Válasz, Szörényi Leventének, a Mandinerben megjelent interjúra…
Kedves Levente!
De régen is volt, amikor az 1966-os Táncdalfesztiválon énekelted, hogy „Fáj-fáj-fáj”. Akkor lettél a kedvencem, az Illés zenekarral együtt. És akkor csúcsosodott ki a nemzedéki ellentét, a fiatalok és az idősek között. Az ország egyik fele az egekbe emelt, a másik pokolba kívánt. De ez engem nem érdekelt! Magam fabrikáltam ILLÉS jelvényt, amit a tanárok elvettek, mondván, hogy az hippi jelvény. Másnap csináltam egy másikat. Azt is elvették. Csináltam egy harmadikat, azt is elvették. Ekkor bosszúból csináltam egy olyat, amire ez volt írva „Lakatos Sándor és népi zenekara”… Na, ez már kiverte a biztosítékot, és igazgatóit kaptam érte. Ez még 1969-ben volt. Abban évben, amikor megjelent a „Miért hagytuk, hogy így legyen” c. dalotok, ami ma már legendás dallá vált. El tudod képzelni, milyen élvezettel énekeltük egy-egy szüret alkalmával, amikor ott sétáltak körülöttünk a tanárok, hogy „Ne gondold, hogy tied a világ”, vagy „A fejükre is állhatnának, érdekelni nem tudnának” … igen, ezeket a sorokat Bródy írta, és már akkor fogalom volt a Szörényi-Bródy név. Aztán múltak az évek, felnőtt lettem, de az Illés zenekar iránti szerelem soha nem múlt el. Az egyik fiú gyermekem éppen ezért lett Levente… És az első csalódás akkor ért, amikor 1993-ban, a rendszerváltás után (először az Atilla rockopera kapcsán), előjöttek a politikai ellentétek közöttetek. Nem titok miért. Bródy liberális gondolkodású, Te pedig konzervatív, jobboldali. Ennyi. Csak hát az a helyzet, hogy a rendszerváltás előtt csak Bródy volt az, aki mindig kinyitotta a száját, és elmondta a gondolatait. Volt is neki ebből még rendőrségi ügye is…
Aztán a sors úgy hozta, hogy 2006-ban alakult Miskolcon egy ILLÉS klub, aminek a vezetője lettem. Ennek következtében nagyon sokat találkoztunk, beszélgettünk, hiszen minden évben eljöttél a Miskolci ILLÉS Klubba. Aztán azzal is megtiszteltél, hogy több alkalommal is meghívtál beszélgető partnernek a könyvbemutatóidra. Beszélgettünk sok mindenről. Az Illés zenekarról, a Fonográfról, a rock operáidról, a gyermekkorodról, és minden másról, csak egy valamiről nem. A politikáról. Mert tudtam nagyon jól, hogy milyen szimpatizáns vagy, és ebből nem szerettem volna konfliktust. És azt sem szerettem volna, ha emiatt a klubtagok és nézők egy része kiábrándul belőled.
Tudod Levente, a rendszerváltás után ismertem meg azt a kifejezést, hogy pluralizmus. Addig nem is hallottam. Azt jelenti, hogy politikai sokszínűség, többpártrendszer. Hogy ugyanarról a témáról, tíz embernek, tízféle véleménye is lehet.
És akkor most itt van a legutóbbi nyilatkozatod, amit nem tudok hova tenni. Nagy meglepetés nem ért, mert ismertem ez irányú véleményedet. Csak azt nem értem, miért kell ezért Bródyba belerúgni? Mert neki más a véleménye, és el is mondja? Akár gitárral, akár a nélkül? De hát ez a pluralizmus! Miért kell Neked azért szégyenkezni, mert Bródynak más a véleménye? Ugyanez fordítva is igaz lehet! És azt gondolod, csak gitárral a kézben lehet valakinek politikai állásfoglalást tenni? Vagy az nem politikai állásfoglalás, ha valaki az első sorban ül Horthy Miklós újratemetésén? Bródy ezt soha nem emlegette… Vagy szerinted nem sértettél meg több száz színművészt, amikor azt mondod, hogy több generáció óta még középszerű művészek sem jöttek ki a Színház és Filmművészeti Egyetemről?
Levente, ezt nem kellett volna… Nem Bródy döntögeti le az általatok felépített hatalmas életművet, hanem valaki más…
Végezetül elmesélek egy történetet. Amikor 2005 nyarán, Csíkszeredán lépett fel az ILLÉS zenekar, úgy gondoltam, hogy ott kell lennem. Négyen mentünk egy autóval. A több száz km-es úton sok mindenről beszélgettünk. A zenéről, a fociról, a katonaságról, régi történetekről, csak egy valamiről nem, a politikáról. Mert tudtuk egymásról, hogy a négy emberből kettő jobboldali, kettő pedig baloldali gondolkodású, és ez a téma nem ér annyit, hogy ezen múljon a barátságunk.
Mező István
a Miskolci ILLÉS Klub vezetője