A megegyezés azt jelenti, hogy a vádlottak, Hajdú Péter és két társa az első tárgyalási nap előtt megegyeztek az ügyészséggel abban, hogy milyen büntetést tart a vádat képviselő ügyészség, illetve Hajdú Péterék elfogadhatónak. A Fővárosi Törvényszék a mai első és utolsó tárgyalási napon jóváhagyta az ügyészég vádlottakkal kötött egyezségét. Az ítélet ezek után már jogerős – írja a lap cikkében.
Ők most a legnagyobb adótartozók: ismert nevek és támogatott cég a listán
Hajdút, aki az elsőrendű vádlott volt, 1 év 6 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 5 millió forint pénzbüntetésre, a II. rendű vádlottat 1 év 6 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 500 ezer forint pénzbüntetésre, a III. rendű vádlottat pedig 1 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság.
Az ítélet szerint az I. rendű vádlott a kft.-je (Hajdú Frizbi Entertainment Kft.-je) nevében benyújtott valótlan tartalmú áfabevallásokban fiktív számlák áfatartalmának jogosulatlan levonásba helyezésével több mint 280 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A bűncselekménnyel okozott kárt az I. rendű vádlott a későbbiekben befizette a NAV-nak – írja a Magyar Hang.
Hajdú Pétert májusban nevezték ki a Life TV és az Ozone TV vezérigazgatójának, a csatornákat a Media Vivantis Zrt., a milliárdos Mészáros Lőrinc volt felesége, Kelemen Beatrix cége üzemelteti.
Akkor éppen ideje, hogy eltűnjön a közéletből, meg Miskolcot is kerülje nagy ívben!
Azért jellemző, vele kötött megállapodást a Kriza vezette városvezetés!
Mennyit adott vissza az eftársaknak?
Rohadt itt az egész politikai garnitúra, az egész közélet!
Szájer csak a jéghegy kis csúcsocskája!
Krinyót kérdezted már? ???
Ez így megy gazdagéknál?????
Ha rájönnek hogy csalt , utólag kicsengeti a lóvét, rávernek 2%os büntetést…felfüggesztik, oszt jónapot kívánok!!!
Ez a fidesz/ERESZ Magyarországa!!!
LEGALÁBB FÉLÉV ÜLŐ BÖRTÖNT ÉRDEMELNE A NYOMORULTJA!!!!!!!
Na Pataky is egy SENKI lett a szememben réges rég óta….
Csak a baj az, hogy nagyon-nagyon jó hangja van..azt imádom!
Kár hogy egy ilyen embernek adott ekkora tehetséget a jó Isten!!
..sokszor tévedett már
” Hajdú pénzbüntetéssel és felfüggesztett börtönnel megúszta, mivel megfizette a NAV-nak az okozott 280 milliós kárt.”
Megfizette az alapot!
Más esetben jön hozzá a bünti, kamat, rendbírság, stb, aminek a vége a csalás összegének a többszöröse szokott lenni!
Érzékeny volt a bíró!
És a kopasz román haverja?
HOGYAN MŰKÖDNEK AZ EU-S CSALÁSOK MAGYARORSZÁGON?
BŰNÜGY
december 8.
Nagy Szilárd, Kengyel előző, sikkasztásért felfüggesztett börtönre ítélt polgármestere a BIRN-nek elmesélte, hogyan üzletelt a korrupcióval gyanúsított fideszes képviselővel, Boldog Istvánnal.
Remélem, Hajdúnak sikerül majd valami b.cs-t elkövetni a próbaidő alatt is (pld: költségvetési csalás ) . . .
A másik kettő mikor kapja meg a jogerős büntit?
Hááát 2012-től nem ezen dolgoztok?
„Közzétéve 2012. június 29.
Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatóján azt mondta, hetvenhét ügyben – köztük a városi vagyonkezelőnél kifizetett prémiumok és az új villamosok beszerzése miatt – tesz feljelentést a miskolci MSZP, számításuk szerint ezekben az ügyekben csaknem három és fél milliárd forint kár érte a borsodi megyeszékhelyet. Azt is közölte, hogy nagyjából ötven esetben hűtlen kezelés miatt tesznek feljelentést, de okirat-hamisítás, hanyag kezelés és hatóság félrevezetése miatt is a nyomozó hatósághoz fordulnak….
Földesi Norbert, az MSZP miskolci frakcióvezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a város a legkedvezőtlenebb ajánlat mellett döntött az új villamosok beszerzésekor, illetve hogy a veszteséges városi vagyonkezelőnél a tavalyi év végén prémiumot osztottak a cég vezetőinek, jogilag is megkérdőjelezhetően.”
(Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere szerint nem tartalmaznak semmilyen konkrétumot azok a feljelentések, amelyekről az MSZP beszámolt.)
Al Capone bezzeg Alcatrazon kötött ki adócsalás miatt.
Így nem láthatta a felülről összeomló ikertornyokat
A kárt megfizette és mi van a büntetéssel? A proliknál a NAV azt is kéri!