hvg.hu: Azt mondta egy interjúban, hogy összesen kilenc fideszes politikus vett részt a partikon. Kik voltak ők, egyáltalán, honnan tudja, hogy fideszesek?
D. M.: Azt, hogy ők a Fideszhez tartoznak, tőlük tudom, de nem tudok nevet mondani. Nézze, mindegyikük magas beosztásban van. Vannak közöttük olyanok, akik a miniszterelnökhöz kötődnek. Mindannyian családosok, gyerekük van, unokájuk van, és azt mondták nekem, hogy Magyarországon nem tudnak ilyen partikban részt venni, itt meg igen. Követniük kell a pártjuk szabályait, nem lehetnek önmaguk. De nemcsak magyar politikusok járnak ilyen bulikba, hanem mások is, például lengyelek vagy litvánok. Jöttek Kelet-Európából, mert ott mások a lehetőségek. De az a véleményem, hogy amikor a kelet-európai országok csatlakoztak az Európai Unióhoz, akkor elfogadták azokat a szabályokat, hogy nem lehet az emberek között különbséget tenni, és mindenkit ugyanazok a jogok illetik meg.
hvg.hu: Volt már Magyarországon?
D. M.: Persze, voltam Budapesten. Becsöngettem egy melegbárba, ahol azt mondták, oké, de ez egy melegbár. Mondtam, tudom, azért jöttem.
hvg.hu: Milyenek ezek a partik? Mik a szabályok?
D. M.: Ezek a szexpartik egész hétvégén zajlanak. Tehát kiutaznak az emberek pénteken délután, akkor van egy welcome party, aztán kis pihenés, szombaton a fő buli, vasárnap meg mindenki hazamegy. Óvszer nélkül szexelünk, mindenkinek rendelkeznie kell negatív AIDS-teszttel. Rendszeresen járunk orvosi vizsgálatra, hogy nincs-e más betegségünk, amivel másokat megfertőzhetünk.
Persze, mert a katolikus egyház ellenzi az óvszer használatát. Ő meg ugye, hívő.
Szájer biszexest még 60 évesen is érdekelte a gruppen. Irigykedsz, mi?
főleg mert még ott van neki a handótünde, is egy 30 centis XXXXXXXXXXXXX
„Szabad ország, szabad Egyetem, szabad Eresz”
Ezt skandálták a CEU-sok is.
Most Szájer előtt a politikai pálya ajtaja bezárult, de a meleg pornós lehetőség ajtaja kitárult, de nagyon.