Sokan biztosra veszik, hogy Karikó Katalin idén Nobel-díjat és azzal együtt 9 millió svéd koronát kap

Elárulta Karikó Katalin, mire költené a Nobel-díjjal járó 310 millió forintot

Bár a hivatalos bejelentésre még októberig várni kell, sokan biztosra veszik, hogy Karikó Katalin idén Nobel-díjat és azzal együtt 9 millió svéd koronát kap.

Az mRNS vakcinák a magyar biokémikus és amerikai kollégája, Drew Weissman szabadalmára épülnek, az M5 tévécsatorna pünkösd vasárnap vetített Ez itt a kérdés porté című műsorában pedig Sipos Szilvia pedig többek közt arról kérdezte Karikó Katalint, ha megkapná a díjat, mire fordítaná az azzal járó pénzjutalmat (9 millió svéd korona, azaz 310 millió forint – a szerkesztő)?

 

Karikó Katalin

Karikó Katalin (Fotó: MTI)

 

„Kutató maradok mindörökké és minden pénzt, amit kapok, azt oktatásra meg a tudományra fogom költeni” – kezdte a biokémikus, majd így folytatja: „A Magyarországon kapott kapott Széchenyi-díjjal járó pénzösszeg felét már a kisújszállási iskolának adtam, hogy a természettudományok oktatására és különböző programokon való részvételre fordítsák, a másik felét pedig a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő, Csányi Alapítványnak adtam, mert én is hátrányos helyzetű voltam” – mondta Karikó Katalin. Az esetleges Nobel-díjjal járó hatalmas összeg kapcsán sem köntörfalazott, elárulta a terveit. „Olyan cégeket hoznék létre, melyek a messenger-RNS-en alapuló, illetve neuro-degeneratív betegségek gyógyításával foglalkoznának. Nem hordok ékszert és ezek után sem fogok. 66 éves vagyok, ilyenkor már nem változik meg az ember, és nem vesz fel drága dolgokat és hobbikat, amikre költhetné a pénzét. Csak a kutatás marad” – zárta szavait és mutatott követendő példát Karikó Katalin. A 40 perces műsort IDE kattintva tudod megnézni.