Tudja valaki, hogy a Hegedűs Andrea végül melyik körzetben indul?
Én már ost aggódnék az ózdiak helyében, ők ugyanis a 3-as választókörzet és ezzel a tempóval, az egyes és kettes után pár héten belül megérkezik oda Hegedűs képviselőasszony, talán egy újabb párt (mondjuk a Munkás?) támogatásával.
Ember legyen a talpán, aki érti ezt. Ahogyan az egymástól mindeddig rideg távolságot tartó Jobbik és DK összeborulását sem lehet könnyen felfogni, akik az önkormányzati választásokon még a plakáton a logót sem akarták egymáshoz közel látni.
A Munkáspárt ózdi tagjai nem aggódnak, mert meg van a saját jelöltjük, aki most is a Munkáspárt tagja! 🙂 😛
Na most ha Szilágyi meg Hegedűs velünk, akkor ki ellenünk?
Mindkettő széles látókörű, európai formátumú, nyelveket beszélő, tapasztalt politikus, nem tévesztik el az igen meg nem gombot a frakcióvezér bekiabálására. Az egyes és kettes megkülönböztetése még várat magára, de a következő 5 évben ezen fognak keményen dolgozni.
Nem az eszéről híres andika.
Hát a jóllakott napközisnél az 1-esben is jobb lenne
Bárcsak azon múlva hogy ki milyen jó képviselő vagy sem, hogy hogy néz ki…
Mert szerinted a jóllakott napközis IQ bajnok?
1-es: Szilágyi, Jobbik
2-es: Hegedüs, DK
Fele-fele, jobb- és bal
Mennyé’mán!
A Jobbik mitől lenne jobboldali?
Már a kettőskeresztet is lecserélték kettős hazaárulásra. ?
Csak a szerencsétlen Balczót sajnálom.
Nem lehet könnyű a fundan egyetemmel, meg putyin farkával a seggetekben hazaárulózni kipcsikém..:) Hogy dolgozod fel a belső feszkót?Elvered néha az asszonyt? :):):):):))
Ha, Jakab nem jelöli ki a sajátját, akkor mindkettőben. A dékának minden kell.
a tanító nénik már csak ilyenek! mindenhol is lehetnek jelöltek! 😀
„A szervezők szerint legalább háromszázan gyűltek össze a diósgyőri téren”
(Voltak 78-an)
„Péntekre véglegessé vált: a DK a Borsod megyei I-es választókerületben beállt a jobbikos Szilágyi Szabolcs mögé, míg a II-esben Hegedűs Andreát indítja az előválasztáson, a Jobbik támogatásával.”
( ha, Petike meggondolná magát, akkor félretolja Szabolcsot. Ennyi! Barbatrükk)
Szinjáték. Pártkatona oda megy ahova küldik, mindenütt profi. ???? 2019-ben Hejőcsabára küldték
Egyébként mitől előválasztás, ha a pártok előre lebulizzák, hogy ki az egyközösjelölt? Majd mi megmondjuk nektek, hogy kit szeressetek! (…)
Minden diósgyőrinek cukrászdája lesz Bécsben. Erre a mézre gyűlnek. Miskolc a Dobrev Klára párt egyik szavazatszerző méhlegelője.
És a szocikk? Visszavonultak nyugdíj?
Már ciki szocinak lenni.
A DK vezeti a várost.
Itt sok a kriptodékás. Nem tudtad?
Teljesen mindegy, melyik körzetben indul, bukni fog. Ha a Fidesz ellene egy lovat indít, akkor is.
Na várj már kipcsi!Akkor mégis el meritek indítani hubayt?lécci lécci!
Varga Lacikát kihagyták…Mszp-nek annyi.
pazar a listás hely
Lehet itt dünnyögni, latolgatni, méricskélni, lakmusz papírt papírral PH-t mérni… 2019-ben egy a fidesz ellen alig nyerhető körzetben ( körzethatár Sütő János 42.: Bruhaha), a kampányban aktivistákkal, plakátokkal, karaktergyilkolászással tűzdelt tucatnyi fideszes aktivista izzadságos munkája ellenére, Hegedűs Andrea magabiztosan verte a Fidesz )ki)asszonyát Gonda Erikát.
Mi volt a titka? Nyerni akart, mint most is! Akkortájt senki sem hitte, de a B.-A.-Z Megyei 1. ogy választókerületében (9 körzetben Miskolcon, az akkori ellenzék tarolt.)
Hegedűs Andrea bárhol elindul, 2021-ben előválasztást nyeri, 2022-ben ogy. mandátumot szerez. Miért?
Azért is, mert bátran felvállalja baloldali kötődését, politikailag ne kórista, mint Varga, hanem mezzoszoprán!.Mert Varga László úgy volt fej-fej mellett a Jobbikos Pakuszával, hogy megoszlottak a szavazatok 2018-ban.
De most Hegedűs Andrea simán veri az előválasztáson Vargát, (a DK a legnépszerűbb ellenzéki párt, profi miniszterelnök-jelölttel), s mindegy, hogy mit szeretne a fidesz, a DK-Jobbik egyeszség alapjaiban rendezi át a terepviszonyokat.
Világos, a közeljövőben a trollok ezerrel fogják ekézni Hegedűs Andreát, mert tudják, ebben a mezőnyben komoly esélyei vannak, még akkor is, ha Varga Juditot a Fidesz elő rántja a kalapból.
Abben a választási klimában nem Hegedűs Andrea személye a döntő, hanem az, van egy bátor nő, aki vállalja a megmérettetést akár az 1-ben, akár a 2-ben, annak érdekében, hogy a Fidesz bukjon.
Húúúúúúúúúúúú, de jó lesz az a fidesz bukás ( nekik ????)
Én csak azt nem látom, hogy mitől alkalmas ez a nő képviselő jelöltnek, arról nem is szólva, mitől lenne jó képviselőnek?
Én csak kérdezem, valaki világosítson már fel, nem csak engem!
Olyan csendben tudott átlényegülni az mszp-ből a DK-ba. Könnyen lehet még egy suhanása oszt jobbikos lesz. Keblére öleli a mi Petinket. ???? Csintalan, Debreczeni is megjárta ezt a utat.
„Azért is, mert bátran felvállalja baloldali kötődését,”
( A jobbikosok is nyíltan felvállalják, ezért Ballik ,nem? )
Az összeállt szar, igazán ritka parfüm illat! Jó gyomrú átverhetők tömegeinek!
A fidesz-kdnp nevű te rablóbandára gondolsz?Mert az tényleg bűzlik.