Elhunyt Gieszer Orsolya Margit MC, aki még Teréz anyától vette át a keresztet és a szárit

Margit nővér, civil nevén Gieszer Orsolya Istennek felajánlott gyermek. Édesanyánk őt várva a fürdőszobában megcsúszott és elesett, emiatt részlegesen levált a méhlepény. Édesanyának a szülésig feküdnie kellett, hogy súlyosabb dolog ne történjen. Ez idő tájt történt a magzat felajánlása. Családunk négy gyermeke közül a harmadikként érkezett közénk.

Húgom lelkében huszonéves korában jelentkezett ez a hivatás, azelőtt élte a „normális” lányok életét. Fiatal korában sikeres atléta volt, felsőfokon űzte a vívást és megtanult gitározni. Társaságba és regnumos kisközösségbe járt, s emellett természetesen dolgozott. Érettségi után az Amerikai úti Idegsebészeten dolgozott nővérként, majd később az ORFI-ban, így tudta elvégezni a teológiát. Perbálon Mits János plébános úr mellett kamatoztatta a hitoktatói tudását.

Miközben a hivatását kereste, néhányunkkal együtt magyarországi megjelenésekor megnézte a Filmmúzeumban a Napfivér, Holdnővér című filmet, majd még egyszer, és még vagy tízszer. A rendszerváltás előtti időkben kilépett a munkahelyéről, és Ipolytölgyesen, a Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthonában vállalt munkát. A rendszerváltás után egy korábban Ipolytölgyesen megismert kolléganőjével az akkortájt alakult Magyarok Nagyasszonya rendbe jelentkezett, majd onnan a Szeretet Misszionáriusai rendbe, ugyanazzal a barátnővel. Később ők voltak jó ideig Magyarország örökfogadalmas Teréz anya-nővérei, azóta sincs pár nővérnél több ilyen a világon.

Húgom, Margit nővér mindvégig az eredeti hivatásában maradt, lelkéből derűt és erőt sugárzott, értett az emberekhez.

1992 júniusában Rómában volt az örökfogadalom-tétel, ahol személyesen Teréz anyától vehette át a keresztjét és a száriját. Szerzetesi élete során megfordult az érdi rendházban, Indiában, évekig szolgált a román rendszerváltásos időkben Sepsiszentgyörgyön. Ide azért került, mert az akkoriban, a cigány kolónia mellé épült rendházba magyar ajkú nővérekre volt szükség. A ház eredetileg, tudomásom szerint, román ajkúakkal indult, de a cigányok kijelentették, hogy ők magyarok, így merült fel a magyar nyelvet beszélő nővérek iránti igény. Pár állomás után Varsóban házfőnök lett, kitöltötte a lehetséges maximális házfőnöki intervallumot, majd kis magyarországi – Miskolcon töltött pihenő/szünet után – a rendje a katowicei rendház vezetését bízta rá. Itt érte el a Covid-19-járvány, az óvintézkedések ellenére megbetegedett, és kórházba szállítása után, harmadnap hajnalán elaludt az örök életre.

Szerzete rendfőnökének kísérője, tolmácsa volt főleg a magyarországi és a magyar szórványbeli utak során, részt vett a rendet érintő tárgyalásokon.

Nagyon ritkán találkoztunk vele, inkább a levelezés volt az összekötő kapocs köztünk. 10 évenként jöhetett haza, alkalmanként 3-3 hétre, 3 testvére lévén egy-egy hetet töltött velünk.

Úgy láttam, szerették a nővérek és a felettesei, úgy tudott vezetni, hogy öröm volt megtenni, amit kért.

Az információink szerint múlt hét pénteken derült ki, hogy Covid-pozitív. Lázas lett, és rosszul érezte magát, de idővel javult az állapota, a többi megbetegedett nővérnek segített. A következő hét keddjén lett újra rosszul, annyira, hogy ki kellett hívni a mentőt, de még nem kellett beszállítani kórházba – erre másnap került sor. A kórházban is jobban érezte magát egy időre, majd egyszercsak összeesett, és péntek hajnalban álmában elhunyt. Feltehetőleg tüdőembólia lehetett a halál közvetlen oka.

Lengyelországban május 9. a legközelebbi időpont, amikor a feloldások először életbe léphetnek; a katowicei rendházban helyezik majd örök nyugalomra.

Istennek odaadott életet után, szentségekkel ellátva, felkészülten távozott, ilyen halált én is szívesen kérnék. Nem vagyok szomorú, ez egy igazi sikertörténet.

Szerző és fotó: Gieszer Richárd

Magyar Kurír