Ludzsejn al-Hadhlúlt több társával együtt azért vették őrizetbe két éve, mert azért kampányolt, hogy a nők is vezethessenek. Bírálta azt a rendszert is, amely szerint az országban a nőknek számos dolgot csak a férfi gondviselő engedélyezhet.
Terrorizmus vádjával öt év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt hétfőn egy szaúd-arábiai bíróság egy nőjogi aktivistát, akinek fogva tartása miatt Rijád korábban nemzetközi bírálatok kereszttüzébe került.
A kormányközeli, Szabq című hírportál értesülése szerint Ludzsejn al-Hadhlúlt egyebek közt abban találták bűnösnek, hogy külföldi érdekeket szolgál, és az internet segítségével igyekszik megzavarni a közrendet.
Hadhlúlt két éve, 2018 májusában vették őrizetbe, és a Szabq arról tájékoztat, hogy ezért a bíróság a büntetéséből két évet és tíz hónapot elengedett. Hadhlúlnak 30 napja van fellebbezni.
A legismertebb szaúdi nőjogi aktivistának számító al-Hadhlúlt több társával együtt vették őrizetbe. Legtöbbjük annak érdekében kampányolt, hogy a nőknek joguk legyen autót vezetni Szaúd-Arábiában, amit egyébként egy hónappal később biztosítottak is.
Hadhlúl bírálta azt a rendszert is, amely szerint az országban a nőknek számos dolgot csak a férfi gondviselő engedélyezhet.
Családja azzal vádolja a hatóságokat, hogy az október vége óta éhségsztrájkoló nőt a börtönben megkínozták és szexuálisan is bántalmazták. Az ügyben bírósághoz is fordultak, ám a múlt héten bizonyítékok hiányára hivatkozva elutasították a beadványukat.
Októberben az Európai Parlament Hadhlúl elengedését sürgette a szaúdi hatóságoknál, novemberben pedig a felhíváshoz csatlakozott az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottsága (CSW) is.
hvg.hu