Érdeklődtünk a miskolci önkormányzatnál, hogy mennyire jellemző a szabálytalan parkolás az önkormányzati parkolókban, illetve hány büntetést szabtak ki ez ügyben. Válasz nem érkezett.
Legyenek ingyenesek a parkolóházak
– Látjuk, hogy az ingyenes parkolás miskolciak ezreinek jelent nagyobb biztonságot, ugyanakkor a belvárosban még több parkolóhelyre lenne szükség – mondta el lapunk megkeresésére Nagy Ákos, a miskolci Fidesz-frakció vezetője.
Hozzátette: a parkolóhelyek a parkolóházakban rendelkezésre is állnak.
– Ezek hasznosíthatósága érdekében kérjük a baloldali városvezetésétől, hogy önös érdekeiken, és saját zsebük féltésén felülemelkedve nyissák meg a belvárosi parkolóházakat, és tegyék ingyenessé az Európa téri, Patak utcai, valamint a Hősök terei parkolóházakban is a parkolást. Ne mindig a miskolciaktól és ne mindig a kormánytól várják a megoldást, hanem segítsék a védekezést, hogy együtt oldjuk meg ezt a rendkívül nehéz, mindenkit megterhelő helyzetet, amit a járvány jelent – jelentette ki Nagy Ákos.
Fotó: a városházi kommunikációs csapat vezetője , Varga László képviselő felesége Vargáné Barkóczi Boglárka
északmagyar infó
Na és miképpen?
Van olyan önkormányzat Magyarorszéóágon, ahol a kötelező ingyenparkoltatás idejével megtoldják az éves parkolási bérletek érvényességét.
Lehet, hogy Miskolcon is ez történik?
Mert ha nem bojkottálná akkor teljesen mást írnának ugye?
Ákos, nem kell megállni félúton, legyen ingyenes a tankolás is! A buszjegyek, bérletek árát meg kell duplázni, a belvárosban még néhány régi házat eldózerolni, hogy legyen elég murvás parkoló.
Ott az Avas szálló, Aranycsillag, megannyi lehetőség, milyen kár, hogy 9 évig nem éltetek vele.
És ha kifogysz az ötletekből, csak szólj, lehet még emelni a tétet!
Van, Bigatton úr! Nanotechnológia ??
„– Minden megyeszékhelynek vannak neves szállói, amelyek a XIX. században épültek, majd állapotuk leromlott, de felújították azokat – mondta Móricz Tibor, az Avas szállót építető Multicasa Kft. ügyvezető igazgatója. Példaként a debreceni Aranybikát vagy a pécsi Nádort említette. Miskolcnak ilyen lehet majd az Avas szálló – tette hozzá.
Elmondta azt is: Budapesten 25 4-5 csillagos szálloda van, egyet biztos, hogy Miskolc is elbírna. Az európai turistáknak ugyanis megfizethető ez a színvonal, de Miskolcra nem tudnak jönni, mert nincs ilyen hely – vélekedett. A város és környékének adottságai, a kulturális programok vonzanák a turistákat, de nincs hol megszállniuk – tette hozzá. Egy ekkora városnak szüksége van magasabb színvonalú szállókra – vélekedett –, bár ott van a Palotaszálló, de ott fél évre előre nem lehet már helyet kapni.
Nincs szállás, nincs adat
Addig nem beszélhetünk idegenforgalomról, amíg nincs színvonalas szállodája Miskolcnak – hangsúlyozta Várkoly Péter, az Ikeron Rt. marketingvezetője ( a cég építi majd az Erzsébet fürdő helyére tervezett szállodát). Ő azt gondolja, hogy a kocsonyafesztiválra is dupla annyian eljöttek volna, ha lett volna megfelelő mennyiségű és minőségű szálláshely. Klasszikus értelemben vett szállója ugyanis nincs Miskolcnak – fogalmazott.
