A Kriza korszakban tervezett és megkezdett, eleve gazdaságosan öt évig nem üzemeltethető új tapolcai strand korábbi támogatói, ma kukoricára térdepeltetik a Veres féle városvezetést. „Káosz a miskolctapolcai turizmusban: nyitás helyett zárás és 100 milliós bevételkiesés a borsodi megyeszékhelyen”
címmel tartunk sajtótájékoztatót péntek délután Miskolcon. A média képviselőit Dr. Nagy Ákos, a FIDESZ városi frakcióvezetője és Gazdusné Pankucsi Katalin önkormányzati képviselő tájékoztatja. A sajtóanyagot visszajelzés alapján elektronikus formában is elküldjük.
Az esemény helyszíne és időpontja:
„Ellipsum Miskolctapolca” fürdőkomplexum bejárata
3519 Miskolc, Aradi sétány
2021.05.21. péntek 12.30 óra
Fotó: Archív
Ilyen patkány fajta a fideszes : első a párt, a város csak második.
Első a zseb.
Tudjuk. Mondta Csaba
Lackner Csaba … „a kerületi politikus képtelen megszerezni évi 100 millió forintot, aki hülye”.
oszt megválasztottátok
Mi újság van Krinyó elvtárssal meg a polgármesterrel?
És a lakájokon kívül kíváncsi bárki józan ember ezekre a levitézlett csicskákra?
Napi 2 milla a vesztesség
Hubiék oda rakták a szart a kút kávájára, veresék belelökték és most újjal mutogatnak hogy micsoda paraszt tahó lökte bele a szart.
Amennyiben kinyit megfelelő
számú fürdővendég nélkül
akkor napi 3 milla a veszteség……
Nyitás előtt internetes marketing ,hogy tudjanak róla hogy megnyitott .
e nélkül nehéz lesz
Lehet, mindenki jobban járna, ha holnap elkezdenénk bontani.
Igazad van. Építeni nem tudnak (Vizek Völgye)
Üzemeltetni nem tudnak (még 700 millióból sem)
Leválni nem tudnak. Virágozni nem tudnak
Hajrá Debrecen. Hajrá vidék. Tapolca maradjon zsákfalu.
Ha vörös volt a kormány, ha narancssárga
Ha narancssárga volt városvezetés, ha vörös
keresztbe-kasba
Miskolc mindig szerencsétlenkedett.
A Fűtőmű-Science Múzeum és Művészeti Központ tetején a Gömböc meg halálra röhögte magát.
A barlangfürdő meleg vizét is kazánban termelt meleg vizzel melegítették! nem volt elég a forrás meleg vize! Most 1 „hivatalból okos” Ráhúzta a komplexumot, mint kotont, termékenyítő vesszejére! Vajh’ mi sül ki belőle?
Legyen belőle botanikus kért, pálmaház, reptillárium.
Biztos gondolkodtak rajta, de lehet hogy a turizmus többet hoz mint a melegházi paradicsom.
A turisták nem hülyék. Melegített vizű fürdő az otthon is van, csak ki kell nyitni otthon a csapot. Ennek a fürdőnek semmi különlegessége nincs. Rizsáék építettek egy nagy szart, ami csak veszteséget fog termelni, ha megnyitják. Nem kicsit, hatalmasat.
Sámán zsenialitás. Mekk Elek Alkalmatlanabb kiadásban.
A Kemény Dénes Városi Sportuszoda esetében is ugyanígy károgtatok. Folytassam?
Beleszarnak a villanytelepin
lagzis sátor ajándékozott a barcikai kínai
leszakad a libegő
diósgyőri disney Várban minden hamis
Sz@rt sem ér Palota Szálló terasza, stb, stb, stb
Ez Miskolc. A fikázások európai kultúrájának fővárosa
De jó bűnbak, mi?
Szegényke. Fejéhez fogták a fegyvert ,hogy a város főépítészeként el kellett vállalni még a disney várat is. Egyszerűen nem volt más alkalmas személy.Természetesen összeférhetetlenség fel sem merül igaz?
