Bűnügyi felügyelet alatt állt, ennek ellenére drogot árult egy miskolci férfi. Családtagjai is besegítettek neki az új pszichoaktív szerek eladásában. A férfi letartóztatását a miskolci bíróság ma egy hónapra elrendelte.
A férfinak tavaly áprilisban más ügy miatt rendelték el a bűnügyi felügyeletét.
A BŰNÜGYI FELÜGYELET IDEJE ALATT KORÁBBI KAPCSOLATAIT FELHASZNÁLVA NAGY MENNYISÉGŰ ÚJ PSZICHOAKTÍV SZERT SZERZETT MEG ÚGY, HOGY AZ ÁTADÁS HELYSZÍNÉRE A FIÁT ÉS ÉLETTÁRSÁT KÜLDTE EL, MAJD A DROGOT A FELSŐZSOLCAI LAKÁSUKON KÍNÁLTA ELADÁSRA.
Az üzletbe bevont családtagok a feladatokat egymás között megosztották, azokat összehangoltan,
szervezetten végezték.A RENDŐRÖK HÁZKUTATÁST TARTOTTAK A LAKÁSUKON, ÉS AZ AUTÓJUKAT IS ÁTVIZSGÁLTÁK, MELYEKBŐL ÚJ PSZICHOAKTÍV SZERT TARTALMAZÓ ANYAGOKAT FOGLALTAK LE.A gyanúsítottakkal szemben bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új
pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult eljárás.
Mivel ezért akár nyolc év börtönt is kaphatnak,ÍGY FENNÁLL NÁLUK A SZÖKÉS, ILLETVE REJTŐZKÖDÉS ESÉLYE, AZ EDDIGIEK ALAPJÁN PEDIG A BŰNISMÉTLÉS SEM ZÁRHATÓ KI NÁLUK,
ezért a bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatásukat.