A kontinens összes országának legmagasabb pontját szeretné meghódítani Kriván Anita miskolci hegymászó

A kontinensek közül az egyik legmeghatározóbb Európa. Területi elhelyezkedésében, domborzatában, éghajlatában és kultúrájában is telis-tele van izgalmakkal és meglepetésekkel.

„Ezek miatt határoztam el, hogy a nyaralásaim során inkább választok egy új úti célt, országot, ahelyett, hogy egy korábban jól bevált helyszínt látogassak újra – mondta Kriván Anita miskolci hegymászó. – Jó lenne a világ minden országába eljutni, és hol máshol kezdhetném, mint azon a kontinensen, ahol élek. De kellett valami terv, ami alapján egy-egy országot kiválasztok.

Negyvenhat hegyormon

„Mivel hobbim a hegymászás, a koncepció adott: eljutni az összes európai ország legmagasabb pontjára. Tájékozódva a témában, kiderült, hogy az ötlet már nem új, sőt könyv is született belőle. A kihívás 46 európai országot tartalmaz, ez a 45 független ország és Koszovó. 2016-ban kezdtem és mostanáig 17 európai ország legmagasabb pontján lobogtattam már a magyar zászlót. A túrákat összekötöttem az útba eső közeli városok, a kultúra, világörökségi helyszínek, zarándokhelyek megismerésével, és elmondhatom, hogy mindegyik emlékezetes élmény, igazi kaland.

A kihívást 2016-ban kezdtem Ausztria legmagasabb pontjával, a Grossglocknerrel, amely 3798 méter magas.

A csúcsot kétszer is megmásztam. Először a normál útnak nevezett könnyebb szakaszon, majd két hónappal később a déli gerinc mentén egy 3+ nehézségű sziklamászós úton a Stüdlgraton.”

A csúcs a Hohe-Tauern Nemzeti Park területén helyezkedik el, ez a tiroli régió sok turistát vonz a hegyi patakok, vízesések, állandó gleccserek miatt. A kiindulópont Kals, a Lucknerhaus parkolója, amely közel 2000 méteres tengerszint feletti magasságon van.

„A normál úton 5 óra alatt, a sziklamászós úton 9 óra alatt értük el a csúcsot. A szintemelkedés 1000 méter. Pont csak annyi időt töltöttünk a csúcson, amíg a fotók elkészültek. Elmaradt a tájban, kilátásban gyönyörködős pihengetés…” – tudtuk meg.

boon.hu