Meghalt Balázs Fecó
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
A foci azért fontosabb volt mint ezrek élete…..
A kormány saját halottjának tekinti Balázs Fecót, ez végül is érthető………
Aki hatvan feletti, így jár. Bezzeg Peti.
A Bitó szalonos Balázs Péter volt külügyminiszterre gondolsz?
“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”
-A stadionokért adtad az életedet… -tette még hozzá a kis Viktor, ocsmány vigyorral a pofáján.
Gondolom a birkamenetes agyhalottak még meg is köszönik a megváltójuknak ezt a szép búcsúzást… remélem tényleg a megváltójuk lesz ezeknek és megváltja őket…megszabadítja az élet terhétől…
/Orbán Viktor a Facebookon búcsúzott a zenésztől egy Balázs Fecó–Keresztes Ildikó-duett kíséretében./
Amit még le lehet szedni egy emberről, politikai hasznot, azt a Varacskos leszedi.
„A neves zenész 2020. november 27-én hunyt el, miután koronavírus-fertőzéssel kórházba került.
A Mandiner hetilap év elején készített interjút Balázs Fecóval: ezzel emlékezünk most a sokak által kedvelt és szeretett művészre.
***
Amikor felhívtam, nem egy finoman hárító sajtós vette fel a telefont, hanem ön, és egy perc alatt megbeszéltük a találkozót. Soha nem volt menedzsere?
Amióta az eszemet tudom, magam intézem az ügyeimet, az első gázsimat egészen kisgyerekként kaptam, akkor sem volt mellettem menedzser.
Hogyan történt?
Apai nagyanyáméknak hentesüzletük volt a Fradi-pályához közel, az Ernő utcában. Hátul volt a lakás, elöl az üzlet. Emlékszem, hétvégenként rendszeresen bejöttek a gangos udvarba a mutatványosok, utcazenészek, Jó ebédhez szól a nóta címen. Ha tetszett a produkciójuk az emeleten lakóknak, akkor repült az apró. Egészen kicsi voltam még, amikor karácsonyra kértem egy tangóharmonikát. Egyik szombaton aztán a földszinten, a falhoz simulva elkezdtem tangóharmonikázni. Fentről nem láthatták, hogy egy kisgyerek játszik, és a siker nem is maradt el, repültek az aprók. Az volt életem első gázsija.
Pedig nem is zenészcsaládba született.
Értelmiségi családba születtem. Négyéves koromban, amikor meghalt az édesanyám, a nagymamámhoz kerültem, a már említett Ernő utcába. A futball mellett a zene is mindig izgatott, így nem volt kérdés, hogy az akkor induló Bakáts téri zenei általános iskolába menjek, ahol a zongora tanszakra kerültem. Mellette futballoztam a Fradi kölyökcsapatában. Aztán jött egy sorsdöntő pillanat. Egy nemzetközi kupameccs visszavágóján a zöld-fehérben játszó kölyökcsapat adta a hangulatot a fő mérkőzés előtt. Ezen a találkozón az ötödik percben ráestem a kezemre, eltört, így meghiúsult a másnapi zongoravizsgám, és a futballkarrierem is kettétört. Maradt a zongora…”
„Megfejtette már az okát, hogy miért lett kegyvesztett a rendszer szemében a Taurus?
Az első nyilvános fellépésünk előtt volt egy szakmai bemutatónk a Citadellán, ahol a lemezgyár és a média képviselői is jelen voltak. A buli után ígéretet kaptunk, hogy lesz nagylemezünk, amiből aztán semmi sem lett. Hogy miért? Csak egy akkoriban népszerű rigmussal válaszolok: „Bélát a pártba, Bélát a kormányba!”
Mármint Radics Bélát.
Igen. 1972. május elsején tízezer ember előtt, hatalmas sikerrel tartottuk az első koncertünket a Budai Ifjúság Parkban. Sok külvárosi, fanatikus srác imádott minket, odavoltak Radics Béla gitárjátékáért. Már az első koncert után felhangzott a rigmus: „Bélát a pártba, Bélát a kormányba!” A kultúrával foglalkozó elvtársakhoz is eljutott a hír, ők pedig mindenben politikát láttak, és persze nem értettek a műfajhoz, a zenei jelenséghez sem. Megijedtek………Ebbe halt bele szegény. Mert hiába játszott valaki tízezer néző előtt az Ifjúsági Parkban, ha nem kerülhetett be az egyetlen rádióba és az egyetlen televízióba, akkor szinte nem is létezett. A temetésén 1983-ban én mondtam a búcsúbeszédet, nagyon nehéz nap volt.”
Köszönjuk a sok jó dalt, amit adtál nekünk. Nyugodj békében!