A német rendőrség közlése szerint egy 44 éves főorvos, az Esseni Egyetemi Klinika munkatársa megölte két koronavírusos betegét, egy 47, illetve 50 éves férfit. Az orvost gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. Indoka az ilyen esetekben szokásos szöveg volt:
SZENVEDÉSÜKNEK AKART VÉGET VETNI.
A két betegnek egyéb, nem részletezett krónikus betegségei is voltak, és az intenzív osztályon feküdtek, amikor orvosuk halálos adagban adott be nekik gyógyszert. A két eset között néhány nap eltérés volt. Az orvost egyébként kollégái védelmükbe vették. Február óta dolgozott a klinikán, és az azóta eltelt rövid idő ellenére sikerült munkatársai elismerését kivívnia. A focus.de oknyomozó riportja szerint az egyetemi klinikán dolgozó kollégák elmondása alapján egy kifejezetten gondoskodó orvosról van szó, aki szakmailag kompetens volt, szerettek vele együtt dolgozni, ezért értetlenül állnak az eset előtt. Egyikük elmondása szerint a kolléga nem bírta elviselni páciensei szenvedését, és minden bizonnyal meg volt róla győződve, hogy jót tesz ezzel.
EZT A VÉLEMÉNYT AZONBAN A HELYI BÍRÓSÁG NEM OSZTOTTA, EZÉRT A FŐORVOST ŐRIZETBE VÉTELE UTÁN EGY NAPPAL ELŐZETES LETARTÓZTATÁSBA HELYEZTE.
A dolognak általános tanulságai is lehetnek, a német orvos egyik kollégája szerint ugyanis az eset, miszerint egy tapasztalt főorvos ilyesmire szánja el magát, az ellátószemélyzet mentális túlterheltségére és kétségbeesésére is utalhat.
Hazánkban a Nyírő Gyula Kórház ápolónőjének esete kavart nagy port a 2000-es évek elején, aki először bevallotta, majd később minden beismerő vallomását visszavonva tagadta tetteit. Őt első fokon kilenc, majd jogerősen tizenegy évre ítélték, amiért az ítélet szerint betegeinek intravénásan morfiumot, Seduxent és káliumot adott be.