Skip to content

Zacher Gábor: „A féktelen bulizás hatásait két hét múlva megérzi az egészségügy”

Zacher Gábor: „A féktelen bulizás hatásait két hét múlva megérzi az egészségügy”

A terasznyitás utáni rajzásra annyit tudok mondani: mi, egészségügyi dolgozók ott leszünk a betegágy mellett, beadjuk a megfelelő gyógyszereket, mindent megteszünk majd az emberek életéért

– mondta Zacher Gábor, a hatvani kórház főorvosa az Indexnek. Elhiszi, hogy mindenkinek elege van már a bezártságból, de el kell fogadni, hogy a járványhelyet és a vágyaink még mindig nem párhuzamosak.

Nagyon nagyfokú felelőtlenségre, hihetetlen fegyelmezetlenségre vall, amit szombaton és vasárnap láthattunk. És ennek nem holnap, holnapután lesz meg a böjtje, hanem egy-két hét múlva érzi meg az egészségügy.

A pincérek fiatalok, sokan még az első oltásukat sem kapták meg, és hiába van rajtuk maszk, elkaphatják a fertőzést egy vendégtől (teraszra mindenfajta kötöttség nélkül be lehet ülni – a szerk).

Abban azért bízik, hogy mégsem lesz igaza, de tartja, hogy fegyelmezettségre van szükség. A szakember szerint sokan elfelejthetik, hogy az első után után még nem védettek megfelelően, az jellemzően csak a második oltás után két héttel alakul ki. A hatvani kórházban is kezelnek olyan betegeket, akik a második oltás után kerültek kórházba, igaz, hogy lélegeztetőgépre nem kellett őket tenni, tehát nem olyan súlyos a betegség lefolyása.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. Névtelen
    2021.04.26. 18:56

    „A karácsony és a húsvét elhomályosul a “Nagy Terasznyitás Napja” mellett, amikor a magyar nemzet Igéje, Európa DNS-e, a Fidesz ondómagja legyőzte a Halált. Beadta a kínai vakcinákat és azokkal minden teraszt megnyitott és véget vetett a járványnak. Mindenki magyar akar lenni. Akibe véletlenül nyugati vakcinát szúrtak, és ezert még nem tudott kiülni a teraszokra, azok is kapnak kínai vakcinát, amely úgy hat, hogy antitestet sem termel, mert még arra sincs szüksége. Ezért a Vezér újabb tízmillió kínai vakcinát rendel, most már hússzoros áron. A festményeken a sör mellett az asztalon az aláírt megrendelés.”

  2. Névtelen
    2021.04.27. 11:06

    Záher 2 hét múlva megint nyilatkozhat, hogy „bocsika, megint tévedtem, mint amikor a kínai vakcina ellen hergeltem a nagyérdeműt.”
    Egy ilyen hiba, vagy inkább vétek után, inkább kussolna…

  3. Névtelen
    2021.04.27. 11:51

    NEM HERGEL SENKI SEMMILYEN VAKCINA ELLEN.

    AZ EURÓPAI UNIÓS ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ VAKCINÁT TÁMOGATNAK.

    • Névtelen
      2021.04.27. 13:14

      A többi ellen meg uszítanak. Eredmény: az ellenzéki szavazók birka 51 %-a elutasítja a kínait. (Egyébként korábban az orosszal is ugyanezt művelték.) Ha többi ember nem fogadná el a keletieket, akkor a birka ellenzékiek sem lennének beoltva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük