Skip to content

Nem ismeri valaki ezt az állítólag Jemenben megölt miskolcit

Nem ismeri valaki ezt az állítólag Jemenben megölt miskolcit

Egy Jemenben állítólag elrabolt és megölt magyarról adott hírt egy blog

Egy jemeni aktivista állítására hivatkozva egy blog azt írta, megkínoztak és meggyilkoltak Jemenben egy magyar férfit. Ezt egyelőre hivatalosan senki sem erősítette meg. A jemeniek egy képet is közöltek egy férfiról, akiről viszont kiderült, hogy 2019-ben – neve felvállalása nélkül – nyilatkozott a Népszavának és azt állította, hogy három évet ült jemeni fogságban, ahol kínozták is – de erről semmit sem tudott a külügy. Az elrablásról és meggyilkolásról szóló történetet ezért is érdemes fenntartásokkal kezelni, amíg nem érkezik hivatalos megerősítés vagy bizonyíték.

Áprilisban elraboltak és megkínoztak egy magyar férfit a dél-jemeni mílicia tagjai Jemenben, majd megölték – ezt írta az Orientalista blog a Yemen Akhbar oldalára hivatkozva. Utóbbi egy jemeni aktivista közlésére hivatkozva adott hírt az állítólagos tragédiáról. Azért állítólagos, mert hivatalosan egyelőre sem magyar, sem jemeni hatóság nem erősítette meg a hírt, ráadásul a megjelent információk is ellentmondásosak.

A jemeni hír szerint ugyanis egy 43 éves férfi az áldozat, akiről fotót is közöltek. A képen lévő férfi, K. György azonban van aki szerint nem 43 éves, hanem fiatalabb, a kétezres évek elején egy miskolci gimnáziumban érettségizett. A Parázsló Hamvak nevű együttesben játszott, ennek a zenekarnak írt dalszövegeket és állítólag 2006 környékén tért át az iszlám hitre. Ezt követően Jemenbe ment, egyes hírek szerint jemeni állampolgárságot is szerzett és arab neve lett (Abdul Karim Fares).

A Magyar Nemzet arról írt, hogy a képen szereplő férfi korábban egyszer már bajba került Jemenben, három évet töltött el húszik fogságában. A Magyar Nemzet cikkének szerzője, László Dávid volt az, akinek a Népszavában még 2019-ben a képen látható férfi részletesen elmesélte a tortúrát, amin átesett. „Ma már félelem nélkül és természetesen idézi fel az átélt borzalmakat, mégis, saját, és főképpen családja biztonsága érdekében inkább arra kér, ne fedjük fel valódi kilétét” – írta két éve a Népszava az interjúban csak Ali álnéven szerepeltetett férfiről. „Ali jemeni apától és magyar anyától származik, noha Magyarországon nőtt fel, végül mégis visszatért gyökereihez, ahol gyorsan munkát is kapott, és azonnal megtalálta a helyét. Öröme azonban nem tarthatott sokáig: 2015-ben kitört a háború, a síita húszik fellázadtak a nemzetközileg elismert, törvényes kormány ellen” – írta a lap.

A titokzatos Ali akkor azt állította a Népszavának, hogy a húszik megpróbáltak meggyőzni, hogy dolgozzon nekik, de az ajánlatukat visszautasította. „Nekik persze jól jött volna, ha egy európai állampolgársággal rendelkező személy csatlakozik hozzájuk, de én a kezdetektől terroristáknak tartottam őket. Annak viszont ára volt, hogy nemet mondtam nekik: a célkeresztjükbe kerültem. Először terrorizmussal vádoltak, majd azt próbálták rám kenni, hogy Moszad ügynök vagyok. Nos, az al-Kaidához annyi közöm volt, hogy kétszer megfenyegettek, hogy levágják a fejem, a Moszadot pedig csak hallomásból ismertem. Ez azonban már elég volt ahhoz, hogy letartóztassanak. Először egy rendőrőrsre kerültem, ahol még jól bántak velem, a rabok és a fogva tartók is. Csakhogy rájöttek, ebből akár nagy ügyet is lehet csinálni, így 2015 októberében átkerültem a nemzetbiztonsághoz” – meséli el foglyul ejtésének történetét.

Arról is beszélt, hogy a börtönben többször megpróbálták megölni, kínozták is. „Nem tetszett neki, hogy imádkozom, hogy olvasom a Koránt, így kibilincselt a tűző napra, majd áramot vezetett belém, és üvöltözött velem. Bármikor bárkit elvihettek, és sosem lehetett tudni, hogy visszatérnek-e. Volt olyan barátom, aki egy kínzás után a kezeim között vesztette életét. Én egyedül legalább hét olyan személyről tudok, akik a börtön falai között haltak meg” – állította akkor.https://hvg.hu/itthon/20210510_Egy_Jemenben_allitolag_elrabolt_es_megolt_magyarrol_adott_hirt_egy_blogger



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2021.05.11. 13:39

    Koltai György A jezsuba járt.

  2. Névtelen
    2021.05.11. 16:04

    Szülei hol laknak?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük