Aláírást hamisítottak az ajánlóíveken – elítélték a Munkáspárt 89 és 90 éves aktivistáit
Amit tettünk, azt nem szervezetten, tudatosan tettünk, hanem mulasztásos helyzetbe kerülve
követtük el- mondta az utolsó szó jogán a Fővárosi Törvényszéken tartott előkészítő
tárgyaláson a 90 éves Ny. M. Lajosné, elsőrendű vádlott. Az ügyészség vádja szerint a

Magyar Munkáspárt két tagja a 2018-as országgyűlési választás kampányában más emberek
nevében írták alá a párt színeiben induló, az ügyben egyébként tanúként kihallgatott
Szentpáli Kolos ajánlóíveit. Ezeken az ajánlóíveken nem csak olyan emberek szignói
szerepeltek, akik sosem írtak alá semmit a Munkáspártnak, hanem olyan személyek is, akik
az aláírásgyűjtés kezdete előtt elhunytak. Később kiderült, hogy a Munkáspárt aktivistái nem
minden esetben kértek személyi igazolványt és lakcímkártyát, így valójában bárki, aki
birtokában volt az említett adatoknak odamehetett és aláírhatott a nevükben. A HVG szerint
az ügyész perbeszédében mindkét vádlottra felfüggesztett börtönbüntetést kért, ám az ügyben
eljáró bíró ezt túlzott joghátránynak nevezte, így csupán két-két év próbaidőt szabott ki
fejenként.