Sorra buknak be az adókkal trükköző vagyonvédelmi cégek, legutóbb az NBI-es focimeccsek biztosításáról híres Tóth Csaba és társai kerültek emiatt pácba. De milyen módszerekkel próbálják kijátszani az államot, mire jók a „dobós cégek”, miért van sok pénz a meccsek biztosításában és kik azok, akik még a csalókat is meg tudják kopasztani?
Még nem kapták meg a májusi fizetésüket azok, akik az egyik nyugat-magyarországi sportkomplexumban látják el a portaszolgálatot, végzik a takarítást. Annak a cégnek ugyanis, amelyik papíron alkalmazza őket, az adóhatóság zárolta a számláját. A neves sportkomplexum egyébként önkormányzati tulajdonban van, de a portások és a takarítók nem annak a cégnek az alkalmazottai, amelyik a komplexum üzemeltetésével szerződésben áll.
Ez a felállás egyáltalán nem ritka, inkább megszokott a vagyonvédelmi piacon, ahol sorra buknak be az áfával vagy éppen járulékokkal trükköző cégek. Nemrég egy ilyen ügy miatt vitték el bilincsben az NBI-es focimeccsek biztosításáról híres szakértőt, Tóth Csabát és társait, akiket 800 millió forintos adócsalással gyanúsítanak. Szintén idén csíptek meg egy olyan, főként őrzés-védelemmel és takarítással foglalkozó budapesti csoportot, amelyik a nyomozók szerint hatmilliárd forint adót csalt el, de szinte nincs olyan hónap, hogy ne bukna le egy-egy társaság: május végén a Dunántúlon, júniusban Csongrád-Csanád megyében lepleztek le olyan figurákat, akik őrző-védő cégeken keresztül csaltak el adót milliárdos nagyságrendben.https://hvg.hu/itthon/20210618_A_focimeccsek_biztositasa_egy_aranybanya