Akiknek ez az időszak egy praktikus tavaszi nagytakarításról vagy a kert kigazolásáról szól – hiszen valójában ők is pontosan ugyanazt teszik, mint azok, akik imára hajtják a fejüket

Jeruzsálem óvárosának kellős közepén van egy falucska, amelynek házai vályogtéglából vannak tapasztva, ahol az apró kapukon csakis mélyen meghajolva lehet átbújni, és ahol néhány évvel ezelőttig sem vezetékes víz, sem villanyáram nem volt az otthonokban.

Ám a leghihetetlenebb rész még csak most jön: a falu a Szent Sír Templom, azaz Jézus keresztre feszítése és feltámadása helyszínének tetején épült fel. Az első házikók valamikor 335 körül bukkantak fel, amikor is a nincstelen etióp zarándokok „letáboroztak”, miután megmászták a bazilikát.

A közösség egyre csak gyarapodott – egészen addig, míg végül már lehetetlen lett volna kipaterolni a hívőket, akik időközben egy kis templomot is felhúztak a Feltámadás Temploma mellett, melyhez szűk, girbegurba lépcső vezet fel. A kápolnát díszítő festményeket nézegetve azonnal feltűnik:

a vallásos ceremóniákat megörökítő képeken nemcsak keresztény alakok jelennek meg, körbeállva az imádkozókat és áldozókat. Ez pedig – bár nekünk, akik olyan kultúrkörben nevelkedtünk, mely tudatosan és következetesen szétválasztja az Ábrahám-vallások közös gyökereit,

bizonyosan furának tűnik –, nem meglepő: a kis imahely és a falucska neve Dir Al-Sultan, azaz „A Szultán Kolostora”. Közvetlen mellette magasodik az arabul beszélő alexandriai kopt ortodoxok kolostora, mindezt két mecset minaretje veszi körül – az iszlám szerint Jézust halálakor Allah emelte fel a mennyekbe.

Persze nem lenne teljes a kép, ha nem volna néhány lépésre innen a Tzuf Dvash Zsinagóga és jesiva – azaz zsidó iskola – melyet a marokkói David ben Shimon alapított az 1800-as években: az intézmény ínségkonyhaként és árvaházként is működött.

Természetesen annak is igaza van, aki elsősorban Jézus életével, halálával és feltámadásával azonosítja a várost, ám még mielőtt Krisztus köré kultusz épülhetett volna, az egy tőről fakadó, közös gyökerekből táplálkozó spirituális irányzatok közös forráspontja volt Jeruzsálem.

A világ leghatalmasabb energiáit megmozgató konfliktusok valójában a világ legszorosabb testvéri-, lelki társi-, sorsközösségi viszonyai is. Pészahra, húsvétra és a ramadánra is tavasszal kerül sor – és mindhárom ünnep egyfelől Isten tiszteletéről, másfelől a családdal való összejövetelekről szól,

ám van valami, ami még szorosabban összefűzi őket, ez pedig az újrakezdés, a feltámadás, a belső megtisztulás energiája. Boldog, békés, hittel, reménnyel, bizakodással teli ünnepe(ke)t kívánok mindannyiunknak. Szabadulást a minket korlátozó, önsorsrontó szokásainktól, kapcsolatainktól és élethelyzetektől,

amelyek – átvitt értelemben – „zsidó” rabszolgasorba, „keresztény” kereszthalálra, „muzulmán” pokolbéli démonok közé taszítanak minket. És persze azoknak is, akik cseppet sem vallásosak, akiknek ez az időszak egy praktikus tavaszi nagytakarításról vagy a kert kigazolásáról szól

– hiszen valójában ők is pontosan ugyanazt teszik, mint azok, akik imára hajtják a fejüket. Megtisztítjuk magunkat és a környezetünket, a kertünket a negatív energiáktól, a rendetlenségtől, a rossz magvaktól és gazoktól – hogy helyet teremtsünk a megszabadulásnak.

A teljes húsvéti jegyzetem a

-en: https://wmn.hu/…/54855-steiner-kristof-a-szabadsagunk… I Insragram: @kristofsteiner I Címlapfotó:

I Új Facebook blogom kora reggeli üzenetekkel minden napra:

I xo