Összefutottunk a Régiségvásáron, beszélgettünk és azt gondoltam, megosztom Önökkel, hogy én azt szeretném, ha 2022-től Varga László képviselné Miskolc nyugati részét és a környező településeket – a 2-es választókerület lakóit.
Lacit gyerekkora óta ismerem, tanára voltam, nála nagyobb lokálpatriótát szinte keresve sem találni. Pártok és politikai érdekek felé helyezi Miskolcot, mert rajongva szereti városunkat.
2019-ben azért lettem polgármester, mert hiszem, hogy lehet úgy vezetni Miskolcot, hogy a város érdekeit tartjuk mindenek felett szem előtt. Laci is így gondolkodik. Ezért támogatott engem 2019-ben és ezért is támogatom őt most az előválasztáson, az indulásért zajló megmérettetésen. Diósgyőrnek legyen újra látható képviselete az Országgyűlésben.
Hajrá Laci, számítok rád!
Azért em kellene ilyen könnyen feladni! Keresve biztos lehetne találni, nem is egyet.
Kettőtök közül melyik hagyta jóvá a strandárakat??????
PALIKA!!!! Tegnap 3 nagy, termelő beruházást jelentett be a külügyminiszter. Pécs, Kaposvár, Rétság, többszáz új munkahely. Te mikor szerepelsz már végre mellette a tévében hasonló híradásokban?
Keresgéljél még Palika. De ne csak azok között a földesisták között, akik MSZP-parlamenterek lettek, az apjuk masszív szakszervezetis, a feleség pedig a kezed alatt dolgozik a városházán.
Én Kálmán Lászlót ismertem gyerekkorom óta, és szerencsésnek tartom magam, hogy akkor jártam a Földesbe, amikor ő volt az igazgató. Felismerte az igazi tehetségeket, igazi elit iskolát varázsolt a Földesből, na és ha valamit megígért, arra akár mérget is lehetett venni. Nem kerülgte a konfliktusokat sem, ha a szükség úgy hozta, volt elég szilárd világnézete ahhoz, hogy kiálljon az álláspontja mellett.
Hegedűs Andi meg megy a lecsóba
Már eddig is ott volt. Csak megdolgozatjak – amíg ilyen fiatalos…
A polgármester független…
csak a valóságtól
Véletlenül…..
Az igazságszolgáltatástól?
A pártoktól független, meg a lokálpatrióta megélhetési politikus ” véletlenül összefut „…nem semmi csapat. Varga Lacit magán és a családján kívül soha nem érdekelte más.
lokálpatrióta: a miskolci cuclib megélhetésiek fedőneve.
Pali!!
A Laci 20 éve ül a parlamentben , jól megél belőle , sorolt fel hogy Miskolcért mit tett !
telitalálat
Bijjon, bijjon!
Félő, hogy Jakab Peti nem fogja támogatni Lacikát, mert már egyszer támogatta Andikát.
„Ha a Jobbik ilyen árulással kezdte az ellenzékkel való összefogást, akkor később mire lehet számítani ezektől?”
Semmit!
„a város érdekeit tartjuk mindenek felett szem előtt. Laci is így gondolkodik.”
na, én ezen kiakadtam polgármester elvtárs
Ó egek!
Laudáció Lacikánknak
„Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe…
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese”
rúgunk a dékások seggibe
Palibá! Az eszem meg áll, ekkora sületlen nyilatkozaton!
Hol él Ön? Északkoreában?
Ez a nagy ellenzéki összefogás? Egy az egy ellen, így szólt a fáma… Mi lesz a véleménye Dobrev Klárikának és Jakabnak?
Akkor Miskolc 2-ben DK az MSZP ellen
Miskolc 1-esbe lesz valami?
Laci az előző ciklusa alatt faszt se csinált. Igaz most se. A Sony megélhetési politikus iskolapéldája
A Varga család csak a saját zsebéhez hűséges, semmit nem tudnak felmutatni, amit Miskolcért valaha is tettek. Méghogy lokálpatrióta…szégyen, hogy MSZP tagságból valaki meg tud élni, nulla munkával…
Mint magánember azt támogat akit akar, de mint ” független ” polgármester aki fennen hirdeti a pártokfelettiségét jobb lett volna ha csendbe marad.
Csak egy fricskát adott a DK-s levélre válaszképpen.
Lacinak egyetlen esélye a a 2,5 milliós munkanélküli jövedelemre ha kimutyizik magának egy kb nyerhető
egyéni körzetet,mivel lista az már nem áll neki.És ha nem nyer akkor meló, de sajna fizikai, mivel a jogászi tapasztalat, gyakorlat.- nulla.
Nehéz idők jönnek!
Én azért bízom Lacink mutyizós képességeiben.
Hajrá Laci!
Majd az EU-ban felváltja a Gúr gyereket. Ott nagy munkabírással majd löki a sódert.
Na Momentum is f@sza embert támogat, a megélhetőségi politikust Varga lokálpatrióta Lacikát. Hol a változás, hol a vérfrissítés, hol vannak az új becsületes jelöltek, maradnak a sunnyogó régi pártkatonák… fújjjj.
és a város másik felében kinek nyal? kit „támogat” palibáb?
KATIT
Legyen Kanyog. Régóta ismerem, lelkes lokálpatrióta, és önzetlenül, nem megélhetési politikusként dolgozik a városért.