Megvan a kivitelezője a 260-as útnak. (Sajószentpéter elkerülő)

Remélem nem az osztrák Bau Holding AG, a francia Bouygues S.A. és Colas S.A. közös cége….mint volt az , az elvtársaidnál
…..
„Tavaly 114 milliárd forintot fizetett a magyar állam az M5-ös és M6-os autópályák tulajdonosainak. Ezek a legdrágább magyarországi köz- és magánszféra közti koncessziók, avagy a közismertebb angol rövidítéssel ppp-szerződések. Ezt a liberális közgazdászok szerint előnyös konstrukciót a 2002-2010 közötti MSZP-SZDSZ kormányok alkalmazták, és az Európai Unió is erőltette: az elmélet szerint a magáncégek költséghatékonyabban és gyorsabban tudják a beruházásokat megvalósítani, jobb minőségben végzik el a karbantartást, és ezáltal az adófizetők is jobban járnak. A politikusok számára a ppp-konstrukciók fő előnye, hogy úgy tudnak beruházásokat megvalósítani, hogy az nem terheli azonnal az államkasszát.

A ppp nem egy túl bonyolult konstrukció, tulajdonképpen arról van szó, hogy egy cég megvalósít egy tipikusan állami beruházást, majd viszonylag hosszú ideig, akár több évtizedig üzemelteti azt, és ezt éves részletekben fizeti ki az állam. Ez nem növeli az államadósságot, de tulajdonképpen csak egy könyvelési trükkről van szó: az Eurostat ezt nem számítja bele az eladósodottságba, a valóságban azonban ez is ugyanolyan adósságteher, mintha állampapírok kibocsátásából finanszírozták volna a beruházást.

Az első körben 1994-ben koncesszióba adott M5-öst az osztrák Bau Holding AG, a francia Bouygues S.A. és Colas S.A. közös cége építette meg Kiskunfélegyháza és a szerb határ között. Ekkor még koncessziónak hívták a ppp-t, és ez előnyösebb volt az államnak: nem kellett fizetnie érte, a cég útdíjat szedhetett – 35 év után járt volna le ez a joga, utána az állam kapta volna meg. Az útdíj azonban olyan magas volt, hogy alig használta valaki a sztrádát, a párhozamos 5-ös út terhelése óriási volt. Ezért úgy döntettek, hogy 2004-től bevonják a matricás rendszerbe a sztrádát, és ezért cserébe évi 17 milliárdot fizet az állam, és még közel 40 százalékos részesedést is vett. Ezt követően körülbelül 100 milliárd forintért lett volna opciója a magyar államnak megvenni a maradék 60 százalékot, de ehelyett inkább nyomott áron, becslések szerint 21 milliárd forintért eladta a részesedést a külföldi tulajdonosoknak, és évente nagyjából 35 milliárd forintot fizet 26 éven keresztül rendelkezésre állási díjként. Nem igényel bonyolult számítást, hogy ez borzasztó ügylet volt, hiszen három év rendelkezésre állási díjából kijött volna a teljes vásárlás.”