Bahreinben és az Egyesült Arab Emírségekben már a koronavírus elleni védőoltások harmadik körét szervezik. Ezeket fél évvel a második után adnák be. Ez az a két ország, ahol Magyarországnál hamarabb kezdték el használni a kínai Sinopharm-vakcinát, így a fél év már aktuális.
A Wall Street Journal cikke szerint Bahreinben az 50 év felettieknél, az elhízottaknál és a krónikus betegségben szenvedőknél a Sinopharm helyett a Pfizert ajánlják emlékeztető oltásnak. A bahreini egészségügyi államtitkár, Waleed Khalifa al Manea azt mondta, hogy aki szeretne, az kaphat Sinopharm-vakcinát is, az is magas fokú védelmet ad, de a legveszélyeztettebbeknél inkább a Pfizert javasolják.
Az Egyesült Arab Emírségekben ezt így nem mondták ki, de választani lehet a harmadik oltásnál a Sinopharm és a Pfizer között. Van, aki már kapott is Pfizert.
A Sinopharm esetében visszatérő téma, hogy a fiatalabbaknál jó mutatói vannak, de nem lehet tudni, hogy mennyire vált ki erős immunitást az idősebbek körében. A magyar nyelvű alkalmazási előírásból is az derül ki, hogy a klinikai harmadik fázisban kevés idős vett részt a vizsgálatokban. A WHO szakértői is arra hívták fel a figyelmet, hogy kevés adat áll rendelkezésre az idősekről. A vészhelyzetei alkalmazását végül támogatták, de folyamatos monitorozást javasoltak.
A Sinopharm régóta várt teljes dokumentációját az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja jelentette meg május végén. Ebből az derült ki, hogy a védőoltás alapvetően hatásos és biztonságos (78 százalékban véd a tünetes megbetegedésektől), de a vizsgálatban döntően egészséges, fiatal férfiak vettek részt, csak kevesebb, mint 2 százalékuk töltötte be a 60 évet.
A Sinopharmot Szerbiában is használják. A Wall Street Journalnak nyilatkozott Olgica Djurkovic-Djakovic, aki a belgrádi egyetemen vezet egy vizsgálatot arról, hogy milyen antitest-termelést indít el a Sinopharm. Az orvos azt mondta, hogy nem elég erős az ellenanyag kiváltásában a Sinopharm, különösen az időseknél. A vizsgálat 150 résztvevőjének 29 százaléknál nem találtak elegendő mennyiségű ellenanyagot három hónappal az első oltás után. A résztvevők átlagéletkora 65 év volt.
Magyaroszágon az időseket kezdték el oltani a kínai vakcinával, így érthető, hogy sokan mérették meg magánlaborokban az antitest szintjüket az oltás után, ezek közül sokat el is küldtek nekünk. A Sinopharm utáni vizsgálati eredményből volt a legtöbb negatív. Nem gyorstesztekről van szó, hanem laborban végzett vizsgálatokról. Kétségtelen, hogy az mRNS vakcinák (Pfizer-Biontech, Moderna) a tüskefehérjére vannak kihegyezve, azt ezt vizsgáló teszteken meggyőző számokat produkálnak, ahogy a vektorvakcina Szptunyik és Astrazeneca is.
A kínai oltóanyag más, inaktivált, teljes vírust tartalmaz, ami elvileg szélesebb immunválaszt kell, hogy kiváltson, nemcsak a tüskefehérjére. Ez indokolná azt, ha ezeken a vizsgálatokon jóval alacsonyabb szinteket mérnek Sinopharmmal beoltottaknál, mint a legújabb fejlesztésű vakcináknál. De a határérték alatti antitestszámot kevéssé magyarázza.
Van a sejtes immunitás is, mint védőfal. Ezt egészen eddig a piacon magánszemélynek nem lehetett mérni, már lehet. Viszont tankönyvszerűen – és a WHO kisokosa szerint – éppen az inaktivált vakcinák esetében, amilyen a Sinopharm is, kevésbé lehet számítani erős sejtes immunitásra.
