A KENGURU CÍMŰ FILM TÖRTÉNETE. Kánya álma az volt, hogy a ZIL-ről egyszer majd átül egy tágasabb, modernebb Volvoba és azzal a svéd gyártmányú hatalmas kamionnal indul neki Európának és kezd új életet

Véges-végig barangolni Amerikát. Keresztbe-kasul átszelni, átutazni az Államokat. Vonzó életforma, izgalmas életút. Egy platós ZIL-lel azért ez nehezebb lenne. Merthogy Kánya, a TEFU sofőrje épp egy ilyen orosz csodával utazta végig a fiatalságát. S ha nem is mondjuk Las Vegas irányába ment, azért Paks sem volt unalmas célpont. Kánya álma az volt, hogy a ZIL-ről egyszer majd átül egy tágasabb, modernebb Volvoba és azzal a svéd gyártmányú hatalmas kamionnal indul neki Európának és kezd új életet.

A Kenguru című film alapötletét talán épp Jack Kerouac adta, az 1951-ben megírt és nyolc évvel később kiadott, majd bestsellerré vált Úton című regényében. A Kenguru volt a mi szocialista road-movie-nk. S ez bizony 1976-ban, amikor a film készült, már nagyon is modern gondolatnak számított. A film teli s tele van jó kis zenékkel, a tizenegy betétdal nagylemez formájában is megjelent a Kenguru zenéje címmel, sőt, még egy szovjet kiadást is megélt. Játszott rajta a Fonográf, az LGT, a Skorpió, a Bergendy, a Gemini, a Generál, az Omega, énekelt Zalatnay Sarolta, Delhusa Gjon, Kovács Kati, Bódi Magdi, Koncz Zsuzsa – no meg a főcímzenét előadó M7-es együttes. Ez volt a magyar Szelíd motorosok. Harley Davidson helyett ZIL teherautóval.

Kánya, az akkor még főiskolás, hihetetlenül vékony Gálffi László által tökéletesen alakított teherautósofőr, a paksi atomerőmű építkezéséhez szállít mindenféle anyagot, nyomja a gázpedált a ZIL-ben és közben a kis táskarádióból a vezetőfülkében folyamatosan szólnak a jobbnál jobb dalok. A kamera mutatja a loboncos hajú (a film kedvéért szőkére festett) bajuszos Kányát, a háttérben énekel az LGT. S a kamera vált, látjuk a tájat, az elsuhanó fákat, mezőket, majd változik a snitt, újra a bajszos Kánya morózus képe tűnik föl.

Zsombolyai János különlegeset alkotott. Ő volt a hatvanas-hetvenes évek talán legnépszerűbb operatőre itthon. Tehetségét, felkészültségét pontosan jelzi, hogy fényképezhette például Bacsó Péter Tanú című filmjét és dolgozhatott Sándor Pállal a Bohóc a falon című mozi elkészítésében. De az ő nevéhez fűződik például a budapesti Queen-koncertről készült film rendezése is. A Kengurut nem csak fotografálta, ő is rendezte. Bertha Bulcsu regényét vitte filmvászonra és a szerepre a főiskolás Gálffy Lászlót választotta ki, akiről akkoriban azt mondta: intelligens színész.

A hosszú, beszőkített haj, no meg a bajusz volt hivatott Gálffit kőbányai munkás fiatallá varázsolni. Szerelmét, Zsozsót, Vándor Éva alakította. Amikor 1976-ban bemutatták a filmet, óriási sikert aratott. Szocialista hippik, kiábrándult középkorúak és időutazásra vágyó idősebbek töltötték meg a filmszínházakat és nézték ahogy Kánya szeli, szinte hasítja a kétsávos magyar utakat, és meg sem áll Paksig. Érdekesség, hogy a film forgatásának az évében helyezték el a paksi atomerőmű alapkövét, és ez látszik is a képsorok között. A Kenguru nem csak a sok-sok zenével, hanem újító, kísérletező stílusával is hatott a nézőre: Zsombolyai János afféle klipszerű, gyorsvágásos technikát alkalmazott, és megpróbálta úgy bemutatni a ZIL teherautó útját, mintha a Szelíd motorosok huligánjait, marcona fickóit néznénk valamelyik Harley Davidsonon.

A szabadság iránti vágyról szólt a film. A szabadság mámoráról – vagy inkább illúziójáról. Itt a vasfüggöny mögött, ebben a kis országban már messze nem volt akkora tér, mint az Államokban és az álmokat is szürkébbre kellett festeni. Szürkébbre és egyszerűbbre. Kánya, a főhős is vágyik Nyugatra –  naná, hogy vágyik, a hatvanas-hetvenes évek magyar ifjúságának nagy része ábrándozott arról, hogy milyen is lehet élni Londonban, Párizsban, Rómában, Münchenben, vagy New Yorkban. A Kenguru tűpontos korrajz is. A sokszor kézi kamerával készített felvételek megmutatják a munkásfiatalok életét – ahogy ülnek egy presszóban, isznak egy kerthelyiségben, rosszkedvűen vagy épp tökéletesen feldobott állapotban várják a holnapot, a szebb, izgalmasabb életet. Beletörődve, olykor bizony beletörődve a megváltoztathatatlanba.

Közel kétmillióan látták a mozikban a Kengurut. És ez akkoriban nagy szó volt – vagy inkább nagy szám. A szűk farmer lehetőleg Lewis, a zene mámora, a szerelem hajszolása – a szexi, vadító, stoppos lány, Tarján Györgyi által megformált kaland lehetősége… Ez mind-mind benne van a filmben. S persze a kor szellemiségének megfelelően a mondanivaló is: az utolsó képsorok egyikén Kánya beleülhet egy Volvo kamionba, vezetheti, hogy aztán a végén flegmán azt mondja: „nem is olyan szám…”

Jó az a ZIL és jó Paks felé száguldani. Csakhogy Zsombolyai beletesz egy csavart és érzékelteti a nézővel, hogy ez a belenyugvás, beletörődés talán csak látszat, az ő főhőse hiába menekül a lánykérésbe és tervezi a nyugodt, kiszámítható életet, amikor a szűk kőbányai lakásban rájön, hogy nem biztos, hogy ezt a jövőt, hogy ezt az utat szeretné. A rendező izgalmasabb véget szánt a történetnek: úgy gondolta, hogy Kánya majd áthajt lendületből a határsorompón, lőnek utána a határőrök, eltalálják a kamion a gumiját, a főhős kiszáll és gyalog menekül tovább, miközben egy jó nagyot beint a határőröknek. És meg sem áll a szabad világig. 1976-ban magyar filmet itthon, így lehetetlenség lett volna befejezni. A Kengurut sem…

Légy szerelmes a saját életedbe. Ezt írta egyszer Jack Kerouac és Kánya, no meg mi, itthon, valamennyien megpróbáltunk legalább pillanatokra beleszerelmesedni a saját életünkbe.

Olykor sikerült is.https://www.ujsagmuzeum.hu/kenguru/?fbclid=IwAR3p2WU23_K1lU8Px7WWvMUzWfYAxjKdqSp68Ee4xwbBOELrkpuL4XoQa3E