Most akcióban a miskolci Húszemeletes
Az eddigi árból 10 százalékot engedve, 560 millió forintért kínálja vételre a város a Szentpéteri kapuban található húszemeletes épületet. Ha a vevő igényt tart rá, a mellette lévő bő 500 négyzetméteres telket is megvásárolhatja – amennyiben marad a lakóépület funkció, akár (mély)garázst is építhetnének ide.

Kétfordulós versenyeztetési eljárást indított a Miskolc Holding Zrt., március 1-jéig várják az ajánlatokat a Szentpéteri kapu 70. szám alatti, úgynevezett húszemeletes épületre, valamint a mellette található mintegy 513 négyzetméteres telekre. Beke Tibor, a Miskolc Holding Zrt. ingatlangazdálkodási vezetője emlékeztetett, a kedvezőbb feltételekről a január végi, közgyűlést helyettesítő online konzultáció keretében egyeztetett a város vezetése a képviselőkkel.

– Hogy elősegítsék az értékesítést, az ár csökkentéséről döntöttek. 10 százalékos kedvezményről állapodtak meg, ami azt jelenti, hogy 622 millió forint helyett 560 millióért kínáljuk most az épületet. Folyamatos az érdeklődés, többen is megnézték már a húszemeletest, azt reméljük, hogy hamarosan pont kerül az ügy végére – fogalmazott. Minap.hu