Miskolc. Eladhatjuk a Kriza Ákos kampánya idején osztogatott gagyi  laptopjainkat

 

DIGITÁLIS MISKOLC PROGRAM – MOST MÁR A HASZNÁLÓK A TULAJDONOSAI A LAPTOPOKNAK

Január elején lépett hatályba az a törvény, amely kimondja: a Digitális Miskolc Programban kapott laptopok 2021-től a használóik tulajdonába kerültek át.

Dr. Ignácz Dávid jegyző arról tájékoztatta a pályázatban nyertes laptophasználókat, hogy a számítástechnikai eszközök ingyen a használóikhoz kerültek, ami azt is jelenti, hogy a szervizelését és karbantartását mindenki maga intézheti. A jogszabály értelmében az ügyfél-támogatás megszűnik. Mindezekről e-mailben tájékoztatták az érintetteket.

Az országban elsőként Miskolcon indították el hazánk addigi legnagyobb lakossági számítógépes fejlesztését 2013-ban. A cél az volt, hogy a leszakadó térségekben élők digitális tudását fejlesszék. A Digitális Közösség Program keretében mintegy 17 ezer laptopot osztottak ki a pályázók – iskolások, egyetemi hallgatók, álláskeresők, kisgyerekes szülők, aktív idősek – között.

Fotó: Archív