Ma délelőtt átadásra került az Ellipsum Élményfürdő Miskolctapolcán.
Már az átadó ünnepséget is megkülönböztetett figyelem kísérte, hiszen több száz meghívott vett részt az eseményen.
Nem meglepődve, de tudomásul vettem, hogy azok a MSZP-és politikusok és holdudvaruk idegen tollakkal ékeskedve elegánsan betolták az arcukat a rendezvényre, akiknek semmi közük nem volt ehhez a projekthez.
Azt mindenkinek tudnia kell, hogy az MSZP 2002-től 2010-ig történő regnálása alatt a miskolctapolcai strand be volt zárva és méteres fű borította a területet, semmilyen szándék nem volt az akkori városvezetés részéről, hogy újjávarázsolják a strandfürdőt.
Kriza Ákos polgármester úr viszont elindította a strandfejlesztést, melynek első üteme 2015-re el is készült a Miskolciak örömére.
A kormányzat támogatásának köszönhetően így Közép-Európa egyik legizgalmasabb élményfürdőjét kínálhatjuk a miskolciaknak és az ide érkező vendégeknek.
Megtisztelő volt Varga Judit igazságügyi miniszter asszony részvétele az eseményen, aki egyébként törzsgyökeres miskolci és így lehetőségem volt néhány potentát mellett Hollósy András képviselő úrral, a Fidesz-KDNP frakciószóvivőjével karöltve váltanom néhány hasznos gondolatot a választókerületem jövőjéről.
Hát én ezt elengedném Kedves Gyuri mert szégyen Miskolcra nézve az új fürdőkomplexum.
Értem. Szapulni tolongtatok.
Hát én ezt elengedném Kedves Gyuri mert szégyen Miskolcra nézve az új fürdőkomplexum.
Hááát , nem is tudja elhomályosítani a „vizek völgye”-t a Pólusvárosban. 😂🤣😀😁
És varga judit igazságügyminiszternek amúgy mi köze is van a fürdőhöz?Ha már idegen tollakkal ékeskedés…
Jön lemosni magáról azt a sok mocskot amit naponta rászórtok.
Arra ott van a balaton melletti csokból épitett ház tösgyökeres juditnak.
Azt a sok mocskot ő szedte fel magára amikor összeállt a fidesszel. Ez van kiskomám!
Ja, csak sok Tóth Berci.
„2021. febr. 8. — A kormány otthonteremtési programját kritizálta mégis felvette a CSOK-ot az MSZP elnöke”
Aztan tóth mióta miniszter?
Varga Judit férje mióta miniszter?
Ez az a férj aki a diékhitel központot vezeti havi 3,5 millióért?Akkor jár a csok.
„Havi 300 ezret kap lakhatásra Orbán új minisztere, miközben férje lakásával milliókat keresnek turistákon.Magyar Péter viszont a tulajdonosa a kiadásra használt belvárosi lakásnak 2001 óta. Ez alapján tehát Varga férjének lakását közösen kiadják turistáknak évi bruttó négymillió forintért, miközben a saját lakhatásukat állami pénzből fedezik.”
Kinek nem tetszik Gyurcsány Tamás Altus vezérigazgató apukájának vagy anyukájának?
Feri, államtitkári fizut kap, Klára hozza az EU-s konyhapénzt
A közpénz mese nem érdekel. A párttámogatás, EU tagdíj
adófizetői pénz. Sőt a leégett DK iroda bérleti díja is az adónkból van. Ahogy Jakab Péter pesti, miskolci, ózdi bérelt irodája.
Indulsz a választáson,megválasztanak és ugyanennyit kapsz te is.Varga Judit és férje melyik választáson indult?
Menjél magadnak! Fogalmad sincs a versenyszféra árairól, az ügyvédek díjazásáról, a mérnöki napidíjról, stb.
Petike hol indult és hol győzött?
Vannak ezek az úgynevezett országgyűlési választások. Keress rá a neten.
Ezt találtam:
„”Demokráciában nincs forradalom. Választás van. Ha valami nem tetszik, akkor nem az a módi, hogy felborítjuk a villamost, hanem elmegyünk szavazni. Aki itt felborítja a villamost, lezárja a hidat meg felborogatja a kukát, az nem forradalmár, hanem bűnöző, huligán, söpredék. Működő demokráciában az ilyennek baja eshet. Ha mégis sikerrel jár, akkor meg puccsista, akit illik lebombázni. Persze elképzelhető annyira hülye puccsista, akit nem kell bombázni, mert magától nekimegy a holnap üvegajtajának, és felkenődik rá, mint egy krumplibogár.
Fogsz kapni egy szép nagy szavazólapot. Megkeresed rajta a gazdit – Isten ajándékát -, beikszeled, és húzol haza. Szépen kivárod a végeredményt, aztán vagy csóválod a farkad boldogan, hogy mégis tiéd a gondnoki állás a székházban, vagy tudomásul veszed, hogy bukta. Utána még ki lehet menni az utcára örvendeni vagy búslakodni, újabb síkidomokat alakítani, egy kis dombra lecsücsülni.””
Tóta W. Árpád, 2006. Index”
csücsüljetek, még! 😂🤣😂🤣
Elváltak.
„Sorra mennek tönkre a kormánytagok házasságai: most éppen Varga Judit válik”
Így van ez az ellenzéknél is.
A közösség szolgálatnál nincs nagyobb magánélet romboló .
A kormányzó párt és a kormány tagja, nem? Ha, Debrecenbe menne az volna a bajod.
Nem azt kérdeztem,hogy mi köze a kormányhoz hanem hogy mi köze a fürdőhöz a traxxxxxxxx nerxxxxxxxxxx
Aha. Mi köze az Egyetemhez, mi?
Jogos a felvetés.Azon kívül hogy oda járt semmi.Biztos lett volna pár ezer olyan -valóban- miskolci aki szintén itt végzett,de a nernyaloncoknak ez nem szempont.Alakszai 2.0
Volt rá 12 év cuclib kormányzás, ebben volt 2/3-ad ,Suchman elvtárs. Miért nem mutattátok meg a …
Nanopoliszt?
Hol voltak/vannak azok a „valódi” miskolciak?
nem érdekes, hogy a kormány , a városvezetés vörös/narancs/vörös/narancs váltásai csak
egy Jakab Pétert eredményeztek az országnak?
Neked Dr. Varga Judit
Nekem csak egy újabb fideszes ügynökleszármazott, de ez nem válasz a kérdésre.
Kikérted már az anyagodat?
Az beszél akinek a háza ég?
Keversz varga hadnagyi rangban szolgáló ügynök apjával.
Ugyan. Ezért mondhatta Antall József, hogy Európában az ateista is keresztény.
Tehát; lehettél ügynök rendfokozat nélkül is. Egyébként melyik kartonod hamisítását kéred. Túl sokat foglalkozol a kormány
miniszterével. 12 év szoci kormányzás alatt a kartonok jöttek-mentek.
Ja megint megy a „kartonok jöntek mentek” handabanda.Nem mentek.Csak ezt szeretnétek elhitetni ti kis huszonegyszer leszavazó ügynökleszármazottak…:)
UNALMAS
Szegvári Katalin
„Index
2005. február 27., vasárnap 15:21
Nyílt levél a miniszterelnöknek.
Gyurcsány úr!
