Elég csak arra gondolni, hogy a járvány ideje alatt egy vízvezetékszerelő és egy humorista irányítja az egészségügyi bizottságot, a tömegközlekedést romokba taszítja a politikusok által felhizlalt felügyelőbizottság, pénzhiányra panaszkodnak, de megduplázzák a tiszteletdíjaikat és új alpolgármestert neveznek ki. Most pedig, amikor a kormány 1,3 milliárd forintot ad mentőövként működési költségekre, leállítják a fűnyíró traktorokat is, és embermagasságú gaz lepi el a várost – hangsúlyozták a kormánypárti politikusok ma.
Szavaik szerint botrányos, hogy a barlangfürdő, a strand és az élményfürdő is zárva van, utóbbit városházi információk szerint június közepe előtt semmiképpen nem fogják megnyitni.
– Nem csoda, ha haldoklik az idegenforgalom Miskolctapolcán. Szakemberek szerint is súlyos hiba volt leereszteni a barlangfürdő vizét, aminek köszönhetően repedezni kezdtek a sziklafalak. Talán az átlagembereknek kicsit furcsának tűnhet, hogy csavarokkal akarják megakadályozni, hogy több tíz tonnás szikladarabok ne szakadjanak le a fürdőben. A szakmaiatlanság és az alkalmatlanság tehát ide vezetett. Joggal merül fel a kérdés, hogy hogyan várja el a tapolcai szállodáktól és szállásadóktól a város vezetése, hogy idegenforgalmi adót termeljenek, amikor a nyitás feltételeit sem biztosítja
Miert, mi a faszomat csinal az eu bizottsag jarvany idején (is)? Felveszi az illetmenyt. Ennyi. A siraso mit tett volna maskepp mint ezek a bugrisok? Cizellaljatok mar legyszi.
Fideszes képviselő parlamenti titkára volt a pedofil képekkel lebukó férfi
Az egy igazi aranykalászos humorista, csukott szemmel megcsinál egy vakbélműtétet 🙂
Bezzeg a fideszes parkettás!!!
Mucuskáim! Mi a f@szt ugattok! Tetszettek volna megnyerni a választást Miskolcon!
Nem sikerült? Akkor kuss legyen, narancsosok!
Hú, de jól jártunk veletek
Hazug ígéretekkel nyertek és nem csinàlnak semmit. Ez a baj.
Bezzeg a fideszes parkettás, bugyivarró!
Nincs ebben semmi különös.
Az országot egy gázszerelő és egy álhumorista vezeti.
Mi bajotok a vízvezeték szerelővel? Amikor Hubai parkettást mandátumhoz juttatta….Jó volt?
Egy pókhasú cigány meg eldönti, milyen vakcinát kaphat a magyar ember!
De már nincs sok neki hátra. Hilernek is csak 12 év jutott!
https://www.youtube.com/watch?v=kwjiPGZ4djc