Az elmúlt közel egy évtizedes periódusban Erdélyi Zsófiának (2:35:37) és Gyurkó Fanninak (2:35:57) sikerült még közel kerülnie 2:35:00-as határhoz, azonban Szabó Nóri (aki a Margitszigeti Atlétikai Club versenyzője) volt az, aki legtovább jutott a próbálkozásban. Múlt hétvégén Nórinak sikerült is, meg nem is ezt a időt átlépnie, de hogy hogyan is történt mindez, arról őt faggattuk személyesen.
Pár szóban elmesélnéd nekünk, hogy milyen érzések, gondolatok kavarognak most benned, hogy az elmúlt évek leggyorsabb magyar női futója lettél maratonon?
Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült az egyéni legjobbamat futnom a Milano Marathonon. Nagyon sokat készültünk rá az edzőmmel, Berkovics Imrével, és az elmúlt hónapok, de leginkább az utóbbi hetek edzései tényleg nagyon jól sikerültek. A felkészülési idő során elvégzett munkából tudtuk, hogy képes lehetek 2:34-2:35 közötti időt futni, így nem volt rajtam teher vagy nyomás. Ami egy ici-picit bosszant, hogy csak az utolsó zónából, majdnem a legutolsó sorból indulhattam. Ezért 4 másodpercbe telt, míg elértem a rajtnál a chipszőnyeget. Ennek következtében lett a bruttó, hivatalos időm 2:35:00, míg a nettó már 2:34:56. Aminek azonban kifejezetten örülök, hogy végig egyenletes tempóban tudtam futni, úgy, ahogy azt az edzőmmel előzetesen megbeszéltük.
Milyen volt egy csak elit futók számára megrendezett maratonon részt venni? Érezted esetleg a tömeg és a szurkolók hiányát?
A verseny Milánó központjából, a Castello Sforzescotól indult, és végig körpályán kellett futnunk, több kört teljesítve. Habár az útvonal mentén akadt 1-2 szurkoló, illetve a frissítőpontokon dolgozók is mindig lelkesen buzdítottak minket, én nem nagyon éreztem a nézők hiányát. Teljesen a futásra koncentráltam, persze azért jó volt hallani néha a buzdító olasz szavakat. A versenyen sem indultunk sokan, az előzetes információk szerint csupán 130 elit sportoló kapott lehetőséget a részvételre, hogy még legyen esélyük a tokiói olimpiára szintet teljesíteni. Végül 86-an értünk, célba én pedig a 28 nő közül 19. helyen végeztem. Nem a helyezésért utaztam ki, csak hogy meglegyen a célidő, amit az elmúlt hetek, hónapok edzésmunkájából reálisnak láttunk elérni.
Maga a verseny hogyan esett, hogyan élted meg ezt a maratont?
Elképesztően hálás vagyok a lehetőségért, hogy elindulhattam a versenyen, bár tartottam tőle, hogy májusban már meleg lesz, de szerencsére tökéletes futóidőnk volt! Nagyon boldog voltam, mikor célba értem, és ez az érzés azóta is tart. Most végre érzem, hogy a kemény felkészülési munka kifizetődött.
Hogyan alakult maga a verseny, tudtál esetleg valakivel együtt futni?
Az első 10 km-t egy szlovén lánnyal futottam, kölcsönösen segítettük egymást. Azután, amikor láttam, hogy lassulunk, elléptem, és innentől kezdve végig egyedül futottam. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy egyedül is meg tudtam csinálni, amit elterveztünk. Az edzéseimet és a tempó futásaimat is egyedül csinálom, nincsen segítségem. Úgy vélem, ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne essek pánikba, hogy egyedül kell tartanom az iramot. Vicces, hogy bár ugyanazt a kört futottuk ötször, én mégis minden körben rácsodálkoztam 1-2 kanyarra, hogy ezek eddig hol voltak. Ami azonban kevésbé volt vicces, hogy a pályavezetésben volt macskaköves rész is, nagy résekkel a kövek között, és nagyon-nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne lépjek rosszul. Biztos vagyok benne, hogy ezek és a kanyarok is elvettek 1-2 másodpercet az időmből, de legalább még lehet faragni az időből.
Ősszel a félmaratoni OB után a koronavírust is elkaptad. Hogyan vetett ez vissza téged, mennyit hagytál ki, és milyen gyorsan sikerült visszatérned?
