“Minden műszak után meg vagyok győződve róla, hogy nem tudok még egy ilyen napot végig csinálni. De, a következőben is végig csinálom. Hallom. Hallom, hogy csörög a telefon, de nem tudom felvenni, mert etetek, itatok, pelenkázok, sebet kötözök, felhívom a beteg telefonján a hozzátartozóját, mert idős, azt sem tudja, mi az a mobil, egyem meg, így mi szoktuk. Tölteni is…, a 12 órás műszakból körülbelül 3x vagyunk kiöltözve, körülbelül 20-30 percet.

Műszak lejárta után nem megyünk haza osztályátadás után, mert papírmunka van elmaradva, amit nem tudtunk megcsinálni, mert a betegnél voltunk. Infúzió, vénás, pelenka, és a vég nélküli itatás… ? Iszonyú szomjasak. Mire végig érsz, kezded elölről, mert SZOMJASAK… A papírmunka majd el lesz végezve. Első a beteg. Kiöltözöl. Végre. Papírmunka. Telefon. Felveszed. Hozzátartozó. Elmondod neki, hogy sajnálod, hogy nem tudtad felvenni, és felvilágosítod, hogy REGISZTRÁLJON ezen és ezen a számon, és akkor hétfőn-szerdán-pénteken hívja az orvos és beszámol a beteg állapotáról. Azért nem a nővér, mert

1: nem adhat felvilágosítást, 2: NEM TUDJA FELVENNI A TELEFONT, mert be van öltözve. Kértem én az 500 ezret? Nem. Egyébként 312 ezer volt, adólevonás után, de kit érdekel? ? Tudod, mit? Te, aki olvasod, … Neked adom, cserébe, hogy végig nézd egy műszakunk. Nem. Nem kell csinálnod semmit, csak végignézned. Aztán megkérlek, ülj a gép elé, és kommentelgess. Köszönjük.”