Vannak köztük road movie-k, utazós-nyaralós filmek, de olyanok is, amelyek pusztán az atmoszférateremtő erejük miatt szakítanak ki elementárisan a mindennapokból; közönségsikerek és kevésbé ismert kritikuskedvencek, és van olyan is, amelyet az impresszív bulizós történetszál miatt is vettünk bele, hiszen ilyenben sem volt részünk jó ideje.
Utazás Dardzsilingbe
The Darjeeling Limited – Wes Anderson, 2007
Indiába jellemzően megvilágosodni mennek az utazók, legalábbis a legtöbb filmben éri egyfajta spirituális élmény a főhősöket, már a kultúrsokk miatt is. Hőseink, a három testvér (Jason Schwartzman, Owen Wilson, Adrian Brody) azonban leginkább csak bénázik az út során, melyet amiatt kell megejteni, hogy apácaként élő anyjukat megtalálják Indiában. Apjuk halála óta nem álltak szóba egymással, de a kalandos, meseszerű vonatút – ahogy az lenni szokott – közelebb hozza őket egymáshoz vagy legalábbis önmagukhoz. A Wes Andersonra jellemző játékosság, infantilis báj, az indiai körítéssel különösen harmonizáló harsogó színvilág miatt különösen szívmelengető a csetlő-botló road movie.
Lopott szépség
Stealing Beauty – Bernardo Bertolucci, 1996
A Szólíts a neveden előtt is akadt bőven film, ami miatt meghasadt a szívünk és legszívesebben rögvest Itáliába költöztünk volna. Bernardo Bertolucci filmje szinte túlcsordul a sok gyönyörűségtől és a könnyed, nyaralós, lusta életérzéstől. Egy idősödő baráti társaság együtt tölti a nyarat egy toszkán művészvillában, ide érkezik meg egykori barátjuk 19 éves, hamvas leánya (Liv Tyler), hogy kiderítse, ki lehetett közülük az igazi édesapja. Első szerelem, az élet dolgaira való naiv ráébredés, az elmúlás és a fiatalság iránti szomorú vágyakozás egyaránt megjelenik a filmben, ami Cannes-ban ugyan csak az Arany Pálma-jelölést érdemelte ki, kitűnő atmoszférateremtő ereje mellett a színészi alakítások (Jeremy Irons, Rachel Weisz) miatt is érdemes megnézni.
Vakító napfényben
A Bigger Splash – Luca Guadagnino, 2015
Akinek a Lopott szépség túl giccses, de továbbra is mediterrán hangulatra vágyik, Luca Guadagnino rendező letisztult rendezésében megtalálja a számítását. Az olasz rendező nagy mestere az itáliai tájba helyezett elveszett, önmagát kereső emberről szóló történeteknek, mint azt a Szerelmes lettem és ugye a Szólíts a neveden is bizonyítja. A Vakító napfény egy olasz szigetre helyezi hőseinket: fiatal partnerével épp a rocksztárlét fáradalmait piheni ki a hangszálgyulladástól szenvedő énekesnő (Tilda Swinton), amikor beállít egykori, önimádó szerelme (Ralph Fiennes) és lánya (A szürke 50 árnyalata-széria után meglepően jó színésznek bizonyult Dakota Johnson). A szokatlan négyesen hamarosan úrrá lesz a féltékenység és a bizalmatlanság, és a könnyed nyaralós film egyszer csak krimiszerű fordulatot vesz – de addig sokat fekszünk a napsütötte homokban, úszkálunk a medencében, bóklászunk a vulkanikus kőzetektől szabdalt szigeten és faljuk az olasz konyha remekeit.
Anyádat is
Y Tu Mamá También – Alfonso Cuarón, 2004
Fiatalság, bolondság, nyár, Mexikó. A négyszeres Oscar-díjas, a Harry Potter-filmekbe az azkabani fogollyal friss lendületet hozó Alfonzó Cuarón egyik korai (szintén Oscarra jelölt) filmje két szexuálisan túlfűtött tinédzserfiúról szól, akik egy férjéből kiábrándult fiatal nővel hirtelen felindulástól vezérelve közösen elutaznak a tengerhez. A kiruccanás során nemcsak lenyűgöző tájakon át vezet az útjuk, hanem a rendhagyó édes hármas a fiúk barátságát is próbára teszi. Spontán, érzéki road movie a szabadságról, amiben a még kölyökképű Gael García Bernal és Diego Luna társaságában autókázhatunk az ismeretlen Mexikó, a szexualitás és a kamaszlélek bugyraiban, a végén egy váratlan befejezéssel, ami szomorú lecke az élet múlandóságáról és végső soron értelméről.
