Skip to content

Magyar Nemzet: Elvitte a TEK Tasnádi Pétert

Magyar Nemzet: Elvitte a TEK Tasnádi Pétert

Önbíráskodás miatt vették őrizetbe a lap szerint.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) elfogta csütörtökön Tasnádi Pétert, majd Szolnokra vitték, ahol a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki csoportosan elkövetett önbíráskodás megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vették – írja a Magyar Nemzet.

A lap reggel azt a tájékoztatást kapta az ügyről (amiről a police.hu is beszámolt), hogy egy jászsági településen élő házaspár között a 2021. januári válásukat követően vagyonjogi vita alakult ki. A nézeteltérést a volt férj úgy kívánta rendezni, hogy egy budapesti személlyel felvette a kapcsolatot, aki több társával és a volt házastárssal együtt a nő lakcímére ment. Ezt követően rábírták a sértettet arra, hogy a volt férj kizárólagos használatában lévő egyik helyiségéért cserébe havonta készpénzt fizessen.

A rendőrség összesen három személyt fogott el és csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Kettőjüket őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásukra.

Az még nem derült ki, hogy Tasnádinak milyen szerepe van az ügyben.

Tasnádi Péter két hete arról számolt be a Blikknek, hogy minden hónap elején türelmetlenül várja a pénzes postást a nyugdíjával. Azt is elmondta akkor a lapnak, hogy ha befizeti a rezsit, utána nem marad ennivalóra sem. „Szerencsére minden hónapban 10 ezer forint szociális segélyt kapok az önkormányzattól, amit levélben kell kérnem.”

Tasnádi hat éve szabadult a börtönből, a lapnak azt mondta, hogy kölcsönlakásban lakik és 51 ezer forint a nyugdíja. Ugyanakkor azt is mondta, hogy „a lelki békéjét viszont megtalálta.”



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2021.05.29. 09:59

    Legalább Petibácsinak lesz mit enni- inni, jó kóser kaját a böriben!!!
    Amúgy is erre játszott, 51 ezer nyugdíjból nem sokra telik..
    A sakter nem ingyen dolgozik… az adófizetők meg kicsengetik majd..ennek a trógernek is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük