A trianoni békediktátumot következtében a szénbányák döntő többsége hirtelen határon túlra, egy másik országhoz került Magyarországon felgyorsult a szénvagyon feltárása. 1924-ben alakult meg a Lukóvölgy Szénbánya Vállalat, 1938-ban nyílt meg az első akna, s indult meg a mélyművelésű szénkitermelés. A második világháborút követően államosították, majd modernizálták a bányát, amelynek felfutott a termelése. Az itt bányászott barna szén a miskolci és környékbeli nehézipar (és kisebb részben a lakosság) fűtési igényeinek a kielégítését szolgálta.

A bányatelek területén öt széntelep fejlődött ki, amelyek közül kettőt vontak művelés alá. 1950–től a bezárás időpontjáig a közel 300 m mélységben húzódó IV. (Adriány szinti) telepet művelték. Ez a barnaszén telep 2,0-2,8 m vastagságú. Átlagos fűtőértéke 11.600 kJ/kg. A kitermelt szén alapvetően a Borsodi Hőerőmű tüzelőanyag-ellátását szolgálta több évtizeden keresztül.

A bányának négy függőleges aknája volt, melyek közül a két fő aknát centrálisan telepítették. Ezek személy- és anyag­forgalmazási, szellőztetési, valamint termelvény–kiszállítási célt szolgáltak.

A bánya nem volt sújtólégveszélyes és vízveszélyes. Szénporrobbanás, gázkitörésveszély, valamint por- és sugárártalom szempontjából sem volt minősített.

Lyukóbányán a kezdetek jellemző művelési technológiája a robbantásos jövesztésű, fémgerenda biztosítású frontfejtés volt. A szállítást kis kapacitású csillékkel oldották meg.

Az 1960-as, 1970-es években azonban jelentős korszerűsítések mentek végbe. A szenet azóta nagy sikerrel alkalmazott komplex gépesítésű hazafelé haladó frontfejtéseken termelték. Az alkalmazott fronti berendezések fejtésbiztosító hidraulikus pajzsok, jövesztő/rakodó gép és láncos vonszolók voltak. A bányabezárás előtti utolsó frontfejtés 135 m homlokszélességű volt, csökkenő kifutási hosszal.

A jövesztőgép körülbelül 0,6 m fogásmélységben vágta a szenet a fronthomlok mentén. A berendezés előrehaladását a hidraulikus pajzsegységek folyamatos léptetése követte, a fedő és a talp kőzetek biztosítása céljából. A jövesztőgép két, egyenként 1,6 m átmérőjű, késekkel felszerelt tárcsával volt ellátva. A több, mint 30 évvel ezelőtt bevezetett technológiát a bánya bezárásáig sikeresen alkalmazták. A pajzsegységek lengyel, a jövesztőgépek német gyártmányúak voltak.

Ez volt a dicső múlt. Egyszer talán még új életre kell a bánya, de közel se biztos, hogy a mi korunkban.http://www.kazivilaga.com/blog/2020/10/19/578/