Az elektronika és a számítástechnika gyors ütemű fejlődése elengedhetetlenné tette a blokk vállalatai számára, hogy nyugati technológiákat építsenek be saját termékeikbe, hiszen a kifejlesztett és legyártott berendezések többsége a hadiipar számára is nélkülözhetetlen volt, a katonai technológiák versenyképességének fenntartása pedig elsődleges prioritást élvezett a hidegháború teljes időszakában a Szovjetunió számára – a Videoton készülékeinek legfőbb végfelhasználója ugyanis a szovjet birodalom volt. A magyar cég az első pillanattól kezdve csak fejlett nyugati technológiát volt hajlandó a munkája során felhasználni számítástechnikai gyártmányaiba, elhatárolódott minden olyan kezdeményezéstől, amely hazai vagy szocialista országok kutatási eredményeinek átvételét erőltette. Ennek köszönhetően a Videoton a keleti blokk egyik legnagyobb embargós beszerzője lett a hetvenes-nyolcvanas évekre. A beszerzések megkönnyítésére a Videoton 1969 tavaszán külkereskedelmi jogot kapott: létrejött a Videoton Ipari Külkereskedelmi Rt. Részben az anyavállalat állt kapcsolatban a nagy számítástechnikai világcégekkel, részben pedig leányvállalatokat, üzletkötőket használt a COCOM-lista kijátszására.

cdc.jpg

A hatvanas és hetvenes években az amerikai Control Data Corporation (CDC) a világ élvonalába tartozott, szoros versenyben állt például a később élre törő IBM-mel, voltak időszakok, amikor a világ leggyorsabb számítógépeit a CDC jegyezhette. A hetvenes évek második felében – miután a vállalat leghíresebb fejlesztőmérnöke elhagyta a CDC-t – az amerikai cég a keleti országok felé fordult, feltehetően azért, mert versenytársai érezhető előnybe kerültek az amerikai és a többi kapitalista piacon. Az évtized utolsó éveitől a Videoton szoros kapcsolatot ápolt a CDC-vel, a multinacionális cég bécsi irodáján keresztül hozták be a szocialista országokba az embargós termékeket, és építették be azokat a magyar vállalat termékeibe, vagy szállították tovább közvetlenül a Szovjetunióba.

Az Egyesült Államok éberen őrizte a COCOM-egyezmény betartását, amely a világpolitika enyhülésével párhuzamosan gyakorlatilag a két világrend közötti vasfüggönyként funkcionált a hetvenes-nyolcvanas években. Nem kerülhette el az amerikai titkosszolgálatok figyelmét a CDC közeledése a blokk vállalataihoz sem, minden bizonnyal beépültek a céghez, de legalábbis felhasználták üzletkötőiket arra, hogy információkat szerezzenek az ellenséges tömb technikai fejlettségéről, valamint kereskedelempolitikai, gazdasági információkat is gyűjthettek megbízottaik a tárgyalások során. 1980-ban például elemzést készített a Control Data a szocialista országok – elsősorban a Szovjetunió – gazdasági helyzetéről, elemezték a velük folytatott kereskedelem lehetőségeit, előnyeit, összegezték a felvevőpiacok sajátosságait, de operatív akciók lebonyolításában is felhasználták a céget. 1979-ben a CDC egy elektronikai kiállítást rendezett az Egyesült Államokban, ahová a Videotont is meghívták. A szervezők több berendezést is megvásároltak a kiállított termékek közül, nyilván azért, hogy feltérképezzék a szocialista ipar fejlettségét. Az eszközöket alkatrészekre szedték, és felfedezték a Videoton egyik termékében az Intel 8080 mikroprocesszort, amely a legszigorúbb embargós termékek egyike volt. Az USA a legkomolyabb válaszlépésekkel riogatott, külön szenátusi vizsgálóbizottságot hozott létre az ügy tisztázására, és a Videotont feketelistára helyezte, ami annyit jelentett, hogy minden amerikai cégnek megtiltották, hogy a magyar vállalatnak szállítsanak. A bojkott komolyan veszélyeztette a magyar elektronikai ipart, ezzel áttételesen természetesen a Szovjetuniót is. A Videoton saját felelősségére – anélkül, hogy a szovjetekkel egyeztettek volna – átadott a CDC-nek egy szovjet gyártmányú mikroproceszszort bevizsgálásra annak bizonyítására, hogy teljesen érthetetlen az amerikai hatóságok ez irányú importkorlátozása, hiszen a technika a szocialista országokban is adott. Mindez természetesen nem győzte meg az ellenérdekelt felet. A Videoton másik nagy amerikai beszállítója, a számítógépes perifériákat gyártó Dataproducts Corporation azonnal le is állította a folyamatban lévő szerződések teljesítését. A Videoton vezetősége tárgyalásokat kezdett az amerikai nagykövetség diplomatáival, akik követelték, hogy a processzor beszerzési útjáról részletesen tájékoztassa őket a cég. Tudni akarták, pontosan hány darab érkezett a blokkba, azoknak mely országokban volt a végfelhasználási helye, valamint sikerült-e a terméket lemásolni és hasonlókat gyártani. 1981. április 28-án az USA külkereskedelmi minisztériuma egy kérdőívet adott át a gyár illetékeseinek, amelynek kitöltésétől tették függővé a Videoton tiltólistára helyezését. A kérdőív őszinte kitöltése esetén a Videoton annyira kompromittálta volna magát, hogy a bojkott elrendelése nem lett volna kérdéses. Hónapokig húzódó tárgyalások kezdődtek, amelynek során a magyar fél igyekezett kitérő válaszokat adni. Közben a belügyi hírszerzés megtudta, hogy az amerikai kormány hadi ügyekért felelős adminisztrációja olyan információkhoz jutott, amelyek szerint a Videotonhoz kerülő alkatrészeket a Szovjetunióban hadászati célokat szolgáló egységekbe építik be. A nemzetbiztonsági szervek vizsgálatot indítottak az ügyben, és a Videoton egyre kényelmetlenebb helyzetbe került, hiszen egyértelmű volt, amennyiben megalapozottnak találják – a nyilvánvalóan igaz – állításokat, a bojkott széles körű lesz. Az Intel processzor körül kialakult kényes diplomáciai helyzetet tovább árnyalta, hogy a Videoton valójában nem is volt érintett az adott ügyben. A mikroelektronikai alkatrészek beszerzése ugyanis nem tartozott a feladataik közé, azt az Elektromodul végezte, ennek megfelelően az Intel 8080 megszerzése is az ő nevükhöz fűződött. A Külkereskedelmi Minisztérium javaslatára vállalta a Videoton a szerzőséget, hogy fedésben tarthassa a valódi szállítót, amelynek tevékenysége ekkor még nem volt ismert az amerikai hatóságok előtt.

8080.jpghttps://lazarbibi.blog.hu/2018/03/16/a_videoton-waltham_vegyesvallalat