Az elmúlt évek során számtalan közszereplő luxusingatlanát mutattuk be olvasóinknak, Semjénék vadászházától kezdve Tiborcz István alsóörsi nyaralóján át Orbán Győző Hatvanpusztán épülő óriásbirtokáig. Vlagyimir Putyin orosz elnök Fekete-tengeri palotájához képest persze még az utóbbi is csak egy koszos balkáni putri, szóval kis ország, kis dácsák. Mutatjuk a legérdekesebb ingatlanokat, amelyeket az elmúlt években az Átlátszó – és néhány független laptársunk – bemutatott a nyilvánosságnak.
Beperli Érd ellenzéki polgármestere azt a helyi vállalkozást, amely kartellgyanús körülmények között nyert el egy közel 280 millió forintos óvodapítési beruházást a Pest megyei városban 2017-ben. Ez a cég – az óvodaépítési ügyekben jelentős befolyással rendelkező volt fideszes alpolgármesterhez, Bács Istvánhoz rokonsági szálakkal kötődő General-Invest Bau Kft. – az elmúlt években a térség beszerzésein 1,8 milliárd forint értékben nyert el közpénzes építési megbízásokat. 2019-ben a 14 főt alkalmazó cég tulajdonosa 1,7 milliárdos árbevétel mellett 700 milliós adózott nyereség után 100 millió forint osztalékot vágott zsebre. Ez 42 százalékos árbevétel-arányos profitrátát jelent, amely háromszorosa a NER közbeszerzési zászlóshajójának tekintett Duna Aszfalt profitrátájának és tízszerese a közönséges, “nem közeli” építőipari cégekének.
A Közlekedési Hatóság légijárműlajstrom-nyilvántartásában már a BAYER CONSTRUCT Zrt. neve szerepel a korábban Josh Cartu, hazánkban élő, kanadai születésű milliárdos által birtokolt CESSNA C-650 CITATION III sugárhajtású magánrepülőgép tulajdonosaként. Az építőipari csoport többségi tulajdonosa Balázs Attila: az Erdélyből elszármazott cégvezető az elmúlt években igen szoros üzleti kapcsolatba került a NER első vonalával.
Független médiát támogatni menő!
ÚJDONSÁG! Elég egy bankkártya, ha támogatni akarsz bennünket, mondjuk havi egy mozijegy (2000 Ft), vagy két korsó sör árával (1000 Ft)! Klikkelj! Köszönjük!
Az elmúlt héten ezen kívül többek között:
írtunk a Balatonboglárra tervezett lombkorona-sétányról
Kíváncsi vagy mire mennyit költenek az önkormányzanál, de nem mondják meg neked?
A törvény szerint közérdekű adatot bárki kérhet, a KiMitTud portál segítségével pedig az egész folyamat pár kattintás! Igényelj adatot te is! Klikk ide!
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
5 Comments
Soros megrendelte, az átlátszó megírta.????? Más?
Erről mégsem írhatnak;
„szocialisták csütörtöki nógrádi kampányrendezvényét azt tette pikánssá, hogy a „senkiháziaknak nincs helye közöttünk”-dörgedelmet végül a volt elnökhelyettes egykori kollégája, Korózs Lajos mondta ki. Korózs évekig együtt ült a párt elnökségében Simonnal, 2008 és 2010 között pedig mindketten a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkárai voltak. A Korózs mellette ülő Boldvai László pedig néhány éve azért került a bulvárlapok címlapjára, mert ezer négyzetméteres luxusvillát építetett a salgótarjáni Gorkij-lakótelep tetejére.
…..
Odaküldik ezt a nyomorult Horváth Lászlót bohócnak?
– közölte a térség kormánypárti képviselőjéről, az üggyel kapcsolatos feladatokkal megbízott miniszterelnöki megbízottról. Hozzátette:
ez az ember embernek is hitvány, nem parlamenti képviselőnek, embernek is. Odamegy uszítani. Undorodom tőle, amit csinál. Gyűlölöm őket ezért a mentalitásért”.
„”Egy orosz zsidónak engedélyezték a kivándorlást Izraelbe. A moszkvai repülőtéren vámellenőrzéskor a csomagok között a vámosok találtak egy Lenin szobrot, és megkérdezték:
-Ez mi?
-„Ez mi?” téves kérdés. Az elvtársnak azt kellett volna kérdeznie: Ki ő?
Ő itt Lenin elvtárs. Ő rakta le a szocializmus alapjait, és megteremtette az orosz nép jövőjét, jólétét. Magammal viszem, mint a hős napok emlékét.
Az orosz vámtiszt kicsit megszégyenülten további ellenőrzés nélkül továbbengedte az illetőt.
A Tel Aviv-i repülőtéren a vámtiszt szintén megkérdezi barátunkat: Mi ez?
-„Mi ez?” téves kérdés uram. Azt kellene kérdeznie: „Ki ez?”
Ez Lenin, egy rohadék szemét, aki miatt nekem, mint zsidónak el kellett hagynom Oroszországot. Magammal viszem mellszobrát, hogy minden nap átkozni tudjam.
-Elnézést kérek uram, tovább mehet.
Izraelben az új házába érve, a mellszobrot az asztalra tette. Kivándorlását megünneplendő, vacsorára hívta barátait, rokonait.Az egyik barátja megkérdezte:
-Ő kicsoda?
-Drága barátom, „Ő kicsoda” téves kérdés. Azt kellett volna kérdezned „Ez mi?”
Ez tíz kiló színarany, amit vám és adó nélkül sikerült magammal hozni.
Tanulság:
A politika az, ha a hallgatóságtól függően ugyanazt a maszlagot különböző módon adod elő. A végeredmény mindenféleképp jó lesz…””
„Honnan van pénze egy alig látogatott, reklámokat alig megjelentető honlapnak komoly összegeket igénybe vevő drónos akcióra, drága külföldi utakra, csúcskategóriás fényképezőgépekre és a legújabb technikai berendezésekre? Amerikából, egyenes Soros György péntárcájából. Az Átlátszó a milliárdos üzletember tengerentúli utalásaiból politikai küldetést teljesít Magyarországon.
Hétfőn teljes pályás támadást indított a „magyar kormányzat és holdudvarának különböző szereplői ellen” az ellenzéki Átlátszó. A lejárató anyagban a szocialista rendszer egyik szellemi tartópillérére, az irigységre bazíroztak, ilyen módon kívánták megtámogatni a magatehetetlen állapotban lévő ellenzéki pártokat. És persze hazugságokkal. Ehhez minden eszközt megengedettnek tartottak.”
„…el nem tagadhatjuk, és nem szépíthetjük azt a példátlan önzést, amelynek durva konfliktusaiból áll e korszak úgynevezett politikai története. Keserű arra gondolni, hogy ez ország politikai vezetői méltatlan, alacsony lelkű, legjobb esetben tehetségtelen emberek voltak”
Szekfű Gyula Tomori című tanulmányából. Nincs új a nap alatt!

Semmi nem változott

Putyinnak viszont nincs saját stadionja…