Az 1956-os forradalom után emigráló csaknem kétszázezer magyarral együtt lépte át a nyugati határt egy 20 éves borsodi futballista, Tóth Bertalan. A magyar fiatalember később az egyik legvéresebb vietnámi csatában halt hősi halált, alakját meg is filmesítették. Az exkluzív sorstörténet a Hetek hasábjain jelent meg először.
Tóth Bertalan 1937. július 23-án született a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Emődön. A család szerény anyagi lehetőségek mellett élte mindennapjait, jobbára földmunkából tartották fenn magukat. A második világháborúban az apát elvitték katonának, így a két fiúgyermek – Bertalan és Béla – átmenetileg apa nélkül maradt. A 2. magyar hadsereg doni katasztrófájának részeseként a családfő betegen ugyan, de mégis hazatérhetett a frontról.
Tipikus XX. századi magyar sors, ami a Tóth családdal történt: nélkülözés, napi megélhetési problémák, a kommunista hatalomátvételt követően az édesapa „B” listára került, és még római katolikus vallásuk miatt is üldözték őket, a helyi általános iskola igazgatója ugyanis nehezményezte a szülők vallásos nevelését.
A család 1952-ben Emődön új házhelyhez jutott, amelyen egy istállót és egy szűkös épületet sikerült felépíteni. Mire azonban egyenesbe jött volna a család, a Rákosi-diktatúra legnehezebb évei után kitört az 1956-os forradalom és szabadságharc. A szinte minden szabadidejét a futballnak szentelő Bertalan a miskolci villanyipari technikumban eltöltött három év után döntést hozott. Október 24-én este magára vette ruháit – több réteget is egymás tetejére, hogy ne kelljen csomagot készítenie, felkeltve esetleg édesanyja gyanúját –, és kihasználva a zavaros napokat, többedmagával Hegyeshalom felé vette útját. Édesanyját kifejezetten kérte, hogy éjfélkor, mikor hazatér, legyen ébren és nyissa ki neki az ajtót – ám Berci soha nem tért már haza.
A távozást a rendőrség egyértelműen az 1956. október 23-án kitört forradalom és szabadságharchoz kötötte, ez a tény szerepel azon a hatósági igazolószelvényen is, amely a hivatalos kijelentésre vonatkozik.
Mint tudjuk, Bertalan menekülési ügye nem egyedülálló, hiszen ebben az időszakban – 1956. október 23. és 1957. április 30. között – beindult emigrációs hullám sodrával közel 200 ezer honfitársunk hagyta el Magyarországot.
Ahogyan a legtöbb menekült, így Tóth Bertalan is először Ausztria felé vette az irányt, hogy onnan majd nyugatabbra menekülhessen. A szökési kísérlet elsőre nem sikerült, de nem adták fel, és végül átjutottak. 1956. november 26-án érkeztek meg Ausztriába, ahol menekülttáborba kerültek.
A rövid ausztriai tartózkodás után december 29-én Bertalan útja Olaszország irányába folytatódott, ahol valószínűsíthetően előbb újabb menekülttáborba került, majd később egy olasz családnál helyezték el. Hazaküldött leveléből az derül ki, hogy ott kiváló ellátásban volt része, csak egyedül „[…] a magyar fűszer, a paprika” hiányzott neki.
Megélhetését egyedül a futballnak köszönhette, hiszen Olaszországot ekkoriban rendkívül súlyos munkanélküliség jellemezte. Bertalan így vasárnaponként az 1930-ban alapított Unione Sportiva Follonica Gavorrano nevű – ma a Serie D-ben szereplő – klubcsapatban játszott, alkalmanként 2-3 ezer líra összegért. Bertalan tartotta a kapcsolatot Czibor Zoltánnal, az Aranycsapat tagjával, aki szintén emigrált, és ugyancsak Olaszországban akarta folytatni a pályafutását – ám az országban megtiltották a külföldi játékosok leigazolását. Amíg Czibor Spanyolországba távozott, addig a borsodi fiú az Egyesült Államokban képzelte el a jövőjét.
Bertalan számára az amerikai kaland 1957 áprilisában vette kezdetét: New Yorkban a hadsereg tagjaként iskolázták be.
A nyáron már 300 dollár értékben autót is tudott magának vásárolni, leveleiben pedig folyamatosan tájékoztatta a családot zsoldjának emelkedéséről, valamint csomagokat és pénzt is küldött Magyarországra. Emellett élénken foglalkoztatta a párkeresés kérdése, édesanyját határozottan kérte, segítsen neki abban, hogy magyarországi levelezőpartnert tudjon találni. Szeretett volna mihamarabb Európában szolgálni, így belátható távolságba kerülhetett volna a hazatérés, a családdal való közvetlenebb kapcsolattartás. Erre azonban egyelőre várnia kellett: 1957 telén az Északi-sarkra küldték egy tanulmányút keretében, valószínűsíthetően a karácsonyt is itt töltötte. 1958 nyarán eljutott a Hawaii-szigetekre is, ahol megismert egy japán lányt, akit el is jegyzett. 1959 augusztusában tizedesi rangba lépett, majd áthelyezték a légierőhöz. Ekkor a 25th Infantry Division katonai egységénél szolgált, amelyet később a vietnámi háborúban vetettek be.
Dátum nélkül tudjuk csak, hogy Hawaiiról visszakerült Los Angelesbe, a Fort Lewis-i légibázisra. 1964. március 15-én kelt levélben tudatta, hogy megnősült, Európából elmenekült szülők gyermekét vette feleségül, aki amerikai állampolgár, foglalkozása tanítónő, Marikának hívják.
A család 1967 tavaszán Európába került, Bertalant az USA európai támaszpontjára, Nürnbergbe helyezték, ahol 11 év elteltével végre találkozhatott édesanyjával. Sajnos utoljára. Ebben az évben született meg fiúgyermekük, Kristóf is, azonban 1968 novemberében a családot visszahelyezték San Franciscóba, majd röviddel ezután, 1969. január 5-én Bertalant Vietnámba vezényelték. A történet pedig alig öt hónnappal később, 1969. május 12-én véget ért.
A vietnámi háború egyik legvéresebb ütközete, a Hamburger Hill-i csata volt, amelyben a tíznapos küzdelem során az amerikai erők 72 embert veszítettek, és 372-en szenvedtek sebesülést.
Az amerikai légierő 272 bevetést repült és 500 tonna bombát dobott le a csata során. Minden bizonnyal itt vesztette életét Tóth Bertalan, aki bevetés utáni visszavonulás közben sebesült csapattársait menekítette az éppen felszállni készülő helikopterre, amikor a lábán eltalálta egy ellenséges lövedék, amely a hasüregéig hatolt. Ma San Franciscóban, a Hősök temetőjében nyugszik, Bertalan James Toth néven.
A Hamburger Hill-i csatáról 1987-ben John Irvin rendezett háborús filmdrámát, amelyben van egy jelenet, amikor egy katonát társai menekítése közben ér a halálos lövés… Tóth Bertalan története Emődről Vietnámon keresztül jutott el Hollywoodba.