Amikor anyósa, Apró Piroska hatalmas villájában üldögél, melyet néhai apósának – Apró Antalnak köszönhet, aki annak idején élet és halál ura volt / apropó: ő miért nincs a Poltical Capital listáján a megrendelők között?/ eszébe jutott-e, hogy azok életével játszik, akiket – többek között- kedves felsége nagypapájának is köszönhetően megzsaroltak, és beszerveztek. Eszébe jutott-e, hogy egy olyan párt nevezte ki önt kormányfőnek – nem kis mértékben anyósának köszönhetően -, amelynek tagjai az előd párt tagjai is voltak? Eszébe jutott-e, hány család életét dúlja most fel azzal, hogy nyilvánosságra hozatja azok neveit, akik nem tudtak, vagy nem mertek nemet mondani apósa titkosszolgálati pribékjeinek?
Fel akarja tárni a múltat? Beszélgessen sógorával, vagy anyósával, akinek a választások előtt nem volt más célja, mint az ősellenség: Kovács László félreállítása, Meggyesy Péter érdekében. A jól értesültek azt is tudják, miért volt ez számára fontos. És ki is írta azt cikket, amelyben Kovács Lászlót vádolják a D 209-es akta kiszivárogtatásával? Ugyanaz, aki 1993-ban így vélekedett a szocialistákról: Jönnek fel, mint szar a moslékban. Igen_. Az ön új üzenetnek szánt kulturális minisztere, Bozóki András. Nos egy ilyen belső morállal rendelkező csoport most pellengérre meri állítani egykori áldozatait? És hol vannak, akik zsaroltak, megfélemlítettek, feljelentettek a titkosszolgálatokon belül és kívül?
És most magamról: tisztázzuk a múltat.
Mit szól ahhoz, hogy valaki áldozat és megfigyelt egy személyben, mégpedig úgy, hogy az illető önmagát figyelte meg?
Adva van egy gyerekét egyedül nevelő anya, akit elhagyott a férje, és hogy még tovább cifrázzam, az asszony el kell hogy tartsa idős édesanyját is.
Nos ezt a fiatalasszonyt, amúgy tévériporter, aki munkája okán gyakorta jár német nyelvterületre, egy szép napon felkeresi valaki a BM-től, vagy isten tudja honnan, és azt mondja, veszélyben a család, mert a németeknél rajta van beszervezendőket tartalmazó listán. Az illető felajánlja védelmét, és annyit kér, hogy én – hiszen természetesen csak a magam ügyéről tudok felelősséggel írni – számoljak be külföldi útjaimról. Nincs beszervezési nyilatkozat, nincs zsarolás, nem kell senkit itthon megfigyelni, csupán titoktartási kötelezettséget aláírni és családom védelmében elmondani, pl. azt, hogy egy bécsi szállodában egy titokzatos hang keres a portán, ám többet nem jelentkezik.
Nem írtam soha jelentést, nem kellett környezetemről beszámolni.
Gyurcsány úr? Mi voltam, mi vagyok én? Az ön játékszere? A politika áldozata?
Most ön önfeledten, kommunkációs és magamutogatós kényszerből kiszabadította a szellemet a palackból, – hogy egynémely papok leleplezésével gyengítse a jobboldalt -, s ezt néhány önnek dolgozó, a szoclib.oldalról pénzelt ifjú cinikus yuppi cége reklámjaként használja fel.
Ezúton jelzem, hogy minden eszközzel visszaszerzem a becsületemet. Ezzel tartozom a családomnak, de főként a gyerekemnek, akinek ezután nem lesz könnyű az élete, és a barátaimnak, tanítványaimnak is.
Ön pedig – ahogy egy amerikai tévés műsorvezető üzente az amerikai elnöknek, amikor az USA megtámadta Vietnámot – mától személyes ellenségem.
Szegvári Katalin”
Ugye nem várod hogy elolvassam a szánalmas mosakodásokat varga pap?Nem kellett volna besúgónak állni és akkor most nem rühellné mindenki a te meg a nernáci lányod pofáját.
Gyűlöld nagyon! Gyűlölni jó!
Basszus! Mindig látjuk Mindenkit a Giga tünciken. Vagytok vagy 50-en, sajtóval. 😂😁😂🤣 Utálják Varga Juditot. És?