Ezek szerint megéri Miskolcon szállodát építeni? Várkoly Péter válasza: egyértelműen megéri, hiszen akkor bele sem fogtak volna. Bár azt elismerte, hogy nem lehet felmérni az igényeket, hiszen most nincs ilyen szálló.
Az Ikeron Rt. nem csak a turistákra számít majd, hanem a nanotechnológia miatt városunkba érkező üzletemberekre, a wellnes iránt érdeklődőkre, illetve a konferencia turizmusra.”
Az Euronews friss kutatása szerint a magyar lakosság mindössze 17 százaléka biztos abban, hogy beoltatná magát a koronavírus ellen, az orosz oltóanyagban pedig csak 7 százalék bízna meg.
A magyar kormány nem válaszolt arra a kérdésre, hogy maga engedélyeztetné az orosz vakcinát, vagy az EU által előírt szabályozás szerint, az EMA-n keresztül.
Csütörtöki online sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely bejelentette, hogy Magyarország mintegy 12 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot kötött le, három gyártónál. Ez a beszerzés független attól, hogy Magyarország az orosz és a kínai vakcina iránt is érdeklődik.
Gulyás szerint a kormány legfontosabb felelőssége, hogy ha van orvosilag ellenőrzött, hatásos vakcina, akkor azt a lehető leghamarabb beszerezzék, ezért mindenkivel tárgyalnak, aki ilyen oltóanyagot Magyarország számára biztosítani tud.
„Euronews friss” ????? dolgozik a konkurencia
Nyugi Minden töpörtyű párt más-más vakcinára fog esküdni.
Lesznek „vakcina-látogatók”
Miladies Kft
a cég társa is az önkormányzat cégénél dolgozik. Van még valaki??????????????
Az szép. Kicsoda?
Én úgy tudom ezek mélygarázsok, nagy ákos úr ha mutatt az említett helyeken parkolóházat akkor délben a buza téren le….
Ez a csajszi a vargalacika felesége? Aki nyilván szakmai alapon dolgozik ott ahol.
Tavaly októberben az akkor kreált „sajtóosztály” vezetője Gráf kisasszony volt!
Aztán súgtak a függetlennek, hogy diploma nélkül ez ciki!
Akkor ajánlotta fel a képviselő úr a zasszonyt!
Ilyen háttérrel nem sok választása volt a bábnak!
: A nácikról nem írnék drámát, mert szimpla gazemberek, de az már drámába való, amikor valaki egy szent cél nevében válik gyilkossá. Kádár nem volt művelt, nem járhatott jó iskolába, de intelligens volt, és igen jó volt a memóriája. Tudta, hogy Rajk, akit maga is kihallgatott belügyminiszterként, nem követhette el mindazokat a bűnöket, amelyekkel megvádolták, és amelyeket a kínzások hatására bevallott. De Kádár, ahogy sok más kommunista, módosult tudatállapotban élt, olyan vallásban, amelyben Isten helyén a Párt áll, és amelynek (vagy akinek, aki épp a Pártot személyesíti meg) mindig igaza van, akkor is, ha korábban teljesen mást képviselt. Sok minden bűnnek minősülhetett így, amit a Párt korábban követelt tőlük, de felmentést is adhatott szinte bármire. Voltak, akik rövid ideig, mások sokáig vagy életük végéig arra hivatkozhattak, hogy a hitük szerint engedelmeskedtek a Pártnak, akkor is, ha bűnt kellett elkövetniük.
A tervezett légimentőbázis egy hektár területigényű, a repülőtér további területét ez nem érinti, olvasható a közleményben. Hozzáfűzik: a terület tulajdonosa, a Miskolc Holding Zrt., szándékuk szerint a fennmaradó 23,5 hektáron továbbra is biztosítani tudja a repülési célú használatot. Arról nem ír a közlemény, hogy hosszú távon marad-e a repülőtér, vagy máshová kell költöznie a későbbiekben.