Debreczeni József: Noha az Orbán utáni időket és a magyar polgárok politikai közösségét illetően igen szkeptikus vagyok, e cikk erejéig szerénytelenül elfogadom az invitálást a párbeszédre

Pár gondolat Antallról és Kisről – az utóbbi könyvét olvasva

 

 

Noha az Orbán utáni időket és a magyar polgárok politikai közösségét illetően igen szkeptikus vagyok, e cikk erejéig szerénytelenül elfogadom az invitálást a párbeszédre. (Tán az tesz ilyen elbizakodottá, hogy Kis többször említ engem a könyvében, egy helyütt így: „az évek során megtanultam tisztelni Debreczenit. Őszinte demokratának, a köztársaság eltökélt hívének tartom…”) A párbeszédet valójában már megkezdtem két bekezdéssel följebb, Kis szövegrészletét kurziválván. Mert szerintem is ez: a zsidósághoz való viszony „felemássága” volt az MDF–SZDSZ-viszony, s ebből adódóan az egész rendszerváltozás Achilles-sarka. A pont, ami végzetesen sebezhetővé tette az ígéretes folyamatot, melynek során a demokrácia alkotmányos kereteit még imponáló eredménnyel meg tudták alkotni az egymással akkor már a hatalomért küzdő felek (a kerekasztal-tárgyalásokon túl ideértve a „paktumot” is), az alkotmányos jogállam végső garanciáját adó demokratikus politikai közösség létrehozása azonban már a legkevésbé sem sikerült. Márpedig az utóbbi nélkül az előbbi hosszabb távon halálra volt ítélve – amihez persze kellett a mindenre elszánt, elvetemült politikai gyilkos is.

Eleve törékeny esélye volt, hogy politikai közösség szülessen a rendszerváltozás harcaiból, mert a nehéz szülésnél két olyan csoport bábáskodott, amelyek „kulturális és világnézeti háttere” sajnos inkompatibilisnek bizonyult. Magyarán: a rendszerváltozásnak és az első ciklusnak olyan politikai főszereplői voltak, akik identitását releváns módon befolyásolta a zsidósághoz való viszony. Az ellenfeleik zsidóságához, illetve a magukéhoz.

Kis János e tárgyban is pontosan és tisztán beszél önmagáról. Egy korábbi, a Szombat folyóiratnak adott interjújából idézek, ahol arra a kérdésre, hogy zsidónak tartja-e magát, így felelt: „Rövid válaszom: igen. A hosszú válasz úgy szól, hogy sokféleképpen tarthatja magát valaki zsidónak. Van, akinek a zsidóság a személyes identi­tása meghatározó része: a zsidó kultu­rális, esetleg vallási közösséghez so­rolja magát, és ez legalább olyan fon­tos a számára, mint például az, hogy magyar. Ebben az értelemben nem tar­tom magam zsidónak. Mindkét ágon erősen szekularizálódott és asszimilá­lódott családból származom. Ha nem lett volna a holokauszt, és ha nem len­ne a mai antiszemitizmus, akkor úgy volnék a zsidó származásommal, mint… a magyarrá vált szlovákok a szlováksággal. Tudnak róla, hogy őse­ik szlovákok voltak, ám őket ez már nem köti… A zsi­dókat azonban – az én hozzátartozóim egy részét is – elhurcolták és megölték azért, mert zsidóként azonosították őket, és még mindig nagyon sokan vannak, akiket ez a történelmi tény nem riaszt vissza a zsidóellenes gyűlölködéstől… Zsidónak lenni nem er­kölcsi kérdés, hanem ténykérdés. Antiszemitának lenni ellenben nem tény­kérdés, hanem erkölcsi kérdés. Antiszemitának lenni alantas dolog. Ezért rosszul tenném, ha megpróbálnám úgy felfogni a zsidósághoz való viszo­nyomat, ahogy egy szlovákból lett magyar a szlováksághoz való viszonyáról gondolkodhat, mert ezzel menekülnék egy olyan meghatározás elől, amelyhez mások – elítélendő módon – negatív értékítéletet társíta­nak, és közvetve elismerném… rendes ember nem vállalja, hogy zsidó. Az önbecsülé­sem azt kívánja, hogy egyebek közt zsidóként határozzam meg magam.”https://www.es.hu/cikk/2021-05-28/debreczeni-jozsef/par-gondolat-antallrol-es-kisrol-az-utobbi-konyvet-olvasva.html