Oszt ‘ ki nem sz@rja le hogy doktor?????
A doktor a magyar nyelvben ORVOS- t jelentene!!!!
De ma már sajnos mindenfajta bizibuzijogivégzettségűt doktoroznak!!!
Nem az a baj hogy az a titulusa!!! Nem!
..hanem az, hogy akkor használja ha magasabb rendűnek képzeli magát a pórnéptől!!!
..na az már undorító!
Persze itt nem Varga elvtársnő volt aki erőltette…
Marhaság.
Doktor szó jelentése: 1. Egyetemet végzett személy, aki jogi, orvosi (fogorvos és állatorvos is), illetve gyógyszerészi diplomát szerzett.
Ha te is vágyódsz a doktori címre, akkor tavasszal jelentkezhetsz a BGE Vállalkozás- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskolájába!
Minek? Az nem vetekedhet a te büfé-ruhatári, és s.ggnyalói végzettségeddel.
Nyugi van! 2010-től a vasárnapi újságok szerint minden héten hétfőn megbukik az Orbán kormány,
Nekem egy fideszprosti. Más problémád van még, macskajancsi?
Neked van orbánfóbiád, nem nekem. Még a díj osztogatásokat is tőletek lestük el. 😂🤣
„Varga Judit
A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány felkérésének eleget téve lehetőségem volt köszöntőt mondani a Szellemi Honvédő díjak átadása alkalmából.
A díjazottak Márfi Gyula, Balog Zoltán, Bencze Izabella és az Erdélyi Körök Országos Szövetsége voltak. „
Annak Jakab a mestere
Nekem egy NER lovagina. Egyéb?
Nekem egy bolgár migráns Szemkilövetőné
Varga judit bolgár?Nem is tudtam.Riposztoznál te csak a képesség hiányzik.Fald a krumplit.Mindjárt ebédidő.
de nem is Szemkilövetőné 😂
Majd hozzatok alpolgármesteri pizzát.
Akkor már inkább krumplilángost.
„Jakab Péter
Miközben a miniszterelnök gúnyolódik a paprikáskrumplin, én megfőztem.
Nem a 4,4 milliós parlamenti krumpliból, hanem az akciósból.
De még így is drágább lett, mint egy évvel ezelőtt.
#jakabpéter #jobbik #orbánindex #paprikáskrumpli #jólétet
Kevesebb jelenjen meg”
Kéred a videjót is,Petike nárcisztikus oldaláról.? 😂🤣😂🤣
Ki nem szarja le, hogy a bugris parkettás mit vesz tudomásul?
Ez a parkettás mosta le a doktor Vargát?
Akkor megint indítjátok a parkettás debXXXXX
Kora tavasszal kell a lemosó permetezést alkalmazni
Nem. Ennek a parkettásnak csalta el a kocsmazsolti a választást.
Varga Judit szerint Magyarországon a CÖF képviseli a normalitást
Szegény hazánk.
Á, dehogy!
A „szabadország,szabadegyetem” -et rikoltozó beltenyészet képviseli.
Csak nem a III/II es csizmadia által vezetett cöf? :):):):)
Hiába juditka: hasonló a hasonlónak örül.
mesélj még az amcsi kiképzettekről, bergdanika. Vannak bőven.
Attól kevesebb hülyeséget fog beszélni ez a kis ügynökfatty?
Gyűlöld nagyon! Gyűlölni jó!
Állj a helyére!
Ki? A Kabul rózsája?
Ba+! hát a normalitást nem a MAP képviseli?
„A nemzetközi politikai korrektség egy új műszót is kreált a bűnözők egyik legalantasabbjaira: Minor Attracted Person (MAP), azaz „kiskorúak iránt vonzalmat érző személy”.
A gyermeknek alkotmányos joga van a megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődéshez és nemi önazonossághoz
Az elmúlt évek során a „trendet” elkezdte követni a magyarországi balliberális sajtó is, számtalan cikk jelent meg a Magyar Narancsban, a Népszabadságban vagy a HVG-ben, melyek igyekeztek bemutatni, hogy „a pedofil is ember”.
A pedofilellenes törvényjavaslat benyújtása után május végén ehhez „zárkóztak” fel olyan balliberális blogoldolak, mint a 444 vagy a Telex, és „jogi aggályokra” hivatkozva elkezdték kritizálni például a tervezett pedofil-nyilvántartást. Amire azonban a tegnapi nap során a nyílt társadalom eszmerendszeréhez, hálózatához tartozó szervezetek – mint a migráció mellett is folyamatosan kiálló Amnesty, Helsinki vagy TASZ – vetemedtek, újabb mélypontot jelent.
Azt állítják ugyanis, hogy a pedofilellenes törvényjavaslat – mely óvná a gyermekeket az agresszív és radikális homoszexuális- és genderpropagandától is – „súlyosan korlátozná a gyermekjogokat”.”
Aztán most éppen ki aggódik ennyire a pedofilok miatt?Kaleta gabesz vagy szájer józsi?
Alföldi Robi.
Most olvasom.
„Alföldi Róbert: A legaljasabb módszert alkalmazza a kormány a pedofilellenes törvényjavaslatban
A szexuális irányultság és a nemi identitás összemosása a pedofíliával a legaljasabb módszer, amit egy hatalom használhat – írta a színész-rendező.
2021. június 11., 08:38
Szerző: 168”
És?Nincs igaza?
NINCS
Azért sok mindent nem tud Hubay úr, pl. hogy a fideszes képviselők még a strand szerződést sem látták (azt a kék hullámosat), amíg ki nem kapartam nekik a gesztenyét még a Káli időszakban, ami aztán elindított egy folyamatot, aminek eredményeként új szerződés született, és egy év múlva visszaszállt a strand a városra, különben Krizáék még mindig hadakoznának Tatár Gyurival.
Aha. Kék hullám…. persze… az építési szabályzatot is átírtad.
„A miskolci közgyűlés tavaly júniusban fogadta el az önkormányzat és a Pagony Béta Kft. között létrejött szerződés módosítását, amely szigorú feltételekkel 2008. március 31-ig adott lehetőséget arra, hogy elinduljon a cég által ígért strandkomplexum-beruházás Miskolctapolcán. A határidő lejárt, és miután az ügyben nem volt tapasztalható semmilyen elmozdulás, Káli Sándor, Miskolc polgármestere úgy döntött nem ad további haladékot a Pagony Béta Kft-nek – áll a polgármesteri hivatal szerdán délután kiadott közleményében.
A módosított szerződés az önkormányzatot feljogosítja arra, hogy a cég megkérdezése nélkül, valamint bírósági eljárás nélkül kezdeményezze a két ingatlanra a bejegyzett földhasználati jog törlését. Ezzel élni kíván a miskolci önkormányzat, valamint azzal is, hogy a területet önhatalommal birtokba vegye, hiszen a módosított szerződés erre is felhatalmazza az önkormányzatot.
A Miskolctapolcára tervezett strandkomplexum jövőjéről várhatóan májusi ülésén dönt majd a miskolci képviselő-testület.
A Pagony Béta Kft. fő tulajdonosát, Tatár Györgyöt a múlt héten Lillafüreden kérdeztük arról, hogy lesz vagy nem lesz fürdő.
Tatár György elmondta: több oka van annak, hogy valószínűleg nem tudja teljesíteni azt, amit 2008. március 31-ére vállalt….”
Nem hát! Én ózdi kulákgyerek vagyok.
inkább román cigány hülyegyerek
Megírta Arany János román költő, nem?
„Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, –
Félreálltam, letöröltem.
Hiszen az útfélen itt-ott,
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.”