A járvány végét jelezné, de nem csökken az örökítőanyag mennyisége a szennyvizekben
Továbbra is a járvány harmadik hullámában van az ország.
Galgóczi Ágnes. a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője arról beszélt vasárnap az MTV Híradójában, hogy a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja szinte minden vizsgálati ponton stagnál a szennyvízben. Ez a mutató hét-tíz nappal vetíti előre a járványgörbe alakulását – jegyezte meg.
Galgóczi Ágnes közölte, 2,8 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, 1,2 millió embernek pedig már mindkét dózist beadták. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 28 százaléka már legalább egy oltást megkapott, míg az európai uniós átlag csupán 13 százalék – hangsúlyozta.
Magyarországon is többféle mutációját mutatták már ki a vírusnak. A leggyakoribb a brit mutáns, amely nagyon gyorsan terjed, és súlyosabb megbetegedést okoz, sok fiatal is kórházba kerül miatta – mondta az osztályvezető. Megjegyezte, hogy bár a kórházban kezeltek száma örvendetesen csökkent, még mindig 10 ezer feletti.