Az iskola felügyeleti időszakban is biztosítja a gyermekek napi háromszori étkezését a miskolci önkormányzat – közölték június 16-án. Emlékeztette: a vonatkozó jogszabályok szerint a június 16-tól június 29-ig tartó időszakban az általános iskolákban kötelező a felügyelet megszervezése az ezt kérők számára. Ugyanakkor az állam erre az időszakra nem biztosítja az intézményi gyermekétkeztetést.
Nem minden önkormányzat tudja vállalni ennek finanszírozását, de Miskolc önkormányzata úgy döntött, hogy a város költségen megteszi – írták.
A felügyeleti időszakban az étkezés díja ugyanaz, mint a tanév alatt és ugyanazok a kedvezmények is vehetők igénybe. Ezen ellátás mellett a nyári szünidei étkeztetés is működik, aki korábban erre adta be igényét, és a gyermekfelügyeletet is igénybe veszi, az a felügyeletet ellátó iskolában kapja meg az ellátást.
Szeretném tudni, hogy melyik
cég végzi a közétkeztetést.
Jó – nem jó…
Megetetnek minden gyereket Miskolcon – ez jó.
Önkormányzat függő ez az alapvető dolog, és ezt bezzeg nem vonta magához a kormányzat – ez nem jó.