Törökfürdő
Steam: The Turkish Bath – Ferzan Özpetek, 1997
Az ellentétek városa, a Boszporusz két oldalán elterülő Isztambul maga is szimbóluma a kettéosztottságnak, a Keletnek és a Nyugatnak, a török származású, Olaszországban élő Ferzan Özpetek pedig jól ismeri a két kultúra közti létben lebegést. Első nagy nemzetközi sikert aratott filmje is megragadja e kettősséget: a Rómában élő Francesco megörököl egy isztambuli törökfürdőt, ezért odautazik, hogy átvegye örökségét. Az új környezet azonban olyannyira megtetszik neki, hogy úgy dönt, itt marad. Házassága amúgy is boldogtalan, és a török városban egyébként is nemcsak egy teljesen új életformát és kultúrát, hanem saját vonzódásainak is egy egészen új oldalát fedezi fel. A hamam új tulajdonosának és terveinek azonban nem mindenki örül, és hamarosan kiderül, hogy a szabadságnak elég nagy ára van.
Elveszett jelentés
Lost in Translation – Sofia Coppola, 2003
Ugyan a film a külföldre szakadt lét kevésbé felszabadult oldalát, az elszigeteltséget és a nyelvi nehézségeket idézi meg, azért visszaadja az idegen kultúrák felfedezésének sajátos életérzését, amiben bizony jó ideje nem volt részünk. Szállodamagány, karaoke, fura japánok: Scarlett Johansson unatkozó feleségként, Bill Murray híres amerikai színészként érkezik Tokióba, és e két, életkorban és életstílusban oly különböző ember sorsa a szálloda bárjában kis időre összefonódik. Együtt fedezik fel a várost, és minden különbözőségük ellenére tanulnak egymástól és az életről pár fontos dolgot. Alakításukért mindketten BAFTA-díjat érdemeltek ki (Murray egy Golden Globe-ot is), és Golden Globe-, illetve Oscar-díj járt a filmért és Sofia Coppola forgatókönyvéért is.
Út a vadonba
Into the Wild – Sean Penn, 2006
A valós eseményeken alapuló film örök dilemmákat feszeget: kiszakadhat-e az egyén a társadalomból, hátat fordíthat-e a kínzó konvencióknak, elvárásoknak, mekkora árat fizetünk a szabadságért? Hősünk, az eminens Christopher (Emile Hirsch) diplomája kézhezvétele után a kompromisszummentes élet mellett dönt, minden pénzét eladományozza, és elkezdi járni a saját útját Amerika lenyűgöző tájain. Része lesz jó pár különös találkozásban (a mellékszereplők között felbukkan Vince Vaughn és Hal Holbrook mellett az Alkonyat-trilógia előtt járó, ifjú Kristen Stewart is), és sajátos körülmények között még választ is kap a kérdésre, vajon megérte-e a teljes hátraarc és a szociális konvenciók tagadása mellett dönteni. Mély mondanivaló, jó filmzenék és megindító tanulságok – Christopher McCandless valóban egy buszban élt Alaszkában, ami valóságos zarándokhely lett a film premierje óta.
A part
The Beach – Danny Boyle, 2000
Ha már zarándokhely, akkor nem feledkezhetünk meg A part című filmről sem, aminek hatására a forgatás helyszínét, Koh Phi Phi Leh szigetén lévő Maya Bayt elözönlötték a turisták, és szinte teljesen tönkre is tették. Danny Boyle még egy régi vágású Thaiföldet ábrázol filmjében, mely a 2000-es premier óta sokat változott a tömegturizmus hatására, többek között a magyarok között is népszerű úti cél lett. Az Instagram-korszak előtt járunk, amikor még szinte érintetlen helyeket is tartogatott Délkelet-Ázsia – Leonardo DiCaprio, Virginie Ledoyen, Guillaume Canet hátizsákos felfedezőket alakítanak, akik ezeket a szűz helyeket keresik. Fel is fedezik a paradicsomot és annak titkos közösségét, ahol sok rokonlélekre bukkannak. Legalábbis azt hiszik: a kommunában korántsem olyan egyszerű az élet, mint az elsőre látszik.
A nagy szépség
La grande bellezza – Paolo Sorrentino, 2013
Fellini 8 és féljéhez is hasonlították premierje idején a római felső tízezer, értelmiség és művészvilág kiégettségét líraian ábrázoló filmet, ami festői szépségű tisztelgés az Örök Város előtt. Az operatőri munka és az elképesztő képek láttán szinte sír az ember a gyönyörűségtől, hisz bár A nagy szépség nem klasszikus városfilm, az olasz bella figura életérzés menthetetlen úrrá lesz a nézőn. A 65 éves főhős egy egykönyves, ötleteiből kifogyott regényíró, aki céltalanul bolyong az őt körülvevő tengernyi szépség között. Barátaival, társaságával egyetemben ő is egy kiürült lélek, és ez a lelki sivárság beszédes kontrasztot képez a világ legszebb és leggazdagabb történelmű városával. Golden Globe-, BAFTA-díj, Európai Filmdíj és Oscar is járt az alkotásért, a híres nyitó partijelenet láttán kicsit mi is visszazökkenhetünk a jó másfél évvel ezelőtti életünkbe.
Berlin Calling
Hannes Stöhr, 2008
Bár egy drogfüggő DJ józanodása a témája, Hannes Stöhr filmje azt a Berlint idézi meg, amit a német főváros sok európai fiatalnak jelent: virágzó partikultúrát, maratoni, nappalba átnyúló technóbulikat és önfeledtséget. Akinek hiányzik Berlin éjszakai élete és az ereszdelahajamat életérzés, szereti az elektronikus zenét, annak különösen ajánljuk – nem mellesleg a függőségről is egész hiteles képet nyújt a film. A főszerepet Paul Kalkbrenner nemzetközi hírű DJ játssza, aki egyben a híressé vált zenéket is szerezte.
Spring Breakers
Harmony Korine, 2012
Ha már féktelenség, tömegben lötyögés, egymás nyakába borgőzösen lihegés – vagyis minden, amit jó ideje mellőznünk kell –, akkor Spring Breakers. Magyarul Csajok szabadonra fordították a címét, és bizony könnyen asszociálhatunk erről és a történetről az Amerikai pite-féle idiotizmusra, de ne ítéljünk elsőre.
A tavaszi szünet odakint nagy hagyományoknak örvend a főiskolákon, rendszerint hatalmas bulizással töltik egy másik városban a fiatalok; négy főhősünk is elutazik, hogy kikapcsoljon, a bikinis testeken csorog is rendesen az ital a tikkasztó napfényben, azonban a partizgatás bűnügybe torkollik, és a lányok hamar eljutnak arra a pontra, ahonnan már nincs visszaút. A Spring Breakers látszólag felületes bulifilm, valójában eggyel mélyebb mondanivalót tartalmazó, kritikusok által is méltatott dráma, amit a gengszterré maszkírozott, önmagából kivetkőzött James Franco miatt is érdemes megnézni, amellett persze, hogy lélekben kicsit mi is belecsobbanhatunk egy alkohollal teletöltött medencébe. Harmony Korine rendezőnő egyébként korábban olyan filmeket jegyzett forgatókönyvíróként, mint a Kölykök vagy a Ken Park.
Mielőtt felkel a Nap
Before Sunrise – Richard Linklater, 1995
Ma már annyiban sem szavazunk bizalmat egy idegennek, hogy maszk nélkül szót váltsunk vele, a mai korhangulat különösen nem kedvez a sorsszerű egymásra találásoknak, ismerkedéseknek és szerelmi kalandoknak. Pedig ezek romantikáját a lehető legjobban adja vissza az egy éjszaka alatt játszódó Mielőtt felkel a Nap, elmesélve két fiatal történetét, akik a Budapestről Bécsbe tartó vonaton ismerkednek meg. (Bizony már attól is boldogok lennék, ha legalább Bécsig elmehetnénk.) Együtt töltik a napot, az éjjelt, felfedezik a várost, összegabalyodnak, és ahogy azt a bohó fiatalság idealizmusa követeli, megígérik egymásnak, hogy egy év múlva ugyanitt találkoznak. A nyitott befejezésnek (is) hála, két folytatása is lett a filmnek, a második része Párizsban játszódik, a harmadikat (Mielőtt éjfélt üt az óra) pedig azoknak ajánljuk, akik Görögországba utaznának el szívesen fejben.
