Elképeszt, hogy vannak, akik velem vitázva, érvek helyett (feltehetően érvek hiányában), azzal próbálnak rám ijeszteni, hogy „mit szólna ehhez Imre?”. A férjem, Furmann Imre, aki 11 éve meghalt! A találgatáshoz szolgáljon támpontként Imre Naplója, melybe 2008. február 25-én (Gyurcsány miniszterelnöksége idején) ezt írta: „Szegény ország, melynek ilyen miniszterelnöke és kormányzópártja van. Buta, műveletlen, harácsoló, felelőtlen az emberek iránt.”
Vajon Imre a mai ellenzéket támogatná, melyben a DK összefogott a Jobbikkal, meg másokkal? Vagy hozzám hasonlóan ő is próbálná felhívni a figyelmet a készülő ellenzéki forgatókönyvre, arra, hogy mi vár ránk, ha győz az ellenzék?
1. „Ha nem lenne minden szétrohadva, ezek ki nem adnák a hatalmat a kezükből!”
89. illegális MDF gyűlés, későbbi alelnök lakásán!
2. „üres spajznak bolond a gazdasszonya”! (No, kellet e „fakanál” Belébukott sok szamár!)
Mondtam még illegális MDF találkozón!
No, értelmiségi ostobáknak kellett a „bolond asszony” fakanala! Köpködünk a főztjüktől!
Csengei Dénes két év múlva halott volt. Van összefüggés, többet nem árulhatok el. Soha nem tudták beszervezni, pedig többször próbálták, nagyszerű ember volt, igazi hős hazafi. A holttestét kérdés nélkül elhamvasztották, azt hazudták, megállt a szíve, pedig valójában meggyilkolták.
Mit szólt hozzá pártja? Befeküdt az ellenség ágyába? Kommunista pártja miniszeri szóvivőt, vagy effélét csinált Önből! Aztán vele bukott tanítani vissza kullogott!
A naggyá lett ügyész, kikaparta Szent Antallnak a gesztenyét, majd kirúgták mikor kellemetlenné, nem megfelelővé vált a gazemberek között!
Nem-mese Ez-opusz modorában
Szürke farkas, veres róka,
Hasonszőrűek egy táborba!
Nincs köztük jeges medve
Mert Őt az ő, fehér szőre
Kizárja a rabló brancsból
Őnéki így nem parancsol
A kisszerű hazug banda,
Aki zsákmányt űz rohanva.
Szolga népük, lusta kutyák,
Hízelegve lesnek potyát.
Enni adjon néha nékik
Létük értük henyélik.
Lesik, várják sült galambot
Adnak érte szavazatot.
Bamba ésszel, mégse értik,
Száraz kenyér juthat nékik.
A farkasok, akik tudják,
Mily jó a zsíros cubák!
Ha kutyaként rágsz tyúkbelet
Ember voltod el ne feledd!
Ebben van némi igazság, de egyoldalú. Felettébb egyoldalú.
Mert nem szól arról, hogy mi vár ránk, ha megint Orbán győz.
Nem volt elég, amit eddig művelt?
Még jobban elszemtelenedik, és ha még van maradék gátlás, az is
felszívódik egy újabb győzelmet követően. Erre nem tetszett gondolni?
Mint a ventillátor, úgy pörög.
„Az eszem szerint demokrata vagyok, a szellemiségem szerint szabad, a szívem szerint magyar, a faszom meg fideszes.” /Fxxxxxxxxxxxxxx Imre/