A 2021. február 8. napjával kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról szóló, 80/2021. (II. 22.) számú kormányrendelet kedden már meg is jelent a Magyar Közlönyben. Az indoklásban az olvasható, hogy „az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat. Legfontosabb törekvésünk, hogy az ország mielőbb maga mögött hagyja a járvány időszakát, ezért a Kormány a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot.”

MIVEL A TÖRVÉNY A FEBRUÁR 22-I KÖZLÖNYBEN JELENT MEG, ÍGY HÉTFŐ 23 ÓRÁTÓL ÉRVÉNYBE LÉPETT A HOSSZABBÍTÁS.

Ismeretes, a koronavírus-világjárvány miatt a kormány, majd a parlament a járvány első hulláma során is elrendelte a veszélyhelyzetet, amely az első hullám lecsengésével, 2020. június 18-án szűnt meg. A járvány második hullámában a kormány 2020. november 4-étől visszaállította a rendkívüli jogrendet, majd az Országgyűlés november 10-én meghosszabbította a veszélyhelyzet hatályát, amikor is megszavazta a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt.