Az egykori Tokaj Vendéglátóház különleges hely volt.

Egri húsleves, apró marhalábszárkockával. Fenséges ízek. Borjú bécsi, fekete gyökeres krumplisalátával. A desszert se akármi – igazi miskolci kabaré, valamikor a 80-as évek elején. Sajátos árukapcsolás, a Tokaj Vendéglátóház specialitása. Egyik szemünk a gasztronómia remekművein. A másik a színpadon. Máté Iván, a konferanszié szarkasztikus humorral vezeti fel az egymást követő jeleneteket, kuplékat. A nyolcvanas évek elején minket szórakoztat, hetente többször. Minden tökéletes, nem a színpad forog, hanem a fellépők, Egerszegi Judit, Horváth Zsuzsa, M. Szilágyi Lajos, Tardi Balázs és Újlaki Dénes. A Miskolci Nemzeti Színház jeles művészei nem hagynak választást, letesszük a kést, villát, hogy tapsolhassunk.
Előttem a Miskolci Kabaré egykori plakátja, jobb sarkában egy guvadt szemű béka, egy tál kocsonyában guggol. Már csak ez hiányzott – a villás ördög ráült az avasi tévétorony csúcsára – címmel hirdetik a produkciót. A szerzők, jó kis csapat: Bérczes József, Karosi Imre, Kiss József és Szabados Gábor. Gondolkodom. A nehézipar fellegvárában, a vas- és acél városában miként honosodik meg ez a kimondottan pesties színházi műfaj. Honnan eredhet ez a civil lelkesedés, meggyökerezhet-e ez a kifejezetten szókimondó lokális kabaré egy olyan világban, amelyben Hofi Géza klasszikus számait is először Aczél Györgyön tesztelik?
Egyszerű, könnyű a nyomozás, a szálak Karosi Imréhez és Szabados Gábor kollégáimhoz vezetnek. Forró nyomon vagyok. Tagadni próbálnak, de végül mindketten megtörnek. Megvallják az előzményeket. A hatvanas, hetvenes években a műszaki egyetem sokrétű önképzőköréből nőtt ki a Silány Kínpad, a humorszínpad. Hihetetlen. Számos műszaki beállítottságú fiatal az irodalom, a zene, a képzőművészet, a film világába kalandozik. Itt próbálja leengedni az egymást követő vizsgák, szigorlatok során felgyülemlett feszültség gőzét. Jeleneteket, dalszövegeket írnak, sőt zenét is szereznek. Nem is akármilyen szinten. Sorra nyerik az egyetemi színpadok nagy megmérettetését. Néhány ismerős név: Árkosi Árpád, a kiváló rendező, Látó János, a Favágók dobosa. Telt házas előadásaik révén még élőbb a kapcsolat az egyetem és a város polgársága között. Majd a nagy csapat egyszer csak végez, kirepülnek az életbe. Ám a kapcsolatuk nem szakad meg, továbbálmodoznak, kellene a városba egy kabaré, egy erre alkalmas színházterem.
Válogatnak, hol is legyen – a Kossuth utcai művelődési központban vagy az úttörőházban. A szellemi tőke megvan, sőt egyre jobban kamatozik. Ám a politikai vezetés óvatos, a tanácsi apparátus se kockáztat. Nincs kedvük vásárra vinni a bőrüket a fiatalok szórakozásáért. Egyébként is ott van a Nemzeti Színház és a jó néhány egyéb kulturális műsor és fesztivál. Senkit meg ne bántsunk – az első műsoruk hallatán összerezzenek a cenzorok. Ki az a balga, aki mások miatt kockáztatja majd a bársonyozott egzisztenciáját.
Végül hogy, hogy nem Barna György, a Tokaj Vendéglátóház vezetője és Sugár János, a Miskolci Vendéglátó Vállalat igazgatója beadja a derekát. Gyuri egyébként is mindig vevő minden jó ötletre, született mecénás. Nemcsak áldását adja, hanem producere is lesz a miskolci kabarénak. Pontosan 1981. március harmincadkán lesz a premier. Ki ne hagyjuk a bemutató bázisembereit, Gyarmati Béla színházigazgató, Selmeczi György zeneszerző, Regős Zsolt zenész, Balogh Erzsébet rendezőasszisztens, Szűcs János rendező és Bartha Éva kulturális felelős. Emlékszem, a szakácsok és a felszolgálók is megfeledkeznek, hogy ők most nem szórakozni jöttek. Mögöttünk állva, a konyhából leskelődve élvezik az előadást, mit sem törődve, hogy késik a somlói galuska.
Karosi Imre ötletgazdát, szerzőt és szerkesztőt kérdezem – könnyű volt-e a témát megtalálni, lehetett-e a hatalom bajszát ráncigálni. Milyen gúzsba kötve táncolni? „Csodálatos, vágja rá: mert okosnak, tehetségesnek, bátornak hittük magunkat, vagyis: fiatalok voltunk!”
A tanácsi lakáselosztáson, a panelházi élet cifraságain, a munkakerülésen és a bürokrácia útvesztőin bármikor elszórakozhattak. Óvatosan, de elmentek a falakig. Persze ma se könnyebb, hiszen a politikusok is értik a viccet, csak ugye nem kedvelik…