A kormányhivatalok figyelmét még a múlt héten hívta fel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) arra a 2019. január 10-én kiadott tájékoztatóra, amelyben többek között előírják, hogy
- minden olyan elhalálozást be kell jelenteni, amely az oltást követő 1 hónapon belül történt; és
- az oltást követő 1 hónapon belüli elhalálozás esetén a halottvizsgálatot végző orvosnak kezdeményeznie szükséges a kórboncolást, valamint az Oltást Követő Nem Kívánatos Esemény (OKNE) bejelentését.
Ez viszont – halottszállítással foglalkozó forrásunk szerint – újabb pluszterhet róhat az amúgy is a határaikat feszegető egészségügyi intézményekre és dolgozóikra. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis a múlt heti rádióinterjújában jelentette be, hogy a regisztrált 65 év felettiek 90 százaléka már megkapta az első koronavírus elleni védőoltást.
Az NNK tájékoztatása alapján ez azt is jelenti, hogy mindenkin, aki elmúlt 65 éves, és az oltás követő egy hónapon belül meghalt, kötelező elvégezni a boncolást.https://telex.hu/koronavirus/2021/04/16/halottak-boncolas-nnk-utasitas
Tehát ha az idősek körében szinte teljes az átoltottság, mégis elvisz őket a covid, akkor ki hazudik?
A törvény jóval a covid megjelenése előtt született. Azt a célt szolgálná, hogy aki bármilyen védőoltást követően 1 hónapon belül meghal, azt boncolni kell, megállapítandó, hogy van e köze az oltáshoz. És mondom, minden létező oltásról szól.
Ez jelenleg azért is érdekes, mert 65 éves kor fölött nagyon sokan kaptak oltást, de ebben a korban a legnagyobb a halandóság is, az élet már csak ilyen. A cikk arról szól, hogy ezt a rengeteg boncolást elvégezni szinte lehetetlen, nem arról, hogy mi okozta a halált.
Ha ez egy régen létezö törvény akkor miért kell külön felhívni rá a figyelmet?
Nincsenek nyilvános adatok, nincsen semmilyen elérhető vizsgálat. Minden adat blokkolva van. Így minden csak ködszurkálás. Aki pedig a hivatalos kánon ellen beszél az pedig megnézheti magát.
elkezdte az ecomissio Kft is égetni a hulákat? Nem szégyen.