Párizs, szeretlek!
Paris, je t’aime, 2006
Klasszikus városfilm, ami okosan, érzékenyen és művészi módon mesél a fények és a szerelem városáról, úgy, hogy a főszerepben mégis az emberi kapcsolatok állnak, no meg a szerelem, ami mindent megbonyolít. Párizsnak 20 kerülete van, a kollázsfilm ebből 18-ba kalauzol el 18 rövidfilmen keresztül, és felbukkan benne a Szajnától kezdve a metrón át az Eiffel-tornyon át a Bastille-ig majdnem minden, ami Párizsra jellemző, és az is, amiről nem hittük volna, hogy hozzátartozik. 35 milliméterre forgatták, a 22 rendező közt ott vannak a Coen fivérek, Gus Van Sant, Tom Tykwer, Wes Craven, a szereplők között felbukkan Steve Buscemi, Juliette Binoche, Natalie Portman, Willem Dafoe, Maggie Gyllenhaal, Elijah Wood, Nick Nolte és még sokan mások. Igazi sztárparádé, köztük sok hollywoodi ikon rendhagyó és vicces szerepben, már csak ezért is érdemes megnézni.
Füst / Egy füst alatt
Smoke / Blue in the Face – Wayne Wang, 1995
A nagy sikerű Füst és a még ugyanabban az évben elkészült folytatása a hétköznapi New Yorkról, azon belül is Brooklynról szól. Főszereplője egy trafikos (Harvey Keitel), aki minden egyes nap ugyanarról a sarokról készít egy fotót, a képeket albumokban őrzi. Üzletében a látszólag apró, mégis létfontosságú dolgok és maga az Élet zajlik – a Füst olyan arcát mutatja a városnak, ami más filmekben nincs benne, vagy nem ennyire „hétköznapi” módon. Igazi hangulatfilm, Brooklyn filmje, amiért Wayne Wang rendező a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a zsűri különdíját. Míg a Füstnek van rendes sztorija, eleje, közepe, vége, míg az Egy füst alatt sok-sok improvizációra épül, nincs igazán története, se főszereplője, több szereplő konkrétan önmagát játssza benne, olyanok is, mint Jim Jarmusch, aki konkrétan ott is lakott a környéken.
Lisszaboni történet
Lisbon Story – Wim Wenders, 1994
Wim Wendersnek nem ez az első Lisszabonhoz köthető filmje, az 1982-es A dolgok állása egy ottani megfeneklett forgatás történetét tárja elénk. A Lisszaboni történet is egy „film a filmről”, hőse egy hangmérnök, aki kollégája kétségbeesett hívására érkezik a portugál fővárosba. A kollégának azonban hűlt helyét találja, és kezdetét veszi a nyomozás és a lépcsősorról lépcsősorra bolyongás, miközben rögzíti a város hangjait. Rengeteg ember emiatt a film miatt szeretett bele Lisszabonba vagy lett rá kíváncsi és utazott el oda. Igazi városfilm minimalista történetmeséléssel, de a film hangulata – ami a város hangulata is egyben – tökéletes, pláne a Madredeus zenekar tradicionális portugál zenéjével.
