Skip to content

„Megszakad a szívünk” – Bödőcs Tibor gyászolja a koronavírusban meghalt kismamát, gyerekei „bölcsis nénijét”. Ő ott volt: a gyerekek között. Harminc kis Napóleont és Honthy Hannát tartott féken

A humorista Facebookon emlékezik az óvónőre, és kéri, hogy mindenki oltassa be magát.

A koronavírus keddi 207 áldozata között volt egy 34 éves, várandós nő is. A budapesti óvónő a második gyerekével volt terhes, a 30 hétben járt. Négy hete fertőződött meg, az orvosok császármetszéssel mentették meg a magzatát, őt azonban elvesztették.

Az óvónő Bödőcs Tibor három gyerekének a „bölcsis nénije” volt. Zsuzsa „néni”, a családi barát halála után a humorista a Facebookon emlékezett meg róla.

Ritka, mikor valaki annyira a helyén van, mint ahogy Ő ott volt: a gyerekek között. Harminc kis Napóleont és Honthy Hannát tartott féken könnyedén, és mosolyogva oldott meg mindent, aminek mi a felébe is beleőszülnénk.

Aki annyi kicsit tanított járni, beszélni, a saját gyerekeit nem láthatja felnőni, nem láthatja őket az első nap az iskolában, nem csapják rá az ajtót kamasz korukban, nem mutathatják be neki az első szerelmüket.

Nagyon fog hiányozni, és mindig emlékezni fogunk rá!

Bödőcs ugyanakkor kérdéseket is megfogalmazott a bejegyzésében.

Mégis! Ki válaszolja meg, hogy miért hal meg Magyarországon 10-ből kilenc beteg a lélegeztetőgépen? Máshol is ekkora ez az arány? Ha keresünk egy bűnbakot (tobzoska, Soros, Viktor/Feri, „valamilyen alapbetegség”), megold az bármit is?

Van-e rá esély, hogy a járvány akkora katarzissal járjon, hogy más döntések szülessenek, hogy a délibábok helyett a valósággal foglalkozzunk majd a jövőben, nem csak Covid ügyben. (Nincsenek illúzióim.)

A humorista azt kéri, hogy mindenki oltassa be magát, és emlékeztet arra, hogy az elhunyt óvónő családja megsegítésére alapítványi gyűjtés indul.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük