Skip to content

Kiderült, mennyibe került Magyarországnak az orosz és kínai vakcina darabja

Gulyás Gergely bejelentette, 24 órán belül nyilvánosságra hozzák az orosz és kínai vakcinákról kötött szerződéseket.

csütörtöki kormányinfón többet közt arról is beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy bár a kormány szívesen nyilvánosságra hozná az uniós vakcinák árát, de ezt nem tehetik.

Elmondta viszont, hogy a keleti vakcinák mennyibe kerülnek:

az orosz vakcinából 2 adag 17 euróba, a kínaiból – amelyből az újabb adagot ma személyesen Orbán Viktor várt a reptéren – 63 euróba kerül.

Azért két adagról beszélt a miniszter, mert mindkét vakcinából két oltást kell beadni a várt védettség eléréséhez. Gulyás a kormányinfón azt is bejelentette, 24 órán belül nyilvánosságra hozzák az orosz és kínai vakcinákról kötött szerződéseket.

Az, hogy az EU által beszerzett vakcinák mennyibe kerülnek, üzleti titok – erre utalt Gulyás is –, ám decemberben egy belga kormánytag véletlenül kitett egy táblázatot a Twitterre, amely szerint az AstraZeneca 1,78 euróba, a BioNTech/Pfizer 12 euróba, a Johnson & Johnson 8,50 dollárba, a Moderna pedig 18 dollárba kerül.

Mindez azért is érdekes, mert korábban kiderült, hogy a kormány mindössze 1,7 millió vakcinát rendelt a Moderna termékeiből, miközben az EUrológus számításai szerint akár tízmillióra is jogosultak lennénk. Akkor ezt azzal magyarázta a kormány, hogy a Moderna vakcinái túl drágák – bár korábban, amikor a kínai vakcinák áráról érdeklődött a sajtó, úgy nyilatkoztak, hogy a védekezésnél sosem lehet szempont a költség. (Később az is elhangzott, hogy azok csak decemberben érkeztek volna, addig pedig remélhetőleg más vakcinákból lesz elegendő darab, mindenesetre a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat már bejelentkezett a lemondott vakcinákért.)

hvg.hu



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



5 Comments

  1. Névtelen
    2021.03.11. 17:13

    „Csak neked egy találós kérdés. Melyik az a gazember aki ezt mondta?

    „Aki aláírja a kínai vakcina ellen indított petíciónkat, az a magyar embereket
    védi meg.””

  2. NÁDASSY JÓZSEF
    2021.03.11. 17:50

    Nádassy József – Mária Spitmüller és
    további 19 ember
    társaságában, itt: Miskolc-Belváros.
    6 thSSpodtlnsóorm.oecd ·
    A NEMZETI EGÉZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAPKEZELŐ LEVÉLBEN ÉRTESÍTETTE MOST FELESÉGEMET Nádassyné Abrankó Erzsébetet LAKCÍMÉN HOGY A COVID ELLENI VÉDŐOLTÁSRA RÖVIDESEN ÉRTESÍTENI FOGJA HÁZIORVOSA MISKOLCON! TESZI EZT AKKOR AMIKOR NEJEMET GÖRGEI TIBOR DR. ASSZISTENSE EZ ÉV FEBRUÁR 26-ÁN BEOLTOTTA – – MELY NAPON NEJEM E KÍNAI Sinopharm vakcina OLTÓANYAGTÓL ALAPOSAN ROSSZUL IS LETT ! -Nádassy József 2021.03.11. MISKOLC CITY —

    • Névtelen
      2021.03.11. 19:43

      Akkor a háziorvosa nem adminisztrálta?

  3. Névtelen
    2021.03.11. 19:45

    Lehet , hogy Gyöngyös polgármesterét is fogják majd értesíteni, cirka egy félév múlva.

  4. repülő
    2021.03.12. 22:08

    Hiába, ezek csak lopni tudnak, semmi máshoz nem értenek.
    Orbán és a hasznos idiótái!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük