A román kormány következetesen úgy állítja be, mintha a Next Generation EU európai újjáépítési terv a már ismert uniós alapokhoz hasonlóan működne, ám ahhoz hogy Románia hozzájusson a számára elkülönített keretösszeghez, egy sor reformot kell végrehajtania – írja a Maszol. Az Európai Bizottság kérésére a kormánynak az országos újjáépítési terv mellett be kellett nyújtania egy az EU által elvárt reformokra vonatkozó dokumentumot.
A kormány ebben vállalta, hogy kilenc területen hajt végre mélyreható reformokat. A nyugdíjrendszerre vonatkozó fejezetben többek között ez olvasható: „A nyugdíjkorhatár összehangolása a várható élettartammal 2035-ig, a férfiak és a nők esetében egyaránt.” Tekintettel arra, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszakban a várható élettartam körülbelül 5 évvel nőtt, ez nagy valószínűséggel arra utal, hogy a kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül.
Az adópolitikáról a kormány azt ígéri, hogy növeli az ingatlanadót, megszünteti a torzulásokat és javítja az adóbehajtás mértékét, nem terjeszti ki azon javak és szolgáltatások körét, amelyek után csökkentett szintű, 9, illetve 5 százalékos áfát kell fizetni, valamint lépcsőzetesen megszünteti a túlzott kedvezményeket a társasági adó, a személyi jövedelemadó és a társadalombiztosítási hozzájárulás terén.
Egyes közgazdászok ebből azt olvassák ki, hogy csak idő kérdése, mikor mondhatnak búcsút az informatikusok és az építőipari dolgozók az adómentességnek. Az adóügyi reformok gyakorlatba ültetésének határideje 2024. A kormányt azt is vállalja, hogy 2032-re bezárja valamennyi, még működő szénbányát.
Több nagyvonalúságot a fidesztől! Jelentsék be, aki 1970 után született elfelejtheti a nyugdíjat, halálig kell dolgozni.
Romániáról van szó, te ostoba.
A rohadt kurva geci anyátokat, azt.