A hotel megjelenésében ötvözni fogja a „Tokaj folyékony aranyát” a dél-amerikai hangulatot idéző „Eldorádó” tematikával. A terület elhelyezkedéséből adódóan a bányahangulatot idéző indusztriális külső megjelenést egzotikus, meleg tónusú belsőépítészet oldja fel. Csaknem 10 hektáros területen, egy korábbi bánya helyén megvalósuló ötcsillagos, tematikus szállodát építenek Tokajban, amely a hazai szállodapiacon kiemelkedő tapasztalattal rendelkező dr. Szepesi Richárd, valamint a Dreamland Holding Zrt.-ben idén nyáron többségi tulajdonrészt szerző ingatlanpiaci társaság, az Appeninn Nyrt. közös fejlesztéseként valósul meg. A szálloda alapkövét 2020. márciusban tették le, azóta pedig a pandémiás helyzet ellenére is a terveknek megfelelően halad a kivitelezése. Vécsey Róbert, a beruházó ügyvezetője elmondta, három éve indult a munka a tervezéssel, a kivitelezést egy éve kezdték el, és éppen a felénél tartanak, tehát egy év múlva készülhet el. A bekötőúthoz is készen vannak a tervek, a forrás rendelkezésre áll, a közbeszerzést követően így annak a munkálatai is elindulhatnak hamarosan.
Gasztroközpont is épül
Dr. Szepesi Richárd tájékoztatása szerint a 10 ezer négyzetméteres hotellel mindenkit megcéloznak majd, nem csak azokat, akik a bor és a tokajiság miatt érkeznek Hegyaljára. Sokrétű wellness- és fürdő-, illetve szabadidős részleg is helyet kap az épületben, az összesen kilencmilliárdos beruházásban.
Völgyzáró gát.
Ennyit a Világörökségi Építész Tervtanácsról.
„Az élmény az egyetlen érték, amit nem lehet tőlem elvenni – mondja az Üzletemnek Singer Ádám. Az építész, a Singer Design vezérigazgatója szerint a kreativitás az egyik fontos kapocs közte és a kollégái, valamint a megrendelők között.”