Skip to content

Megint beteg demokráciának nevezte a magyart Vera Jourová

Megint beteg demokráciának nevezte a magyart Vera Jourová

Az Európai Bizottság alelnöke közölte, hogy a testület átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét.

„Számomra a magyarországi helyzet a legaggasztóbb. Ezt már sokszor elmondtam diplomatikus, és kevésbé diplomatikus nyelven. Továbbra is úgy vélem, hogy az egy beteg demokrácia” – mondta a Népszava szerint az Európai Bizottság (EB) értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke egy szerdai videokonferencián. Vera Jourová a beszámoló szerint hozzátette: nincs demokrácia független igazságszolgáltatás, valamint szabad és tisztességes választások nélkül.

A cseh politikus azt is közölte, hogy az Európai Bizottság átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét, nem csupán egy-egy jogsértőnek ítélt törvényre kíván reagálni.

„Értékelnünk kell a teljes képet, az igazságszolgáltatás, a média, a civil szervezetek, az oktatás helyzetét. Ha a kedvezőtlen folyamatok összeadódnak egy tagállamban, akkor súlyos csorbát szenved a demokrácia, márpedig a demokratikus elvek betartását minden országtól elvárjuk” – közölte Jourová, és azt is kijelentette, hogy az uniós források kifizetését a jogállami normák teljesítéséhez kötő, már hatályban lévő rendeletet alkalmazni fogják azután, hogy az EU Bírósága várhatóan az év végén ítéletet mond a jogszerűségéről.

Az EB alelnöke tavaly szeptemberben, a német Der Spiegelnek adott interjúban egyszer már beteg demokráciának nevezte a magyarországi rendszert. Erre reagálva Orbán Viktor miniszterelnök levélben kérte a testület elnökét, Ursula von der Leyent, hogy váltsa le Jourovát, aki ezt elutasította.

Fotó: Archív



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



10 Comments

  1. Névtelen
    2021.02.25. 10:51

    Lehet, hogy PTSD?

    „Věra Jourovát néhány évvel ezelőtt korrupció gyanújával letartóztatták a prágai repülőtéren. Az Európai Bizottság alelnöke megszenvedte az előzetes letartóztatást: elvesztette a családját és a munkáját. Jourová végül háromszázezer euróra perelte a cseh államot.”

    (A poszttraumás stressz szindróma (PTSD) egy olyan szorongásos zavar, amely egy pszichológiailag traumatikus esemény után alakul ki. )

    1
    1
    • Névtelen
      2021.02.28. 07:14

      Fáj az igazság, nertárs?

      • Névtelen
        2021.02.28. 09:19

        Nekem ugyan nem. A s.ggnyalásotok fáj.
        Éljen a Donáth-klán, éljen az Apró-klán!

      • Névtelen
        2021.02.28. 09:57

        Nekem, az ózdi kulák fiának? ???

        „A kommunista (globalista, demokrata, liberális, zöld) saját életét is képes feláldozni az elv érdekében.

        Mára már rájöttek, hogy ez túlzás, és szerényen beérik mások életével is.”

      • Névtelen
        2021.02.28. 10:05

        Vera Jourova „igazsága”? ?????

    • Névtelen
      2021.02.28. 07:29

      „A vádemelését 2008 közepén leállították, amikor a rendőrség azt mondta, hogy az a bűncselekmény, amellyel őt vádolták, soha nem történt meg.” Pintéréktől mikor várhatunk hasonlót?

      • Névtelen
        2021.02.28. 09:27

        Három bizonyítékot kizárok és bizonyíték hiányában felmentelek.

        Mi a probléma? Átírjátok a múltat, jó bolsevik módra, örök a kampányüzem

        444
        „Itt a titokban tartott jelentés Göncz Árpád 1992. október 23-i kifütyüléséről!
        2014. május 21., szerda 11:43

        Két hete, amikor még nem a fürdőgatyás videója volt a téma, Molnár Zsolt feltételezett skinheadmúltja volt a szocialisták volt budapesti elnökéről a legforróbb sztori. A skinheadmúltat egy fénykép bizonyította volna, ami 1992. október 23-án készült az akkor még csak 18 éves Molnárról a Kossuth téren.

        Ott és akkor, ahol és amikor egy csapat skinhead belefojtotta a szót az 56-os veterán köztársasági elnökbe, Göncz Árpádba.”

      • Névtelen
        2021.02.28. 10:11

        Tudjuk!
        Elvtársaid Farkas Flóri vádemelését is leállították ??? Sőt!

        „Az ügyészség több, a Lungo Drom által létrehozott alapítvány ügyében folytatott és folytat most is vizsgálatot. (Mancs, 1996. március 7.) Ezek közül az Oktatási és Továbbképzési Központ Alapítvány és a Hosszú Út Alapítvány ügye jutott el a vádemelésig. Azonban a február 25-re kitűzött első tárgyalás (majd az egész büntetőper) elmaradt: kiderült, hogy Farkas Flórián eljárási kegyelemért folyamodott, amit meg is kapott akkor, amikor február 26-án az igazságügyi miniszter ellenjegyezte a köztársasági elnök döntését.

        Az eljárási kegyelem iránti kérvényt a miniszter javaslatával együtt az IM továbbítja Göncz Árpád hivatalához. Dr. Zentai Gyula, a hivatal kegyelmi ügyekben illetékes munkatársa szerint nem fordult még elő, hogy ne kapott volna kegyelmet az, akit az IM javasolt. Zentai Gyula egyenesen így fogalmazott: „A politikai felelősség a minisztert terheli.” Ennek némiképp ellentmond az IM kegyelmi főosztályának vezetője, Tőkésné dr. Bánki Edit által lapunknak írásban küldött nyilatkozat: „A köztársasági elnök diszkrecionális jogkörben – indokolási kötelezettség nélkül – dönt, nem köti semmilyen irányban őt a miniszteri javaslat.”

  2. tóni bátyátok
    2021.02.28. 06:11

    Demokrácia?
    Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket? — megint Szabó Dezső! Mi mindent megírt ez az ember! Mi változott az óta? Talán a hülyeség lett nagyobb, a fal lett simább, melyről lepereg az intés, mint a borsó!

  3. Névtelen
    2021.02.28. 09:57

    Nekem, az ózdi kulák fiának? ???

    „A kommunista (globalista, demokrata, liberális, zöld) saját életét is képes feláldozni az elv érdekében.

    Mára már rájöttek, hogy ez túlzás, és szerényen beérik mások életével is.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük