A területet folyamatosan takaríttattam, a városgazda szakemberei újra és újra összeszedték a szétdobált hulladékot, de a szemét mindig újratermelődött. Később konténerek is kikerültek, aminek az lett az eredménye, hogy még több illegális hulladék került bele, többek között gumiabroncsok is, melyek még ezekben a tárolókban sem helyezhetők el. Miután a munka sziszifuszinak bizonyult, kérelmeztem a kamera kihelyezését. Ez az elmúlt héten történt meg, és mindössze néhány nap kellett a tettenéréshez – mondta Erdei Sándor, aki hozzátette: fontosnak tartotta az eredményes rendészek jutalmazását, hiszen tevékenységükkel sokat tettek a hulladéklerakók felszámolásáért.
Egy-egy ilyen eset ugyanis mindig nagy visszatartó erőt jelent. Erre bizonyíték az a tény is, hogy a kérdéses kamera felszerelését és a szemetelő lefülelését követően a területen egyelőre szinte teljesen megszűnt az illegális hulladéklerakás. Vincze Csaba kiemelte, a képviselői elismerés mindig ösztönzi a rendészet a precíz, lelkiismeretes munkavégzésre, aminek köszönhetően a szervezet tovább is eredményesen járulhat hozzá Miskolc közrendjének fenntartásához.
minap.hu
Az alpolgármestert nem is kell már kamerázni.Ő már lebukott mint illegális szemét( lerakó)*
Na figyelj rokkerbohóc!
Ha betartatnátok a szabályokat mindenkivel, ha köteleznétek az életvitelszerűen ott élőket a szemétdíj megfizetésére, és hetente tőlük is elvitetnétek a kukákban gyűjtött szemetet, akkor megoldódna a probléma.
Kiegészítő kérdés:
Akiknek nincs lakhatási engedély a „lakásán”, nekik kiszabtátok már a büntetéseket? „Szegínyembereztek” és ignoráljátok a szabályokat, törvényeket? Ez a legmocsokabb korrupció – felfogod?
A munkakerülő ingyenélők mindenünket szétlopták már! Takarodjanak oda, ahonnan ide ette a fene őket!
A megválasztott jellemzi választóit is! Persze, arc és ember, jellem ismeret sokat segíthetne rajtatok!!
HAJRÁ KLÁRIKA ! GYŐZNI FOGTOK ! Legyűrjük az Orbán maffiát 12 év után !
és mi lesz másnap?
Mindig van lejjebb
Zsótika beruházott 1 szalonnasütőt…!
Hű-ha!
Az elődje „csak” 1,5 milliárdot költött a körzetre!
A megválasztott jellemzi választóit, megkapták, ezt akarták!!!