Eső előtt
Pred dozhdot – Milčo Mančevski, 1994
A Balkánról sokaknak Kusturica és a fiktív cigányromantikát megrajzoló Macska-jaj jut eszébe, ezért ezt a filmet, bevalljuk, némi edukációs céllal is tettük bele ebbe a válogatásba. Különleges művészfilmről van szó, amit érdemes megnézni; Milčo Mančevski a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon FIPRESCI-díjat és Arany Oroszlánt is nyert, a legjobb külföldi film kategóriában Oscarra is jelölték. Kilóg a sorból, mert nem a legvidámabb film: a macedón etnikai konfliktusok idején játszódik, a történetvezetés, a macedón táj azonban megbabonáz és nem ereszt, a film atmoszférateremtő ereje napokig ül az ember vállán. Három különböző idősíkon ismerjük meg a Londonban élő macedón fotós, otthon maradt családja és régi szerelme, valamint a némaságot fogadott szerzetesek történetét, amelyek a film végén zárják be a kört, amikor is elered az eső.
Észak
Nord – Rune Denstad Langlo, 2009
Áprilisban nem feltétlenül hóval fedett tájakra áhítozunk, ugyanakkor jól tud esni hűvösebb skandináv tájakra is kalandozni az ismertebb európai nagyvárosok és tájak után. Az Észak ráadásul a legjobb norvég filmek között van, és mint egy road movie, az önfelfedezésről, a múlttal való megbékélésről is szól humorral, érzékenységgel. Az egykori síbajnok ideg-összeroppanása után alkoholista lesz, egy sífelvonót üzemeltet, mikor egy nap arról kap hírt, hogy van egy gyereke északon. Motoros szánjával habozás nélkül útra kel a hófödte tájakon és jégmezőkön át – semmi nem térítheti el céljától, ha bedöglik a motor, folytatja az utat síléceken.
Lavina
Turist – Ruben Östlund, 2014
Ezen a télen a többség nagy valószínűséggel nem jutott el síelni külföldre, ellenben bizonyára sokaknak kijutott a férfi-női szerepeken, párkapcsolati dinamikákon és munkamegosztáson való elmélkedésből. A Lavina a francia Alpok egyik síparadicsomába utaztatja el a nézőt, és ott egy banális hiba miatt megbillenő házasság gyorsan eszkalálódó romjaira enged rápillantani. A film hatalmas kritikuskedvenc lett, jelölték Golden Globe-, BAFTA-díjra és Európai Filmdíjra is. Ruben Östlund rendező rá pár évre megrendezte A négyzetet, ami a Testről és lélekrőllel együtt indult az Oscarért 2018-ban, de A Fantastic Woman elhappolta előlük a díjat.
Júliusban
Im Juli – Fatih Akın, 2000
Még mielőtt a Fallal szembennel megrázta volna a nemzetközi díjesőfát, a török származású német rendező, Fatih Akın többek között ezzel a romantikus vígjátékkal szerzett ismertséget. Benne a német mozi csillagával, Moritz Bleibtreu-jal, aki egy félénk matektanárt játszik, és élete addigi legőrültebb tettét követi el, amikor plátói szerelme nyomába ered Törökországba. Maga sem sejti, hogy ennél csak hatalmasabb őrültségeket fog elkövetni, és ennek oka, hogy útközben pont azt a stoppos lányt veszi fel a szomszédból, aki titokban szerelmes belé. Az út Hamburgból indul, Ausztrián, Budapesten és Románián át is vezet, majd Isztambulban fejeződik be. Ahogy az lenni szokott, az új kultúrák és élmények hatására az utazás végére kiviláglik, mi és ki az igazán fontos az életben.
Kerülőutak
Sideways – Alexander Payne, 2004
A Kerülőutak két férfihőse nem utazik el olyan messzire, csupán átautókáznak a kaliforniai Santa Barbara borvidék központjába, a Santa Ynez-völgybe, hogy kulturáltan megünnepeljék egyikük legénybúcsúját. A vőlegény (Thomas Haden Church) vérmérsékletének köszönhetően a kifinomult kóstolások helyett igazi hóbortos hétvégévé válik a közös program, ami leginkább az elvált, megfeneklett, regényíróként is sikertelen főszereplő (Paul Giamatti) életét fogja gyökeresen megváltoztatni. Golden Globe-, BAFTA- és Oscar-díjak is méltatták a filmet és forgatókönyvét, és kevés olyan vígjátékot tudunk mondani így hirtelen, ami hosszú időre úgy rendbe teszi az ember lelkét, mint a Kerülőutak. Külön ajánljuk, hogy a megnézés estéjére legyen otthon kellően behűtve vagy szellőztetve egy üveg minőségi bor.