A gyakran nyilatkozó orvos szerint nem bizalom kell, hanem oltani bármivel, amit a magyar hatóságok jóváhagynak.
A Magyarországon engedélyezett vakcinákban közös, hogy megakadályozzák a kórházba kerülést, és azt, hogy az emberek meghaljanak koronavírus-fertőzés következtében – fogalmazott Szlávik János még péntek este az M1 csatornán. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a kínai vakcinával kapcsolatos felvetésekre reagálva azt mondta: az ilyen típusú oltóanyagoknál – mint az influenza elleni évről évre nagy mennyiségben beadott oltásnál – nagyon ritkán előfordul, hogy olyan furcsa autoimmun betegség alakul ki, amely átmeneti alsóvégtag-bénulással járhat.
„Ez átmeneti bénulással járó szindróma, és jól ismert a szakemberek körében. Ennek alapján nem lehet kijelenteni, hogy ezek a védőoltások veszélyes lennének az emberekre”
– hangsúlyozta.
Az orvos azt is taglalta, hogy a védőoltások nem egyformák, eltérő a hatásmechanizmusuk, különböző módon kell beadni őket. Az viszont ismert, hogy 80-95 százalékos hatékonyságúak, és nagy részük csaknem 100 százalékos védettséget ad a súlyos megbetegedés és a halál ellen. A mellékhatásokkal kapcsolatban is részletezte:
„A Pfizer oltóanyagánál felmerült, hogy a súlyosan allergiásoknál nagy odafigyelést igényel a beadása, vannak továbbá hírek arról, hogy az orosz Szputnyik oltóanyagnál óvatosságra van szükség egyes betegségeknél.”
Mindazonáltal a főorvos reagált
a Magyar Orvosi Kamara állásfoglalására is amely arra hívta fel a figyelmet, hogy az illetékes magyar hatóságok – az oltások iránti szakmai és lakossági bizalom erősítéséért – csak az Európai Gyógyszerügynökség szabályainak is megfelelő bevizsgálás után engedélyezzék a készítmények forgalomba hozatalát. Szlávik János ezzel szemben azt mondta:
„A tagországok önállóan dönthetnek arról, hogy engedélyeztetnek-e egy Európai Unión kívüli védőoltást. A szakemberek véleménye, hogy oltani, oltani, oltani, olyan oltóanyaggal, amelyet a magyar gyógyszerügyi hatóságok engedélyeztek. (…) Az emberek megbetegedését és halálát kell megakadályozni. (…) Járványban kell gondolkodni”.
Szlávik János szerint ugyanis ilyenkor az a lényeg, hogy nagyon sok ember nagyon gyorsan beoltassa magát. Ezért mindenkit arra biztat, hogy regisztráljon és oltassa be magát, különösen a rizikócsoportba tartozók, az idősek és a krónikus betegségekben szenvedők. Azt jósolta:
„Ha a lakosság nagy része beoltatja magát, talán nyárra visszatérhetünk a régi életünkhöz.”
Ha…
„Egy anekdota szerint a fél görög világot meghódító II. Philipposz makedón király ekkoriban üzenetet küldött Spártának, amelyben kifejtette, hogy ha elfoglalja Lakóniát, eltörli Spártát a föld színéről. Spárta egyetlen szót küldött válaszként:
Ha.”
orbánnak ez a kívánsága
legyen meg neki
SÁRGA VESZEDELEM…….!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! -Nádassy József
Özönlenek „ezerrel” a Kínai befektetések (munkahelyek) hozzánk Magyarországra. Mindig ezzel dicsekedik a fideszes Magyar kormány. Meg Eurázsia lehet csak összességében nagy győztes együtt a két nagy kontinens a kiélezett nagy világversenyben. Kínai vakcinákat is erőlteti a fidesz kormány, hogy többségében abból rendel. Azon sem lennénk meglepve ha a kettő valahol és valamiképpen összefüggene. Lehet úgy vannak vele a Kínaiak, hogy hozunk nektek Kínából melóhelyeket ide Magyarországra de viszont cserében pedig a Kínai vakcinát vegyük tőlük?? Csak kérdés ! Csak felvetés ! Mi van „ha”? Hiába a nép ellenállása a nemzeti kormányunk csak azért is a Kínai vakcinát akarja. Egyébként pedig az Európai Unió nyugati tagállamai is fenntartásokkal kezeli a Kínai vakcinát. Ők inkább a nyugati vakcinára esküsznek nyugat Európa. Amit majd az Európai unió is jóváhagy.
Úgy várjad önkéntesen a pfizert, mint 56-ban az amcsi tankokat. Ha, megkaptad a génmodosító löttyöt leszel szíves majd számonkérni Putyint, hogy elődje miért Ausztriából vonult ki 53-ban, miért nem Magyarországról, mikor Ausztria szíves örömest csatlakozott Hitlerhez, mi meg csak kényszeredetten.
Hruscsov lányát is felhívhatnád
Interjú Nyina Hruscsovával két tüntetés között31/01/2021 10:34 | Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádióhttps://www.klubradio.hu/adasok/hruscsov-unokaja-putyin-palotaja-nem-sokkolja-az-oroszokat-115998
„Orbán Viktor Putyin egyik legjobb barátja. Ön is úgy látja, hogy Putyin arra használja ezt a barátságot, hogy mintegy trójai faló, befurakodjon az Unióba?
Nézze, ez a trójai faló hasonlat nehezen magyarázható. Orbán régebben kezdte politikai karrierjét. És szerintem sokkal keményvonalasabb is, mint Putyin. Ha a mostani jelenséget trójai falónak hívjuk, akkor ez a ló hosszú ideje létezik. Tehát most előállni ilyen értelmezésekkel, nem elég okos feltételezés, leginkább azért, mert Orbán régebbről ismeri a hatalom természetét. Nem kérdéses, hogy az Unió szempontjából Putyin számára valóban nagyon hasznos az Orbánhoz fűződő kapcsolat. Az a tapasztalatom, hogy Nyugaton trendi, de túl sokat feltételeznek Putyinról, hogy képes számos országra nyomást gyakorolni. Nincs neki ekkora hatalma! Persze erre azt is mondhatnám, hogy minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Orbánt sem kell bemutatni. Orbán és Putyin kölcsönösen hosszú ideje hasznosak egymásnak.””
Mennyé’ mán!
A világ mindent a kínaiakkal állíttat elő, de fintorog a maszkjuk, a védőruhájuk, a lélegeztetőgépük, a vakcinájuk láttán.
A szlovákok is sírtak rítak, hogy rossz volt a kínai TESZT.
Hát miért nem vettek máshonnan jobbat? ????
„Egyébként pedig az Európai Unió nyugati tagállamai is fenntartásokkal kezeli a Kínai vakcinát.”
Egyébként meg minggyá’ összecsikarom magam ! ????
„Henry Kissinger, aki a hetvenes években vezette az amerikai diplomáciát, a legenda szerint egyszer azt a tanulságos költői kérdést tette fel, hogy kit is kell felhívni, ha az ember Európával akar tárgyalni.
??
A kérdés az Európai Unió arra a jellemző vonására világított rá, hogy a bonyolult brüsszeli intézményrendszerben nincs egyetlen vezető, aki akkor hatalommal bírna, hogy a külföldi országvezetők számára egyértelműen az első számú tárgyalópartner legyen. ”
Változott valami ????????????????????