Azok, akik megmérették az ellenanyagszintjüket, és negatív lett a tesztjük, valamilyen megoldást szeretnének az államtól. Központi tesztet és új oltást szeretnének, leginkább mRNS-oltóanyaggal.
Kásler Miklós miniszter korábban azt mondta, május végére lesznek meg az országos vizsgálat első eredményei arról, hogy az oltóanyagok milyen immunválaszt váltanak ki, antitestet és sejtes immunitást is vizsgálnak. Már június van, de egyelőre semmit sem hoztak ebből nyilvánosságra.
Gulyás Gergely a mai kormányinfón arról osztott meg adatokat, hogy a különböző oltások után hányan betegedtek meg és hunytak el. Az adatok azt mutatják, hogy a vakciák nagyon nagy százalékban védenek a súlyos megbetegedéstől és a halálozástól. (via napi.hu)
akkor feleségemet is Pfizerrel kell ráoltani! -nádassy józsef
Ez csak egy fidesz ócsároló cikk, Karikó fényképévével eladva.
„Látszólag ennek semmi köze a Fudanhoz, de kormányunk legfrissebb Kína-barát »helyettesítő lépése« ugyanezen sorba illeszkedik: a jövő évre tervezett Pfizer-vakcinabeszerzésből Magyarország – egyetlen EU-országként – kimarad. Mert nekünk már van elég kínai.
És akkor itt álljunk meg egy pillanatra! BOJÁR HAZUDIK! “Mert nekünk már van elég kínai….Nos, nézzük, miért nem rendeltünk már több vakcinát, íme:
TETSZIK ÉRTENI, BOJÁR ELVTÁRS???? 7 millió 300 ezer Pfizer vakcina van már eleve itt, vagy beszerzés alatt! NEM KÍNAI, PFIZER!
Szóval, Bojár elvtárs, miért is tetszik hazudozni? Hm?
Nos, amúgy sem értjük a Fudan ellen hogy lehet a vakcinák meg az oltások mennyiségével érvelni, de ez már legyen Bojár baja.
Ja, és Bojár másik baja, hogy pénzt nyúl le a kormány a Fudannal. Aha, hát hogyne, persze!
Szeretnénk egy apróságot Bojár figyelmébe ajánlani:
Öt német egyetemmel és az amerikai Yale-lel is együttműködik a kínai Fudan Egyetem.
Öt német és huszonnégy skandináv egyetemmel működik együtt a kínai Fudan Egyetem, melynek Amerikában és szerte a világon vannak kihelyezett tagozatai. A közös projektek üzleti képzésekre és Kína-tanulmányokra koncentrálnak – írja a Mandiner.
A FUDAN TAGJA AZ UNIVERSITAS 21 CSOPORTNAK.
Az együttműködésben 27 kutatóegyetem vesz részt, amelyek közös diákcsereprogramot és kutatási projekteket tartanak fenn, szorosabb az együttműködésük ezeken a területeken. Az Universitas 21-nek többek közt tagja
három amerikai egyetem (University of California, University of Connecticut, University of Maryland);
négy brit egyetem (University of Birmingham, University of Edinburgh, University of Glasgow, University of Nottingham);
Svájcból a Zürichi Egyetem,
a svéd Lund Egyetem,………….stb”
Mondja a Bojár akinek saját magánegyeteme van
a kínai tulajdonban lévő Budapesti Metropolitan Egyetem mellett
dömötör csaba: A szombati tüntetés az oltás ünnepe volt
Ez még kevés ,,nagyon kevés a zacsinyaláshoz,,,dömike,,,,,,…Szerintem 0rbán elvtársat éltették,,,meg a denevér- zabáló haverjait…Valami ilyesmit kellett volna röffentened,,vasárnap reggelre.