Révész Máriusz: Nincs még egy ilyen kaotikus iskolarendszer Európában, mint a magya
A fideszes kormánybiztos szokatlanul kritikus hangon beszélt a magyar oktatási rendszerről. Szerinte a rendszerváltás legnagyobb tévedése volt például az iskolarendszer átalakítása, a tanári fizetéseket pedig nagyon gyorsan rendezni kell.
Bár Révész Máriusz az utóbbi időben már nem foglalkozik oktatáspolitikai kérdésekkel, a rendszerváltás után Fodor Gábor mellett dolgozott ezen a területen, később vezette például a Fidesz oktatáspolitikai kabinetjét is. Végül, miután a Pokorni Zoltán–Hoffmann Rózsa-vitában az előbbi irányvonalával értett egyet, és egyébként is más feladatokat kapott (jelenleg az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos), eltávolodott e területtől. Mint kiderült, oktatáspolitikai kérdésekről Orbán Viktorral az utóbbi időben egyáltalán nem beszélt.
Most viszont szokatlanul kritikus interjút adott a Partizánnak. Szerinte többek között nehezen magyarázható, miért nem javult a tanulók teljesítménye a nemzetközi PISA-felméréseken. Bár konkrétan nem nevezte meg, milyen kormányzati lépésekre gondol, amitől javulást kellett volna elérni, úgy véli, már „több kormányzati lépésnek is be kellett volna érnie”.
Furcsának nevezte azt is, hogy a magyar oktatási rendszer nem tudja ösztönözni a társadalmi mobilitást. Arra a felvetésre – miszerint 11 éve van alkotmányozó többsége a Fidesznek, mégsem történt változás – azt mondta, ennek okát nem tudja megmondani, noha utalt arra, hogy történtek kísérletek erre is. Itt többek között az Arany János Program elindítását nevezte meg.
Nem tartja jónak – és ezt ő korábban jelezte is, elmondása szerint, különböző fórumokon – a bonyolult magyar iskolarendszer fenntartását (nyolcosztályos általános iskolák és négy évfolyamos középiskolák mellett a hat és nyolc évfolyamos középiskolák), sőt ezt a rendszerváltás legnagyobb tévedésének nevezte.
„Ilyen kaotikus iskolarendszer nincs Európában, mint amilyen Magyarországon van” – hangsúlyozta.
Megoldást ugyanakkor nem tudott mondani, de jelezte, nagyon álságos a szegregált iskolák ellen úgy küzdeni, hogy a politikusok saját gyerekei közben az elitiskolákba járnak. Az oktatás méltányossága szempontjából a szabad iskolaválasztás rendszere nem szerencsés, de a rendszeren nem lehet szerinte változtatni, hiszen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének.
Révész Máriusz – ellentétben a kormányzati sikerpropagandával – azt is elismerte, hogy a tanári fizetések kimondottan alacsonyak Magyarországon mind belföldi, mint külföldi összehasonlításban. Hangsúlyozta, ezt néhány éven belül rendezni kell.
Nincs itt semmi látnivaló, kérem.
Fodor, neves balneológusunk, a pártba (MSzMP) bevallottan érdekből belépő Rózánk mind ugyanazt a vonulatot képviselték, az oktatás szisztematikus leépítésén fáradoztak.
Hogy ez mennyire volt politikai elvárás, és mennyire dilettantizmus, azt ki-ki döntse el.
A cél mindenesetre elérve, már a járvány nélkül is lementünk bányabékába, az a digitális analfabetizmus, amit itt az elmúlt évben felmutattak, már csak hab volt a torta tetején.
Na és a közepes eredményt felmutató szakközépiskolások, nem pedig a négyes-ötös gimnazisták mennek az egyetemekre, kivéve egy-két divatos szakot, ahol nagy a tolongás.
Nem fodor hanem pokorni volt a balneológus. Oktatási szakértő akinek pufajkás apja és nyilas nagyapja volt.
https://www.youtube.com/watch?v=K8_Mc_azJBI
Ez csak figyelem elterelés Révész Máriusz megveretéséről
„15 éves az öszödi beszéd
Gyurcsány Ferenc zárt körben ismerte el, hogy miniszterelnökként hazudott „reggel, éjjel meg este”. A beszéd kiszivárgása után nem mondott le, megszorítás és rendőrterror jött. A trágárságoktól hemzsegő beszédben („elkúrtuk”, „kurva ország”, bassza meg”) a választókat mélyen lenézve arról is beszélt, hogy Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. előbb-utóbb megunják, hazamennek Mivel Gyurcsány és a kormány vezető tagjai végighazudták a kampányt, sok szocialista frakciótag számára is csak itt vált világossá, hogy óriási bajban van Magyarország. Több százmilliárd forint hiányzik a költségvetésből. A második Gyurcsány.kormány 2006 június 9-én tette le a hivatali esküt, majd nem sokkal később brutális megszorításokat tartalmazó csomagot jelentettek be.”