Nem duzzogni kell kipcsi hanem nem igénytelenkedni állandóan.Ilyenkor miért debrecenezel?ott láttál lagzis sátrat a strandon?Vajon ott előfordult volna hogy máshol kiszuperált alkatrészekből adnak át libegőt?Elypsum nevű csodára miért egy külföldi tervezőt kerestetek meg (még véletlenül sem tervpályázatot írtatok ki,dehogy) aki maga mondta el hogy kurv@ra nem érdekelte az egész munka?Erről mesélj román.
Micsoda sunyi szöveg a barlangfurdo.hu oldalon!
„- a tapolcai Ellipsum komplexum Wellness és Fitness részlege (korábban Miskolctapolcai Strandfürdő) május 22-én megnyitja medencéit, szaunáit, valamint fitness termét. A Strandfürdő kültéri medencéi várhatóan május 29-től fogadják újra Vendégeiket. Június 12-én pedig megnyitja kapuit a nagyközönség előtt az Ellipsum komplexum Élményfürdő része is!
– a veszélyhelyzet elhárítása miatt jelenleg is zajló beruházás következtében a Barlangfürdő nyitása június második felében várható. A szakemberek mindent megtesznek annak érdekében, hogy megteremtsék a biztonságos fürdőzés feltételeit.”
Annak leplezésére, hogy az Ellipsumot nem nyitják ki határtalan bénázásuk eredményeként, a korábbi strandot immár Ellipsum komplexum részlegként aposztrofálják. Hogy lehet valami része egy olyan másik valaminek, ami nincs kész, nem üzemel? Veres csapata nem meri vállalni a felelősséget. A pénzt persze felveszik.
A Barlanfürdő meg cunami vagy földrengés miatt került veszélyhelyzetbe? Azok a szakemberek, akik ártatlanok a vészhelyzet kialakulásában (???) most teljes erőbedobással, elmélyült, professzionista szaktudásuk révén képesek lesznek a biztonságos fürdőzés feltételeinek megteremtésére?
Ugye nem lehet megtudni, hogy név szerint kik a felelősek ezekért az állapotokért, hogy kik hozták meg ezeket a felelőtlen döntéseket?
https://minap.hu/node/157360
Amit most elszenvednek a fürdőink, az már a 25 év pénzügyi tapasztalat „eredménye”?
Jó lenne a minapban olvasni az ígéretek és a valóság összevetését.
Még most is gányolgatnak a teremrendezésen. Emeletnyi sár, odahordott gyepszőnyeg, törmelék- és szeméthalmok. Őrület. Az egyik kinti medence szinte az út mellett. Örömteli lesz ott pancsolni az üzemanyaggőzben. Pláne ha mégiscsak beindul a Juno felújítása. Akkor az egész Ellipszumot el lehet felejteni…A kettőt nem lehetett volna összehangolni? A strandhoz vezető átjáró továbbra is lóg a levegőben. Vagyis nem lehet átjárni. Na és mi van a tapolcai park rendezésével? A csónakázó tó iszaptalanításával? A Hejő-park környezetvédelmi rehabilitációja? A Görömböllyel összekötő út mikorra készül el. A régi strandbüfé helyén, az első Orbán-kormány idején, pályázaton nyert, még 2000-ben odahagyott patkánytanya szálloda-vázzal mi lesz? A pecsenyés bodegák oda illenek? A strand szétrohadó kerítését mikor cserélik ki? Hogyan lesz itt közlekedés, tessék mondani? Már most nem lehet bejönni a Futó utcáról! Ha a Bencések úton elkészül az a gigantikus lakópark, hogy fognak azok egyáltalán onnan lejönni. Hogy mennek haza a Bencésekre a többiek?? Nincs a nagy ingyenes parkolóban egy kézmosó, egy toalett. A parkban se lehet a régieket újranyitni. Nem kéne az orvosi rendelőt megnagyobbítani? Lennének továbbra is kérdések. És válaszok?