Igen, a félmaratoni bajnokság után 1 héttel másodszor is elkaptam a koronavírust, és 1 hónapon keresztül pozitív volt a tesztem. Majd ezután betartva a sportorvosi ajánlást, szintén kimaradt 1 hónap. így tehát 2 hónap teljesen kiesett az edzésekből, nem futottam egyáltalán. Novemberben kezdtem újra az edzéseket, és az első hetekben a pulzusomon igen meglátszódott az „edzetlenség”. Azután azonban szerencsére sikerült gyorsan visszajönnöm.
Ez volt életed 8. maratonja. 2017-ben futottad az elsőt, akkor 3:01,56 idő alatt értél célba. Gondoltad volna akkor, hogy akár 25 perccel gyorsabban is tudsz futni 42 km-t?
A legelső maratonomat egyáltalán nem terveztem. 2017. május közepén futottam párosban az Ultrabalatonon (220 km), ezután pár nappal jött a lehetőség, hogy 2 hét múlva a Stockholm maratonon elindulhatok. Gondoltam, miért is ne, végülis „edzettem rá” 110 km-t. Az akkori 3:01-es időeredményemre tényleg nem készültem semmilyen speciális edzésmunkával. Abban biztos voltam, hogy tudok még jobbat is futni, de hogy valaha több, mint 25 percet javíthatok, az akkor meg sem fordult a fejemben. Számomra ez az idő akkor még felfoghatatlannak tűnt, hiszen korábban még egyetlen 3:40-es ezer métert sem futottam, nem hogy 42-t?
Az elmúlt maratonok közül melyik volt az, amelyik után úgy gondoltad, hogy komolyabban kellene foglalkoznod a futással?
Rögtön a második maratonom után, mert 2017. év októberében Frankfurtban a 2:50-es idővel értem célba. Akkor többen is mondták, hogy keressek fel egy edzőt, egyesületet. Mindamellett én csak akkor szembesültem azzal is, hogy korábban a módosított riói olimpiai szint 2:45 volt. Úgy számoltam, ha életem második maratonjára 11 percet sikerült faragnom korábbi időmön rendszertelen, mindig azonos tempójú futásokkal, akkor szakmai irányítással tényleg tudok még javítani ezen az időn. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy talán nekem is lehet helyem a magyar női maratoni mezőnyben, illetve akár meg az olimpiát is megcélozhatom. Ekkor még nem volt megállapított szintidő Tokióra, és akkor még nem tudhattuk, hogy az országos csúcs közelében kell majd annak futnia, aki szeretne részt venni az olimpián.
Ha az előző olimpiai ciklusban lennénk, akkor ez az időeredmény olimpiai szintnek felelne meg. Nem egyszerű ezt a helyzetet kezelni, de talán a jövőbeli céljaid erőt adhatnak. Milyen céljaid vannak az elkövetkezendő évekre vonatkozóan?
Az első és legfontosabb célom az, hogy sérülésmentesen tudjak még nagyon sokáig futni. Azt gondolom és azt is érzem, még mindig tudok fejlődni. Ezért mindenképpen célom a jobb időeredmény elérése, főként a maratoni és félmaratoni számokban, de a 10 km-es utcai futások sem állnak messze a szívemtől. Természetesen mindezekhez gyorsulni is szeretnék, és bár 33 éves elmúltam, nem gondolnám, hogy ezeket lehetetlen lenne megvalósítani. Hiszek az edzőmben, az edzéseinkben, továbbra is maximális alázattal és kitartással csinálom ezt a sportot. Abszolút kényszer nélkül, teljes szívvel-lélekkel, hiszen mindenem a futás. Szeretnék kijutni világversenyre is az elkövetkező években, és hazai pályán, a 2023-as budapesti világbajnokságon szeretnék maratoni számban az indulók között a rajthoz állni.
Ezen célok eléréséhez, hogyan tudod összeegyeztetni a munkát a sporttal?
Nem könnyű, mert főállásban 8 órás munkaidőben egy egyetemen dolgozom nemzetközi koordinátorként, így az edzéseimet mindig munka után végzem. A könnyű futásokat néha még munkaidő előtt letudom, de egyébként minden nap futok, azaz heti 7 edzésem van. Tehát nem vagyok profi sportoló, nem a futásból élek. Ugyanúgy, mint sokan mások, a szabadidőmet szentelem a futásnak. Természetesen ezt nem áldozatnak élem meg, hiszen imádok futni és edzésre járni, és számomra ez a legfontosabb!https://www.runnersworld.hu/szabo-nori-2-34-56-maraton-140338