„Megkopasztották”‘ Kriza Ákos kedvenc munkatársát Veres Paliék
Több mint nettó 30 millió forinttal távozott, most 20 millió visszafizetésére kötelezte Pálffy Kingát, a Miskolc Holding Zrt. korábbi vezérigazgatóját a Miskolci Törvényszék. Az ítélet nem jogerős, a Holding jelenlegi vezetése és Pálffy is fellebbezett. Az ítélet részleteiről Simon Gábor felügyelőbizottsági elnök beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

– A Miskolci Törvényszék kimondta a felmondás jogellenességét. Ennek értelmében arra kötelezte a volt vezérigazgatót, hogy nagyságrendileg 20 millió forintot fizessen vissza a Holdingnak – jelentette be Simon Gábor, hozzátéve: az ítélet nem jogerős, mind Pálffy, mind a Holding fellebbezett az ügyben. Az ügy most a Debreceni Ítélőtáblához kerül.

– Összességében azt tudom mondani, hogy azok a feltárt, jogszabályba ütköző cselekmények, amelyek az előző városvezetéshez kapcsolódnak, azok folyamatban vannak, több büntetőjogi gyanúsítás is történt. Kétes holdingos ügyekről beszélünk. Ezekben szakértői vélemények alapján hozott döntéseket a felügyelőbizottság, majd kezdeményezte az eljárásokat. Olyan büntetőfeljelentést nem tett a Miskolc Holding, amelyet a nyomozóhatóság visszautasított, lezárt volna – fogalmazott Simon Gábor.

Fotó: Archív